2020. június 1., hétfő

Nem kevesebb, mint rögtön három filmajánló, nem kevesebb, mint a Cirkó mozitól

Úgy terveztem, hogy csütörtök délután négytől beülök a Cirkóba, és megnézek magamnak egy csomó filmet. Ehelyett csak szombat este ültem be. Elsőnek megnéztem a Táncterápia címűt (eredetileg: Feeding your feet). Nekem pont az ilyen filmek tetszenek. Humoros és sírós egyben. Aztán rögtön utána a Szicíliai kísértettörténet c. filmet (eredeti címe: Sicilian Ghost Story). Ennek a trailere egyáltalán nem tetszett, sőt, taszított, de konzultáltam az olasz figurával, akivel nem történt soha semmi, csak akkor miért hoz mindig ragut és miért ad dvd-ket, ha tudja, hogy nincs lejátszóm? Meg hűtőmágnest, meg mittomén, mindenféle cukiságot. Mindegy, ennek a sztorinak sem látom a mertjét. Szóval... konzultáltam, hogy melyik online filmet ajánlja. A szicíliait javasolta, mondván igaz történeten alapszik, egy kisfiúról szól... meg a maffiáról. Többet nem mondok. Nézzétek meg, szerintem is kifejezetten jó film. Aztán most este pedig az Egy szó, mint száz: szerelem c. filmet néztem meg (eredeti címe: Lagn historie kort). A film dán. És én imádom. Persze az első két percben rájöttem, hogy én ezt már láttam, de nem éreztem fölöslegesnek, hogy befizettem rá, mert arra emlékeztem, hogy valamiért szerettem. Piszok jó film ez is. A film alapján kiderül, hgoy a dánok is ilyen töketlen 40-50 körüliek, mint én vagyok. Csetlik-botlik szinte minden szereplő. Velem ellentétben viszont állati jó a társasági életük, én is így szeretnék élni (mondjuk ahhoz valamiféle skandináv jólét is kellene, hogy felugorhassunk valamelyikünk hétvégi szuper házába valami vízpartra). Nekem megéri így moziba menni. 650 Forint egy film, gazdaságosabb, mint a rendes mozi. 
(Szegény francia filmeket fekete listára raktam, hát mit csináljak, a szeretett nyelvet úgy utálom, hogy szó szerint viszolygok, ha meghallom.) 

Azért is jó online moziba befizetni, mert bátran lehet sírni, senki nem lát, és nem kell vörös szemekkel lefelé pillantani, amikor jövünk ki a moziteremből, hogy nehogy észrevegye bárki, hogy milyen finomlelkű  és érzékeny vagyok, mert akkor oh, jaj, mi lenne? Keménynek kell lenni, még ha meg is hal az egyik szimpatikus szereplő. Eszembe is jutott, amikor nekem mondta a cuki dokim, hogy ez akár onkológia is lehet, aztán ráeszméltem, micsoda egy mázlifaktor, hogy mégsem. Oké, tudom, mindig ugyanaz a lemez. Jó, hát mit csináljak, a sokk, az sokk, és itt is írta egy kedves kommentelő, hogy ha ventillálni kell, akkor ventillálni. 

Megnéztem én a "távmozi" honlapot is, hátha végre meg tudom nézni az "Il traditore" c. filmet (magyarul: Az első áruló), de tegnap például pont nem lehetett befizetni, mert karbantartás volt, ma pedig egy film sem tetszett igazán  a listájukról, meg úgy látom, hogy ha úgy írják, hogy ötkor kezdődik, akkor ötkor. A Cirkónál az a jó, hogy megvettem a filmet, és onnantól 24 órán keresztül az enyém volt, bármikor megnézhettem. Ez a módszer jobban tetszik. 

Szóval, három filmet megnéztem. Jól esett. 

Kedden megyek dolgozni, mármint szó szerint, tényleg elindulok és megyek, nemcsak itthon ülök a laptop. A gyerekek pedig iskolába mennek (hárman egy-egy osztályból), kicsit izgulok, de négy hetet valahogy kibírunk. Már nagyon várom. 

Jah, hogy csütörtökön délután lett vége az utolsó vizsgának is. Ezen piszok sokat dolgoztam, de megérte. Végre lazíthatok. Valamennyire. A helyzet az, hogy túlvállaltam magam, ezért nincs leállás, de legalább az egyik részével most nem kell foglalkozni úgy, mint eddig. A túlvállaláshoz még itt van a gyerekeim iskolája, de az már igazán csak két hét és akkor megint leereszthetek. Mert ez így elég nehéz. Nem mondom, hogy nem lehet bármit kibírni, csak hát meddig lehet egy embert terhelni?

Vannak jó híreim is, például ma nyertem egy könyvet az instán. Meg egy komplett laptopot is, igaz, az használt, és hiányzik róla egy gomb, és még nem kaptam meg egyiket sem, de mindkettőnek nagyon örülök. 



4 megjegyzés:

  1. Az Il traditore fent van a cinego.hu-n, egy ezresért harminc napra lehet kölcsönözni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha, nem tudtam róla. Köszi, hogy szóltál! Szuper!

      (de mit csinálok rosszul, hogy ezt a lehetőséget nem ajánlotta fel a Google vagy úgy cakkumpakk az internet?)

      Törlés
    2. Szerintem semmit, viszonylag új még az oldal, talán azért nem dobják előre a keresőmotorok. Én is csak egy hírportálon olvastam róla.

      Törlés
    3. Viszont állatira örülök, hogy a blogon keresztül ilyen információkhoz lehet jutni, köszi mégeccer'! :)

      Törlés

A robot kikapcsolva.