2020. november 26., csütörtök

Szegény embert az ág is...

 Éjjel 4:13


Valamivel éjfél után ébredtem fel. Kimondhatom, egész nap mosott felmoaorogy leszek (de elsőre mosott szart akartam írni, csak gondoltam, az nem túl kifinomult.) 

Elromlott a mosógép. Tudom, tudom, ez ilyen: fogja magát és elromlik. Ez a második alkalom. Szerencsére az elsőnél még volt rajta garancia. Olcsó hústól ugyebár ne várjak sokat. De az ilyen szituk annyira frusztrálnak... Le kellene lazulni, hiszen csak egy mosógép. Most emiatt nem tudok aludni? Vagy azon izgulok, hogy ajjaj, mi lesz velem? 

Végül úgy döntöttem, amikor már éreztem, hogy végképp és egyáltalán nem fogok tudni aludni, hogy osszedobtam a holnapi tananyagot. Állati jó lett. (na ez majd élesben fog kiderulni... Van, amikor teljesen jól megy, és van, amikor elalszanak.)



2020. november 25., szerda

Nem bírom cérnával

Olyan, mintha december 23-át írnánk. Olyankor minden évben őrültek háza van a munkahelyen. Minden azonnal kell, lehetőleg még idén, azaz ma, és minden sürgősen sürgős.

Én lehet, hogy maholnap gutaütésben patkolok el.

2020. november 24., kedd

Totó - lottó

Csapkodnak bennem az érzések ide-oda, pláne, amikor megkérdezik, hogy nem bántam-e meg a döntést. 

De. Néha úgy érzem, hogy felelőtlen voltam ezekben a víruszivataros időkben. Miért nem tudtam a valagamon ülni még 2 (3?, 4?) hónapig, amikor majd újra olyan lesz, mint március 16. előtt. 

Túl sok helyről hallom, hogy szerdán ismét eldöntenek valamit. Vajon az iskolák zárnak be? Vagy a csodálatos plázák?

Ha az iskolák, akkor én tökönbököm magam (bocs!). Nincs más választás, a gyerekeimnek a szüleimhez kell menniük. Szerencsére a szüleim nem nyafognak. Csak hát már nem annyira fiatalok. Mi van, ha hordozók a gyerekeim? Majd marcangolom magam élethosszig, hogy én okoztam a bajt. 

Ha a boltokat záratják be, akkor nem lesz karácsonyi ajándék. Bár a szüleimét már beszereztem. A gyerekeimét még nem, tesómékét sem. Persze vannak futárok, de szerintem nem bírják majd szuflával. Meg rajzolni is lehet karácsonyra, nem kell mindig kaviár. 

Most azt kellene eldöntenem, hogy az öt különböző emeletre milyen sütikét hozzak a kollégáimnak búcsúsütinek. Tiramisùt mindenkinek? Mert arra vágynak. Holott még soha nem csináltam. Pláne nem öt vájdlinggal. Vagy süssek nekik tortát? Vagy rongyoljak be a cukrászdába, vegyek két mázsa sajtos pogácsát, és egy rahedli krémest és el van intézve? Dilemma dilemma hátán. Táncos mulatság nem lesz, mert érthető okokból nem lehet. 

Most meg azon röhögünk a kollégákkal, akiket régen nem nagyon szerettem, de ma már igen, hogy basszus, mi van, ha idén lesz év végi pulykakakas osztogatás, én meg 17 éven át vártam rá, erre én balek, pont karácsony előtt dobbantok, így lemaradok életem egyetlen pulykalehetőségéről. Oh, a francba, nyihahaa! (Nem lesz ilyen, ebben biztos vagyok.)

Uhh, villognak az emlékek a fejemben... 


Felhívtam anyukámat. Már ő is azt mondja, hogy be fognak zárni az iskolák. Pontosan akkor, amikor én az új mh-en kezdek. Grrr! 



2020. november 17., kedd

Éjjeli jelentés

 Éjjel 3 óra.


Egészen kellemes ez a kijárási tilalom, megszűnt az állandó morajlás. Még a villamost sem hallom, biztos ritkították a járatokat, mert nincs utas. Azt kifejezetten utáltam, amikor valami vagány(kodó) jampec a kipufogóját kipufogtatta, ahogy elszáguldott az ablakunk alatt. Itt nagyon jó visszhang, Tihany csak irigykedik. Még a fal is beleremeg, nemcsak az ablaküveg, amikor robbantgatják a kipufogót (de ez mire jó? Egyszerűen nem értem). Nem kell az Etna lábához költözni, hogy érezzem, reng a föld, elegendő egy idióta subarubuzi.


