Miután elengedtem...

... és kitisztult az agyam veleje, hála a rengeteg alvásnak, megvilágosodtam és tudom, nincs perspektíva, ezek után mit az Isten, mit nem, szembe jön velem Henrik Ibsen, a norvég író Peer Gyntje. Anna engem hívott el cserejátékosnak a Studió K színdarabjára. Milonkánál olvastam, hogy melegen kell öltözni, különben megfagyunk. Vajon energiazselét is érdemes vinni? 

Ezen felül Theodor Kittelsen norvég festőművész Troll könyve került a szemem elé a munkahelyemen. Hónapok óta ott fetreng a titkárságon, senkinek nem kell, senki észre sem vette, én sem. Eddig.

Ilyenkor, amikor az ember tisztán tudja, hogy zsákutcába került, és elölről kell kezdeni, miért küldözget a nemtudomki vagy nemtudommi jeleket? Eddig Norvégia létezéséről sem tudtam. Na jó, ez nem igaz, mert Isolde azért elég jól felkeltette az érdeklődésemet, hogy csak fel kellene szállni a Bergenbe tartó vonatra. Meg természetesen én is szerelmes voltam Morten Harketbe 1982-ben. 

Mellesleg az ilyen jeleknek nem szabad bedőlnöm, ezek nem cukiságok, hanem a nagy semmik. A gyerekeim apjával is volt egy halom "cuki jel", erre tessék, most becsajozott (ismét, de most ő az igazi), más gyerekét fogja nevelni. A közös gyerekeinket évente kétszer látja, mert neki soha nincs pénze, decemberben vett egy rollert és egy legot, hát elfogyott a pénz, na. Hogy május van? Akkor sincs, sőt, szabi is csak 2020-ban lesz + olyan kifejezések, amiktől még mindig égnek áll a hajam, mert neki muszáj verbálisan rúgnia, lehetőség szerint gyomron és halántékon. Csak hát engem már nem hat meg, sőt, a dolgok jó oldalát nézem: végre így már nem fog fenyegetni, hogy elveszi a gyerekeket tőlem és soha többet nem láthatom őket (WTF?).

Azért a hétfő nem volt egy könnyű nap...