2020. november 5., csütörtök

Hírek

 Többen kérdeztétek, ezért jövök, mesélek.

Engem választottak. 

És én elfogadtam.

Ma felmondtam.

És sírok, mint a záporeső.

Mert mégiscsak 17 évet hagyok a hátam mögött.

Hiába na, egy családot hagyok hátra. 

De ettől még tudom, teljesen tisztába vagyok vele, hogy én ott már nem maradhattam, nagyon súlyosan kedvetlen voltam (depis?).

A fiatal főnök cuki volt. 

Az öreg is. Az indiánfőnök, akivel sokszor egymás agyára mentünk. 

Aztán az egyik főkolléganőm ma nem jött dolgozni, mert a férje nem érez szagokat, így beültem a helyére, és megláttam egy papírt, amitől megnyugodtam: jobb, ha én innen lekoccolok.

Szinte egész nap sírok, de közben meg ma is beugrottam az új munkahelyemre, és olyan kedvesen fogadtak, és izgalmas a munka (amit még nem tudom, mi lesz, de biztattak, hogy semmi félelmetes). Majd mutatok képeket, ha már ott leszek.

Mármint számomra izgalmas, más lehet, hogy kiborulna. De ennek a munkának abszolút van értelme. Pláne ilyen vérzivataros időkben. 

Szóval kész, felmondtam. 17 év után. 

Remélem, beválok. De ha ők engem választottak, akkor máshol is lenne esélyem. Meg hát az iskolában is most írtam alá a szerződést, az is szépen működik. És vannak kis magántanítványaim is, ők is szuper cukik. Amióta tanítok, azóta nem nyígok, hogy elfogy a pénz fizetés előtt. Persze még mindig röhejes a keresetem, pl a tesóm megmondta, ő ennyiért egy fűszálat sem mozdítana meg, de hát na, nem vagyunk egyformák. 

És a gyerekeim is azóta érzik, hogy nyugodtabb vagyok és nem üvöltözök, amióta tanítok és annyit dolgozom, mint egy ló. Mondjuk a lakás fut. De képzeljétek, a kislányom szobáját kiganéztuk, ketten, közösen, és átrendeztük, és annyira jó lett, most mindhárman állandóan ebben a szobában kuckózunk. A gyerekek lefekszenek a szőnyegre és a farmmal játszanak közösen, békében, hát ezt is megértem. 

Azért remélem, a kollégáim, mármint a régiek, meghívnak a karácsonyi partira, amit úgy utálok, mert annyira ócsó szar, bár az is igaz, hogy idén valószínűleg nem tartják meg, tekintettel a vírusra. 

A kislányom azt mondta, de ugye Mary Poppins a barátnőd marad. Ezt az egyet kívánta. 

Ha nem lesz jó, hát keresek másik munkahelyet. Nagyon izgulok... 

Most meg felhívott Anna, hogy bátorítson, nagyon jól esett. 

Ma is elugrottam az új munkahelyre, és tényleg maximum 15 perc alatt oda lehet érni, háztól házig. 

Én nagyon remélem, hogy nem balek húzás volt ez a felmondás. De már annyian mentek el tőlünk. Meg persze sokan maradnak is, akiknek nem annyira rossz, meg nem probléma az utazás, meg a fizu, meg a furcsaságok.

De nem vagyok vajon öreg szatyor, hogy munkahelyet váltsak?

28 megjegyzés:

  1. neeeem, pont az a szatyor vagy, akinek jó lesz az új hely :D és nagyon drukkoltam, drukkolok és drukkolni fogok! Tök jó jó helyre járni :)

    VálaszTörlés
  2. Gratulalok! Ugy hallom a jelenleginél már csak jobb lehet! Nem? :D

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok!! Kívánom, hogy boldog legyél ott! :)

    VálaszTörlés
  4. nagyon drukkoltam, gratulálok, szuperizgi!

    VálaszTörlés
  5. De jó!!! Már az utazás miatt megérte. :-) (Az olasz is része lesz a munkádnak?)

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok! Nagyon jó, hogy valtottal! Szuper, h közel is van. Az utazás tok elpocsekolt idő szerintem. Nem lehet elmondani, hogy mit fogsz csinálni, mi leszel?

    VálaszTörlés
  7. De ügyes vagy, gratulálok!! Mikor kezdesz?

    VálaszTörlés
  8. :) :) :) Nagyon örülök! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  9. Helyes. Gratulálok! Jó lesz ez. ;-)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon sok sikert kívánok, a lakás futása nem számít, az idegeid, a boldogságod a gyerekekkel, igen
    tök jó!

    VálaszTörlés
  11. aaa dejó, egy jó munkahely maga az áldás, ha meg közel van még áldásabb :)) <3

    VálaszTörlés
  12. Szuper, hajrá! :)) jó lesz ez, és kész!

    VálaszTörlés
  13. Szuper vagy, hajrá! ❤

    Mici

    VálaszTörlés
  14. Úristem Bezz! Nagyon örülök, nagyon bátor vagy, csak így tovább! ❤️

    VálaszTörlés
  15. Dejo! Szuper hirek! Erezd nagyon jol magad majd az uj helyen <3!

    VálaszTörlés
  16. Gratulálok! Én kb pont annyi vagyok mint te, pár éve munkahelyet és szakmát is váltottam. Eleinte olyan voltam, mint kacsa a jégen, de a lelkesedés sok nehézségen átlendít:) Drukkolok!

    VálaszTörlés
  17. Szuper, gratulálok! És nem, nem vagy :)

    VálaszTörlés
  18. Jó lesz, hajrá! :) Szorítok <3

    VálaszTörlés
  19. Jól döntöttél! Bízz magadban!

    VálaszTörlés
  20. Haho Bezzeg,

    gratulalok, ez igen, jol odatetted magad! :)) Engem mar ott megvett az uj munkahelyed, hogy 15 percre van töletek.

    V, lelkes zugolvaso

    VálaszTörlés
  21. Jaj, de jó hír! Gratulálok, és mesélj majd sokat!

    VálaszTörlés
  22. En majd' 20 ev utan valtottam sulit, es meg tobb kotott oda, mert oda is jartam. Erzelmi okokbol nagyon nehezen hoztam meg a dontest, de konkretan belebetegedtem abba, ami ott ment. Igy utolag azt mondom, miert nem hsmarabb, mert annyira sokkal jobb itt 😊 Persze tudom, h azokon a szivasokon at kellett mennen, h el tudjam engedni. Most viszont mar az az erzesem is megvan, h ha nem lenne itt jo, siman tudnek valtani.
    Nagyon jo, h leptel & DRUKK!! 😊

    VálaszTörlés
  23. Köszönöm szépen mindenkinek itt a szép szavakat!!! Mindig jól esik!

    VálaszTörlés
  24. Ügyes vagy, gratulálok, én főleg azért nem bírom otthagyni a sulit, mert gyalog tíz percre van, ez egy überelhetetlen dolog:)

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.