A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mozi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mozi. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. június 1., hétfő

Nem kevesebb, mint rögtön három filmajánló, nem kevesebb, mint a Cirkó mozitól

Úgy terveztem, hogy csütörtök délután négytől beülök a Cirkóba, és megnézek magamnak egy csomó filmet. Ehelyett csak szombat este ültem be. Elsőnek megnéztem a Táncterápia címűt (eredetileg: Feeding your feet). Nekem pont az ilyen filmek tetszenek. Humoros és sírós egyben. Aztán rögtön utána a Szicíliai kísértettörténet c. filmet (eredeti címe: Sicilian Ghost Story). Ennek a trailere egyáltalán nem tetszett, sőt, taszított, de konzultáltam az olasz figurával, akivel nem történt soha semmi, csak akkor miért hoz mindig ragut és miért ad dvd-ket, ha tudja, hogy nincs lejátszóm? Meg hűtőmágnest, meg mittomén, mindenféle cukiságot. Mindegy, ennek a sztorinak sem látom a mertjét. Szóval... konzultáltam, hogy melyik online filmet ajánlja. A szicíliait javasolta, mondván igaz történeten alapszik, egy kisfiúról szól... meg a maffiáról. Többet nem mondok. Nézzétek meg, szerintem is kifejezetten jó film. Aztán most este pedig az Egy szó, mint száz: szerelem c. filmet néztem meg (eredeti címe: Lagn historie kort). A film dán. És én imádom. Persze az első két percben rájöttem, hogy én ezt már láttam, de nem éreztem fölöslegesnek, hogy befizettem rá, mert arra emlékeztem, hogy valamiért szerettem. Piszok jó film ez is. A film alapján kiderül, hgoy a dánok is ilyen töketlen 40-50 körüliek, mint én vagyok. Csetlik-botlik szinte minden szereplő. Velem ellentétben viszont állati jó a társasági életük, én is így szeretnék élni (mondjuk ahhoz valamiféle skandináv jólét is kellene, hogy felugorhassunk valamelyikünk hétvégi szuper házába valami vízpartra). Nekem megéri így moziba menni. 650 Forint egy film, gazdaságosabb, mint a rendes mozi. 
(Szegény francia filmeket fekete listára raktam, hát mit csináljak, a szeretett nyelvet úgy utálom, hogy szó szerint viszolygok, ha meghallom.) 

Azért is jó online moziba befizetni, mert bátran lehet sírni, senki nem lát, és nem kell vörös szemekkel lefelé pillantani, amikor jövünk ki a moziteremből, hogy nehogy észrevegye bárki, hogy milyen finomlelkű  és érzékeny vagyok, mert akkor oh, jaj, mi lenne? Keménynek kell lenni, még ha meg is hal az egyik szimpatikus szereplő. Eszembe is jutott, amikor nekem mondta a cuki dokim, hogy ez akár onkológia is lehet, aztán ráeszméltem, micsoda egy mázlifaktor, hogy mégsem. Oké, tudom, mindig ugyanaz a lemez. Jó, hát mit csináljak, a sokk, az sokk, és itt is írta egy kedves kommentelő, hogy ha ventillálni kell, akkor ventillálni. 

Megnéztem én a "távmozi" honlapot is, hátha végre meg tudom nézni az "Il traditore" c. filmet (magyarul: Az első áruló), de tegnap például pont nem lehetett befizetni, mert karbantartás volt, ma pedig egy film sem tetszett igazán  a listájukról, meg úgy látom, hogy ha úgy írják, hogy ötkor kezdődik, akkor ötkor. A Cirkónál az a jó, hogy megvettem a filmet, és onnantól 24 órán keresztül az enyém volt, bármikor megnézhettem. Ez a módszer jobban tetszik. 

Szóval, három filmet megnéztem. Jól esett. 

Kedden megyek dolgozni, mármint szó szerint, tényleg elindulok és megyek, nemcsak itthon ülök a laptop. A gyerekek pedig iskolába mennek (hárman egy-egy osztályból), kicsit izgulok, de négy hetet valahogy kibírunk. Már nagyon várom. 

