Bezz filozofálgat

Szombat, 5:30

Tekergetem az instát (ahelyett, hogy az elmaradásokkal foglalkoznék), valakinek (félcelebnek tűnik, de ez sértő lehet, akkor legyen inkább fancy publicista, én nem ismerem, csak következtetek) éppen kérdéseket lehetett feltenni, válaszol is szorgalmasan.

A comfort foodja a nachos. A kedvenc filmje a star wars. Ezt én nem érthetem, egyszerűen nem tudom felfogni, mi ez a világrajongás (nők és férfiak egyformán), pedig egy részt én is láttam a sokból, nem az van, hogy úgy pofázok, hogy nem is láttam... Igaz, +20 évvel ezelőtt lehetett, már nem is emlékszem... Mindenesetre a kedvenc magyar filmjei felsorolásásnál nem vérzik el, jókat mond. Kedvenc sorozata három is van neki. Itt bevillant, hogy de hiszen én is szeretek sorozatot nézni, és feltettem magamnak a kérdést, hogy akkor megy el az élet mellettem, ha nézek sorozatot, vagy akkor, ha nem nézek? Ezt egy huszárvágással megoldom: úgysincs rá időm. Azért kár. Közben pedig irigylem a haverjaimat, akik nézik a sorozatokat. Jókat mesélnek. Úgy tűnik évek óta ontja magából a filmipar a jobbnál jobb sorozatokat... Az utolsó, amit láttam, azt is majdnem egy évvel ezelőtt, azt is egy év késéssel a Csernobil volt. Azóta semmit.

Bezz füstöl... vagy megint füstöl... vagy már megint... vagy még mindig...

Gyakorlatilag minden nap felrobbanok valamitől. Minden. Egyes. Nap. Pattogok. Mint. Kecskeszar. A. Deszkán.

Ma csak négyszer jöttek be a szobába, miközben vagy a fiammal foglalkoztam, vagy dolgoztam (-ni próbáltam).

Én nem tudok ugrani megnézni a másik gyerek feladatát, miközben el vagyok mélyülve az egyik gyerek feladataival.

Nem tudok ugrani fagyit enni, ha éppen nyakig benne vagyok egy melóban.

Nem tudok ennél jobban szétaprózódni. Így is rettenetesen sok fos cikázik az agyamban.

Tudom, a négy az nem nagy szám. De előttem van még 16 feladat (ha jól számolom). Tudom, megvárnak.  (Lóaszt, a holnapi határidő holnapig vár, holnapután már késő.) Nem dől össze a világ. Csak éppen ha nincs kész, az halál ciki.

Délután öt óra. Annyira felszták az agyam, hogy semennyire nem tudok koncentrálni (ilyenkor jövök ide, és gyorsan írok).

Szaranya zárójel kinyit: ma is a kislányom haját ordítottam le, pedig ő olyan kedves teremtés, csak egyszerűen nem képes felfogni, hogy amikor felnőttel beszélek, vagy dolgozom, akkor ne zavarjon meg, ne csacsogjon bele. Pláne ne teljesen lényegtelen dolgokkal. Mert akkor üvöltözök. Szegény, állandóan ő issza meg a levét az én dührohamaimnak. Szaranya zárójel bezár.

Azt még nem is meséltem, hgoy voltam olyan balek, és úgy jelentkeztem be a fiam google osztálytermébe (lánykori nevén: classroom), hogy mind a négy e-mail címem nyitva volt, és pppppppont a bezz volt legnyitvább, és amikor még ismerkedtem, kutakodtam a classroommal/ban mit látok? bezzegfr ott éktelenkedik az osztályteremben. Megállt a szívem, füstölt a füelm. Hiába próbáltam, sehogy nem tudtam törölni magam onnan (egyszerűen nem találtam), ezért megkértem hát a hoppmester tanárnőt, töröljön minél gyorsabban. Meg is tette. De kíváncsivá vált, hogy mi ez a bezzfranciao. Egy emailcím a sok közül - válaszoltam. Grrrr, most viszont nem mesélhetek arról, milyen ez az általános iskolai osztály, pedig nagyon színes.

Tegnap a rádióban Nino Rota A keresztapa c. zeneszámát sugározta a Bartók rádió. Én nagyon szereteem. Nino Rotát.

csak mesélek

Március 16-án bezárt az iskola és nekem a mai napig alig akadt munkám. Erre mi történt? Minden értékelhető munka ma ugrott be a postafiókomba. Óriási. 

Ott tartok, hogy lista, lista hátán. 

Az olaszaim ébredeznek. Mondjuk én ettől azonnal fel akarok mondani, mert olyan furcsán közlik a dolgokat, hogy égnek áll a hajam, kb. "helló bezzeg, ugyan én még itt dekkolok a kanapén, de te ugorj és csináld meg, mert különben nyócvankilencmilliárd eurójendollárt veszítünk". Csak egy baj van papuskám... Engem a malter nem édekel. Egyszerűen nem hoz lázba. 

Megyek is, inkább csiszolom az óravázlatomat, az legalább érdekes.