Már csak a kutyusok pipijét kellene valahogy megoldani. Aranyosak ezek a kerületi kutyák, egyik cukibb, mint a másik, már kabátot is hordanak, egyik divatosabb, mint a másik (ha itt a nyócba' ilyen parádés a megjelenésük, milyen lehet Párizs, NY, Milánóban?), a kutyagumit rendben össze is szedik a gazdik (mármint majdnem minden gazdi), de a pipi sajnos ott csurog mindenhol, és hát meg kell mondjam, elég büdi, még ha hozzá is lehet szokni orrilag (mondjuk ez elég nagy hülyeség... hozzászokni, hogy kutyapisában gázolunk? Kizárt dolog.)

2020. november 16., hétfő

Röviden

Kivételesen nem akarok kivételes lenni. Nem akarok 46 (vagy már 48?) éves nő lenni, akinek van egy alapbetegsége, ami most nincs*, és aki el találna patkolni covid következtében. 







*ez azért tök jó, hogy már lefelé is tudok lépcsőzni bekacsázó láb nélkül. Szerintem 99%-os vagyok. 


2020. november 12., csütörtök

Babona

Reggel, amint kiléptünk a kapun, beleléptem valami csúszósba. Vagy kutyaszar volt, vagy falevél. Mindkettővel gazdagon meg vagyunk szórva. Nedves, koszos utca, nem tudtam eldönteni, hogy ez a mázli előszele volt-e vagy a semmijé. 

2020. november 5., csütörtök

Hírek

 Többen kérdeztétek, ezért jövök, mesélek.

Engem választottak. 

És én elfogadtam.

Ma felmondtam.

És sírok, mint a záporeső.

Mert mégiscsak 17 évet hagyok a hátam mögött.

Hiába na, egy családot hagyok hátra. 

De ettől még tudom, teljesen tisztába vagyok vele, hogy én ott már nem maradhattam, nagyon súlyosan kedvetlen voltam (depis?).

A fiatal főnök cuki volt. 

Az öreg is. Az indiánfőnök, akivel sokszor egymás agyára mentünk. 

Aztán az egyik főkolléganőm ma nem jött dolgozni, mert a férje nem érez szagokat, így beültem a helyére, és megláttam egy papírt, amitől megnyugodtam: jobb, ha én innen lekoccolok.

Szinte egész nap sírok, de közben meg ma is beugrottam az új munkahelyemre, és olyan kedvesen fogadtak, és izgalmas a munka (amit még nem tudom, mi lesz, de biztattak, hogy semmi félelmetes). Majd mutatok képeket, ha már ott leszek.

Mármint számomra izgalmas, más lehet, hogy kiborulna. De ennek a munkának abszolút van értelme. Pláne ilyen vérzivataros időkben. 

Szóval kész, felmondtam. 17 év után. 

Remélem, beválok. De ha ők engem választottak, akkor máshol is lenne esélyem. Meg hát az iskolában is most írtam alá a szerződést, az is szépen működik. És vannak kis magántanítványaim is, ők is szuper cukik. Amióta tanítok, azóta nem nyígok, hogy elfogy a pénz fizetés előtt. Persze még mindig röhejes a keresetem, pl a tesóm megmondta, ő ennyiért egy fűszálat sem mozdítana meg, de hát na, nem vagyunk egyformák. 

És a gyerekeim is azóta érzik, hogy nyugodtabb vagyok és nem üvöltözök, amióta tanítok és annyit dolgozom, mint egy ló. Mondjuk a lakás fut. De képzeljétek, a kislányom szobáját kiganéztuk, ketten, közösen, és átrendeztük, és annyira jó lett, most mindhárman állandóan ebben a szobában kuckózunk. A gyerekek lefekszenek a szőnyegre és a farmmal játszanak közösen, békében, hát ezt is megértem. 

Azért remélem, a kollégáim, mármint a régiek, meghívnak a karácsonyi partira, amit úgy utálok, mert annyira ócsó szar, bár az is igaz, hogy idén valószínűleg nem tartják meg, tekintettel a vírusra. 

A kislányom azt mondta, de ugye Mary Poppins a barátnőd marad. Ezt az egyet kívánta. 

Ha nem lesz jó, hát keresek másik munkahelyet. Nagyon izgulok... 

Most meg felhívott Anna, hogy bátorítson, nagyon jól esett. 

Ma is elugrottam az új munkahelyre, és tényleg maximum 15 perc alatt oda lehet érni, háztól házig. 

