Miután elengedtem...

... és kitisztult az agyam veleje, hála a rengeteg alvásnak, megvilágosodtam és tudom, nincs perspektíva, ezek után mit az Isten, mit nem, szembe jön velem Henrik Ibsen, a norvég író Peer Gyntje. Anna engem hívott el cserejátékosnak a Studió K színdarabjára. Milonkánál olvastam, hogy melegen kell öltözni, különben megfagyunk. Vajon energiazselét is érdemes vinni? 

Ezen felül Theodor Kittelsen norvég festőművész Troll könyve került a szemem elé a munkahelyemen. Hónapok óta ott fetreng a titkárságon, senkinek nem kell, senki észre sem vette, én sem. Eddig.

Ilyenkor, amikor az ember tisztán tudja, hogy zsákutcába került, és elölről kell kezdeni, miért küldözget a nemtudomki vagy nemtudommi jeleket? Eddig Norvégia létezéséről sem tudtam. Na jó, ez nem igaz, mert Isolde azért elég jól felkeltette az érdeklődésemet, hogy csak fel kellene szállni a Bergenbe tartó vonatra. Meg természetesen én is szerelmes voltam Morten Harketbe 1982-ben. 

Mellesleg az ilyen jeleknek nem szabad bedőlnöm, ezek nem cukiságok, hanem a nagy semmik. A gyerekeim apjával is volt egy halom "cuki jel", erre tessék, most becsajozott (ismét, de most ő az igazi), más gyerekét fogja nevelni. A közös gyerekeinket évente kétszer látja, mert neki soha nincs pénze, decemberben vett egy rollert és egy legot, hát elfogyott a pénz, na. Hogy május van? Akkor sincs, sőt, szabi is csak 2020-ban lesz + olyan kifejezések, amiktől még mindig égnek áll a hajam, mert neki muszáj verbálisan rúgnia, lehetőség szerint gyomron és halántékon. Csak hát engem már nem hat meg, sőt, a dolgok jó oldalát nézem: végre így már nem fog fenyegetni, hogy elveszi a gyerekeket tőlem és soha többet nem láthatom őket (WTF?).

Azért a hétfő nem volt egy könnyű nap...

Oslo

Rollereztünk, hintáztunk, felmásztunk az operaház tetejére, ültünk a Vigeland parkban a lépcsőn, ettünk lazackaviárvörösrákminirákot, megtekintettük A sikolyt, napoztunk Aker Bryggén, ettünk csokit az Akerselva patak partján, csináltunk sok közös fotót, ujjakat átkulcsolva sétáltunk, vagy úgy, hogy átkarolt, erősen fogott. Olykor-olykor észrevettem, hogy néz (úgy értem, engem). 

És ennek ellenére hétfőn, amikor kirakott a vasútállomáson, olyan rideg volt. 

Na, majd meglátjuk, lesz-e folytatás. Egyelőre nem tudom. 

Bezzeg, a tanár

Eddig nem akartam róla beszélni, mert a jó pillanatok túl illékonyak. Gondoltam, majd a végén mesélek róla vagy amikor már pénzt is kapok érte, mert akkor az úgy már egészen kézzelfogható, sőt, már nem jöhet közbe semmi. 

Az úgy történt, hogy februárban jelentkeztem a SOTE Nyelvi Kommunikációs Igazgatóságán, és mivel alaposan felkészülve mentem az első találkozóra is (az első három tanórát kidolgoztam, régen élveztem melót ennyire), felvettek tanárnak. Azt hiszem, sőt, tudom: életem legjobb munkája volt. 

Nagyon hálás vagyok Évinek, az olvasómnak, hogy riasztott, ég a ház, sürgősen szükség van olasz tanárra, jelentkezzek. Mikre nem jó egy blog... őrület!

Remélem, szeptemberben folytathatom. Ujjakat keresztbe! Nagyon jól kirángatott ez a pár hónap az állóvízből. Öt évembe került, hogy kisimuljanak a dolgok körülöttem, és ne csak borúsan lássam az égboltot. 

A gyerekek, a jövő fogorvosai, nagyon a szívemhez nőttek. 

Apropó, képzeljétek! Egyszer, egy márciusi napon, elmentem a barátnőimmel moziba, és a film végén, kint, a mozi előtt vihorásztunk még, amikor valaki ránk köszönt. Egy srác volt. Először nem is ismertem fel. Az egyik diák volt. Én meg majdnem a nyakába ugrottam puszi-puszira, de aztán felismertem, és visszaléptem, mert rájöttem, egy diákkal nem bratyizik így egy tanár. A lányok, amikor megtudták, kivel állunk szemben, elkezdték faggatni, hogy milyen vagyok abban a  számukra ismeretlen miliőben. A diák pedig mondta, hogy tádáááá: csak a tanárnő miatt járok be órára*, annyira élvezetesek, sőt, a hangomról ismert meg most is (a hátam mögött köszönt ránk). És én ott elolvadtam, könnybe lábadtak a szemeim, szipogtam a meghatottságtól (persze visszafogtam a lovakat, nem akartam műsort rendezni). Akkor, ott úgy éreztem, ez életem beteljesülése, ennél több és jobb már nem történhet velem, elmehetek nyugdíjba.



*hm, lehet, hogy az ötös reményében mondta... nem, az nem lehet, tényleg vidámak voltak az órák.