2019. február 25., hétfő

Egy kufferral hány lovat lehet megülni?

Közben idén kiolvastam két könyvet, kereken dupla annyit, mint tavaly. Kellemetlen leírni, de igaz. Ami jó, hogy már belekezdtem a harmadikba. A gyerekeimet ma felraktam a buszra, táborba mentek, mindketten. Így most van kerek négy napom saját magamra. Még az is lehet, hogy befejezem ezt a harmadikat. Igazából a legjobb az lenne, ha készülnék az órákra, mert megráztam magam, és lettek tanítványaim. Az egyik adagról még nem akarok írni, mert olybá tűnik, muszáj egy kicsit babonásnak lenni. Amikor elpofázok valamit, az nem sül el jól, így most inkább hallgatok. De azért sejthetitek, hogy miről van szó, ti, akik olvassátok a kommentárokat... Azért azt elmesélem, hogy amikor az első megbeszélésre mentem, máris vittem magammal három óra kész anyagot a tanmenetből, és az igazgató csak pislogott, hogy így felkészültem, nagyon jól esett, mert a munkahelyemen ritka a pozitív visszacsatolás. Megfeszülhetek én, akkor is inkább elnyomnak, mint a cigicsikket. 
Ez így pont jó, hogy megtartom magamnak az őskövület munkahelyem (mindentől függetlenül egy biztonságos hely, rendesen fizetjük az adót, mehetek a gyerekeimért, amikor kell, meleg van télen, hideg van nyáron), mellette ott a friss cég, a szuper főnökkel (kár, hogy még annyira fiatal cég, hogy nem tud alkalmazni rendes 8 órában), a szombati tanítványka és ez az új hely. Ez így jó. Most érzek magamban annyi erőt, hogy ezt tudjam csinálni. Sok, de értelmes. Tetszik, hogy végre van valami, amit szeretek csinálni. Így azért könnyű. Ettől persze vannak olyan részek az életemben, amik nem működnek... El is felejtettem mesélni, pedig akartam, hogy hamut szórok a fejemre. Tavaly nyáron írtam, hogy anyósom háza botrányosan rendetlen és koszos, hát most lepipáltam őt, az ő háza hozzám képest a patyolat és a múzeum egyvelege. Valahogy nem tudok megküzdeni a nálunk felhalmozodó kupival és retekkel. Na majd most, a négy nap alatt megpróbálom. Ráadásul lomtalanítás is lesz, hálleluja, én biz kidobom, amit már évek óta csak kerülgetünk. A jófogás.hu-n például nem kell senkinek az étkezőgarnitúrám, már 5.000 forintért sem (pedig nem is annnnnyira csúnya). Természetesen inkább moziba mennék, mint otthon súrolni a konyha, szőnyeg, tükrök stb-t. Látjátok? Ma este tehát moziba megyek, olvasok és nagytakarítok, közben készülök az órákra. Jah, és bevállaltam egy tolmácsolást is, számomra teljesen idegen terep a nyelvezete, szóval arra is illene készülnöm. 


2019. február 6., szerda

Heim Pál Gyermekkórház

Már megint kórház? Te nem bírsz magaddal? - kérdezhetnétek.

Most a szemészetre kellett vinnem a fiamat, mert az iskolában a védőnő úgy látta, hogy indokolt megnzézetni. A kórházban kiderült, hogy semmi baja.

Most csak azért írok mert az sérvműtétes poszt egészen sok kattintást hozott a konyhára, hogy leírhassam, teljesen elégedett vagyok a Heim Pál Gyerekkórházzal is, kedves volt a doktornő és az asszisztense is.

Amikor telefonon érdeklődtem, hogy a kerületünk szerint egyáltalán hova, kihez, hányra kell menni, tájékoztattak, hogy csak áprilisra tudnak időpontot biztosítani, de ha gondolom, sorba is állhatok, hétfőtől csütörtökig 9-11 óráig van rendelés. Uccu neki, hétfőn már fél 9-kor a recepciónál álltunk. Sor nem volt, a recepciós kedves volt. Onnan aztán felmentünk az első emeletre, ahol nem hittem a szememnek, annyian voltak, de nem aggódtam, szabit vettem ki, ráértünk.
Mondjuk balek voltam, mert nem vittem se könyvet, se kártyát, mint mások, akik ezek szerint már ismerik a terepet. Ellenben hála az ég, hogy valaki * feltalálta a telefont, aztán az okostelefont, tudtunk mesét nézni, mégsem kellett magunkat kockásra unni. Most a Play Mobilos animációkat szoktuk nézni, sőt, egyszer megpróbáltam én is csinálni egyet, de nem sikerült túl jól, több idő kellene hozzá, hogy finomítsak, amin finomítani kell (például a háttereken, mekkorát mozduljanak a figurák, aztán ott van egy halom rejtett trükk az applikáción...). Elkanyarodtam.
Csak egy órát kellett várnunk, és bekerültünk, megvizsgálták a fiamat, pontosan úgy, ahogy a felnőtteket szokták, kivétel, hogy nézni kellett egy plüssmackó orrát is, szemüveg nem kell, a viszontlátásra.




* az ember már semmiben nem lehet biztos?