Jah, hogy csütörtökön délután lett vége az utolsó vizsgának is. Ezen piszok sokat dolgoztam, de megérte. Végre lazíthatok. Valamennyire. A helyzet az, hogy túlvállaltam magam, ezért nincs leállás, de legalább az egyik részével most nem kell foglalkozni úgy, mint eddig. A túlvállaláshoz még itt van a gyerekeim iskolája, de az már igazán csak két hét és akkor megint leereszthetek. Mert ez így elég nehéz. Nem mondom, hogy nem lehet bármit kibírni, csak hát meddig lehet egy embert terhelni?

Vannak jó híreim is, például ma nyertem egy könyvet az instán. Meg egy komplett laptopot is, igaz, az használt, és hiányzik róla egy gomb, és még nem kaptam meg egyiket sem, de mindkettőnek nagyon örülök. 



2015. február 23., hétfő

Mozi, pszichológus, egyebek

Ott tartok, hogy heti egyszer sincs idő blogot firkálni, pedig van mit mesélni. Például azt, hogy pénteken voltam moziban. Ez volt a harmadik péntekem, ami gyerekmentes volt és rólam szólt. Elég jó, hogy őszinte legyek. Persze van egy kis bűntudatom, mert van, aki megmutatja az irányt: egy anya ne akarjon "bulizni", hanem mossonfőzzöntakarítsonlegózzon.

A Spanyol affért néztük meg Mary Poppins barátnőmmel, őt bátran nevezem barátnőnek. A filmtől többet vártam, mert azt olvastam róla, hogy kereken egy évszázada nem rendeztek ekkora nagy durranás filmet a spanyolok, mint amilyen ez volt. Persze ettől még lehet igaz, csak én nem értem az eltérő nyelvjárásokat, nem tudok különbséget tenni baszk és spanyol nyelv között. Mindenesetre most baszknak érzem magam, legyen elég ennyi spoiler.
Annyit még muszáj kifröcsögnöm magamból, hogy szerintem a spanyol címe sokkal frappánsabb: nyolc baszk vezetéknév. Biztos van valami ésszerű oka, hogy ennyire elferdíti a magyar filmipar a külföldi filmcímeket, én sajnos nem értem, de soha nem is voltam lángész, hogy magamtól rájöjjek. 

Voltam pszichológusnál is pénteken. Még akkor kaptam időpontot, amikor Macska nem beszélt. Nem volt kedvem lemondani, kíváncsi is voltam, hát elmenetem. Nem tudom, hogy mennyit lehet erről itt a világhálón elkotyogni, lenne kedvem hozzá, de oly nehéz 3 nap után 1,5 órát összefoglalni. 
Azt kell mondanom, hogy meglehetősen hasznos volt már az első másfél óra is. Nem gondoltam volna. Pedig nem is tudtam elnyúlni a kanapéján, mert az nincs. 
A pszi annyira érdekes karakter, hogy máris szerelmes odavagyok érte. 