Én nagyon remélem, hogy nem balek húzás volt ez a felmondás. De már annyian mentek el tőlünk. Meg persze sokan maradnak is, akiknek nem annyira rossz, meg nem probléma az utazás, meg a fizu, meg a furcsaságok.

De nem vagyok vajon öreg szatyor, hogy munkahelyet váltsak?

2020. november 2., hétfő

A mindenki számára kötelező maszk nem mindenki számára kötelező

 Én március vége felé abbahagytam a hírolvasást. Egyszerűen sokkolt, éreztem, hogy becsavarodok. A főhírek beszivárognak, ha akarom, ha nem, meg azért persze napi szinten rápillantok a hírportálra, hogy ne legyek teljesen remete. Ma például Bécsben volt egy önkéntes, aki úgy gondolta, helyes, ha felrobban (azóta már tudom, hogy nem egy, nem önkéntes, nem robbant, hanem csomóan, sok lövéssel patizánkodnak... Ez a klasszikus nem osztogatnak, hanem fosztogatnak és nem Moszkvában, hanem Leningrádban). A párizsi hacacárékhoz már-már hozzászoktam, ha lehet ilyet mondani, na de Bécs? Az itt van a sarkon. Meg Bécs 1. kerülete? Nincs elege a világnak a coviddal? 


Mondjuk ma én is majdnem felrobbantam. Az egyik alfőnök egyszer csak elkezdett gyengélkedni, úgy délelőtt bőven 9 előtt, hozta is a pisztolyos lázmérőt, hogy nézzük meg, csak 35. Kérdeztem tőle, János, maszk? Azt a választ replikázta oda nekem, hogy rajtad van, ne aggódj! Aztán térült-fordult, hozott egy másfajta hőmérőt, mutatta, nézzük meg, az is csak 35 egész valamennyi. Közöltem vele, János, a csigaevőknél ezek a fajta hőmérők teljesen irrelevánsak, egyedül az ánusz meghőmérőzését veszik tudomásul, volt is egy film - folytattam - ahol az amerikai fiú a szájába veszi a hőmérőt, a lány meg közölte vele, hogy figyu, az előbb mértem vele lázat. A fiú értetlenkedik. A lány elmagyarázza, hogy náluk Fransziaországban úgy szokták, hogy. Szóval, János, először is, maszk, valamint lehet, hogy el kellene hagynod a hajót - fricskáztam. Persze ilyenkor piszkosul csípem a szemüket, hogy egy ilyen kis senki, mint én mit vitrioloskodik itt, ahelyett, hogy befogná a cinikus száját. De basszameg, hát a kiba' életbe, itt tombol a covid, ez meg maszk nélkül jön és magyaráz, és még engem basz le. Pfff. Ja, várjatok, a csúcs, hogy ez az a főnök, aki mindig iszonyú közel jön mindenkihez, bele mindenki aurájába, közel az arcokhoz, mindenki ideges ettől. Most is, jött, közelített, de én már bemajréztam, így ahogy közelített hozzám, kitettem a karom, hogy állj, ne gyere közelebb egy lépést sem - közöltem. Mindezt azok után, hogy lepörköltem, hogy nem hord maszkot, holott a cégen belül is kötelező hordanunk, ő tette kötelezővé (mármint a saját "munkaállomásokon" nem kötelező, de amint elhagyjuk a saját munkaterületünket, ott már igen) Szóval, gyengélkedik (magyarul szarul van), és még így is tornyosulna mindenki fölé, tök belehajol az arcunkba. Nem győzünk kimenekülni. 


Ezen felül egy másik kolléganő is bejött dolgozni, majd reggel 9 előtt sápítozott, hogy rosszul van. Nagyon jó, mi a francért jött be? Hazament. De tőle is betojtam.


Mondjuk, ha ezek ketten párzani mentek, akkor is rossz vicc egy ilyen műsor a mostani covid sújtotta időkben. Túl közel volt a két bejelentés, ráadásul a kis kolléganő szeret ezzel a tornyosuló faszival cicusozni (mondjuk ez meg úgy hülyeség, ahogy van... a lány 22 éves, a hapsi meg mindjárt 65. Bár, lehet, hogy egy kapuzárási pánik okozta autótól meg a végtelenített dicsekvéstől a kislány hanyatt vágja magát, a hapsi meg tény, hogy minden friss húsnál próbálkozik... én nem értek hozzá, inkább csöndben maradok.)


Mindenesetre legalább bizonyosságot szerzek, hogy innen el kell jönni.