Mostantól fogva közel három hétig nem megyünk a gyerekekkel a szüleimhez, mert elfoglaltak lesznek, ezért próbáltam programot keresni magunknak a szombat-vasárnapokra és basszuskulcs, minden szuper előadás telt házas. Rengeteg lehetőség, semennyi belépőjegy. Sem Vukra, sem Müpába, sem Bábszínházba, sem a Zeneakadémiára, sem sehova. Jó lenne valami értékes, értelmes programokon részt venni. Azért még kattintgatok, hátha. Végső esetben elmegyünk megint a Mesemúzeumba vagy máshova. A Csodák Palotája is jó lenne, ha nem Nagytétényben lenne, ami olyan messzinek tűnik nekem. Vagy elviszem őket bringóhintózni a Szigetre, azért úgyis könyörögtek nyáron. Nem jól mondom: elvisszük. Jön az apjuk, feladatul kaptam a pszichológustól, hogy szervezzek közös programokat, hogy a gyerekek érezzék, van apjuk, van anyjuk és próbáljak simulékony lenni, ne pedig pokróc (eszméletlen, milyen éleslátása van), mert ha az maradok, akkor apjuk szépen lassan kilép a gyerekek életéből, becsajozik, alapít egy új családot és az én gyerekeim... akarom mondani mi gyerekeink úgy megsérülnek, hogy megnézhetem magam. Hm, nem meséltem a pszinek, de após is pont így csinált, aztán 15 év hallgatás után tepert, pedálozott, kapaszkodott, hogy újra szóba álljanak vele az első házasságából született fiai, akik csak az anyjuk halála után álltak szóba vele. Azt is kimondhatom, hogy elég sok sebzett gyerek lett ebből a furcsa családból (szám szerint hat), egyáltalán nem örülnék, ha az én gyerekeim is így járnának. Ez már valódi pletyka, ugye? Személyiségi jogokat is sértek? Fotókat nem rakok, így majd nem tudtok beazonosítani vagy holnap kiradírozom és akkor béke és szeretet lesz.

És akkor most máris futhatok, nincs idő átolvasni sem, ha hibák lennének benne, majd kijavítom. Mindig rohanok...


2014. november 6., csütörtök

Egyből két legyet

Óvodából jövet-menet rendszeresen a Rákóczi téren szállok fel és le a zöld metróról. Igaz, így még senki nem nevezi, hiszen mindenki négyes metrónak hívja, holott eddig igenis sokan szín szerint neveztük nevén a metróvonalakat: piros, sárga, kék. Párizsban azért elég nagy bajban voltam, kénytelen voltam szám szerint megnevezni a metrókat, hiszen nemcsak egyféle lilás-rózsaszínes vonal van, hanem rögtön négy: babarózsa, magenta, döglött lila és lilahagyma. Zöldből is négyféle: hernyó zöld, libafoszöld, mérges zöld, menta zöld. 



De én nem is erről akarok csevegni, hanem arról, hogy vajon az én gyerekeim fogják tudni, hogy a Rákóczi tér hallatán illik elpirulni? Fogják tudni, hogy annak idején még az anyjuk is látott arra kurva néniket szobrozni? Ma már annyira korszerű, tiszta, tetszetős a környéke, fel sem ismerni az "eredeti funkcióját". Tovább megyek. A Moszkva teret ők már magától értetődően Széll Kálmán térnek fogják nevezni? Még tovább. Fogják tudni, hogy volt valaha Bástya és Horizont mozi? Hogy utóbbit a nagyapjuk még Híradó mozinak nevezi a mai napig? Nagyon érdekes volt ez már az én fiatalkoromban is, hogy az édesapám olyan utcaneveket, mozikat, kávéházakat emlegetett, amiket én már más néven ismertem. Sőt, a Royal szállóban is dolgozott valaha, ahová én már csak moziba jártam, mert a szállodai szerepét megszüntették, aztán egyszer csak bezárták a mozit is, végül most újra a régi pompájában tündököl és szállodaként (az ember csak kapkodja a fejét, mint a ping-pong meccsen). Én még Apolló mozinak hívtam, voltam is ott pár filmet megnézni, apukám Vörös Csillagnak. 
Ahol mi lakunk, ott is mozi volt, ma már nincs. 
A Kultiplex helyére már nem moziba, hanem játszótérre járunk, fogják tudni a mai gyerekek? Fogja őket érdekelni? Vagy le sem bagózzák majd? 



Apukám azt hiszem a legtöbbször a Híradóban és a Szikrában járhatott, azt hallottam tőle a legsűrűbben. 

Majának mindenesetre elmeséltem már, hogy volt valaha egy Vörösmarty mozi, ahova az anyukája és apukája beült egy francia filmre, majd másnap megszületett ő maga. Azt is elmesélem majd neki, hogy a Szikrában, amelyet én már Metrónak neveztem, jó időben elhúzták a tetőt és a csillagos ég alatt nézhettük a mozifilmeket.