Az a helyzet, hogy ... képzeljétek... észrevettem valamit, amikor netbankoltam. Utalni akartam valami számlát, és a címzett rovatba beírtam egy betűt (mittomén, telekomból a t-t, erre kidobta a csentológus partner címét. Én a privát bankomba soha nem írtam be azt a címet. És miért nem hoz be más címeket? Mittomén', pl. a közös ktg. címét? Szerintem kb. 2 éve küldtem el a csentológus címét a könyvelőnek, azóta snitt. Azt észrevettem, hogy a "térkép" be volt kapcsolva a bankomban (?????), ki is kapcsoltam nagyon gyorsan. De régen nem írt ki semmiféle címet, amikor bankoltam. Valami összekuszálódott a gépemben? Vagy csak üldöztetési mániám van? Mondjuk az én számláman nyugodtan nézegetheti bárki, maximum jót röhög. 

Nálam a stafétabot

Onnan indulok, hogy köszönöm Milonka, hogy rám is gondoltál, nagyon is jól esett! Úgy neszelem, hogy azért is passzoltad nekem a pozitív stafétabotot, hogy kicsit pillantsak befelé, nézzek magamba, keressem a jót, keressem a szépet. Működik! :)

Velem is törtétek jó dolgok a múlt héten. Nem is egy. Rögtön kettő!

(Ez a harmadik nekirugaszkodás... mindig van valami borúlátás a posztjaimban, azonban ennek a posztnak igenis meg kell próbálnia pozitívnak lennie. De vajon hiteles volna, ha csak csupa jóról írnék? Az én volnék? Nem igazán. A kolléganőm is megállapította, hogy nem ugyanaz vagyok, mint régen. Mondjuk elég réges régen lehetett, amikor én még csupa öröm voltam, mert ha jól számolom, engem 12 éve húz az ág. Zárójel bezár. Nem, nem, azért igenis vannak csupa jó dolgok!!! Most zárójel bezár.)

Minden alkalommal be vagyok sz... szorongok az olasz óráktól, hogy hátha olyat kérdeznek a diákok*, amire nem tudok válaszolni (pláne, hogy elég masszív penész ül az agyamon). Mert az, hogy "igen, ez rendhagyó, így kell mondani és kész" elég gyenge érvelés. Nem? De szerencsére eddig nem volt ilyen (jó, hát pont olyanokat kérdeztek, amire hiába nem stimmel a szabály, van rá tök jó logikus és elfogadható válasz).

Ami jó volt a múlt héten az az, hogy a diákoknak nagyon tetszett a kahootom. Jó, hát tényleg elég jót dobtam össze. Most csináltam először ilyet, pedagógus** kolléganőm ajánlására. Az elején egyáltalán nem láttam át, hogy ez mégis hogy fog működni, de végül isteni lett. Rendesen versenyeztek. Sőt, kérték, hogy mindig legyen kahoot (azért, hogy húzzuk az időt? - kérdeztem magamban. De nem gondolhatom ezt, mert egyszerűen ahol humor volt, ott nevettek, ahol tudni kellett, ott fogták a fejüket, ahol időre ment, ott siettek, szóval szuper volt.

A videóban a nőnek különös neve volt, kíváncsi voltam, hogy felfigyeltek-e rá

Az óra végére mindig rakok valami izgalmas "érdekességet", azt is szeretik. Aztán rájöttem, hogy az óra elejét is valami figyelemfelkeltővel érdemes kezdeni, pláne így, hogy csak monitoron látjuk egymást, és mindig várni kell egy kicsit, hogy befusson mindenki. Meg arra is, hogy szinte minden slideba be kell rakni valamit, ami megragadja őket, mert a száraz nyelvtan és a száraz szakmai anyagtól simán elalszunk mindahányan. Mindig kell valami rendkívüli, valami húha élmény. Mesélni is kell, hiába nagy lovak, mégis úgy látom, hogy szeretik a mesedélutánt. Koromnál fogva meg nyert ügyem van, mert már olyan vagyok, mint a nagyszüleim, akik mindig a háborúról meséltek, nekem is mindig van miről mesélnem. A gyerekeim is szeretik hallgatni, hogy mi volt régen (sőt, elalvás előtt már nem mese kell, hanem a mivotrégen /pl. nem volt elektromos áram a lakásokban és petróleumlámpával kellett világítani (nem az én időmben)/). A diákok is szeretik. Aranyosak.

Apropó, képzeljétek, van egy koronavírusos diákom. Jól van, nem került kórházba (értelemszerűen intenzív osztályra sem, ezt csak azért írom, mert sokan kérdezték a haverjaim közül, és feltűnt, hogy szinte mindenki felszisszent, aggódott). A tünetei pontosan olyanok voltak, amiket olvasni lehet: száraz köhögés, láz, szagelvesztés, gyengeség. Őt tesztelték. Kedves diák (és sok szép haja van, francba, miért nem vagyok 22 éves?).

A másik jó dolog, ami történt velem, hogy elkezdtem podcastokat hallgatni. A halyzet az, hogy nem tudok egy egész éjszakát végigaludni, mindig fel szoktam ébredni (és látom a messengeren, hogy ki kukorékol velem együtt), és olyankor olvasgatok, a szememnek viszont nem tesz jót az éjszakai olvasgatás, kifárad, és ideges leszek. Valahogy jött a szikra: podcast. Most leragadtam a bizniszboyz fiúknál. Fogggalmam sincs, miért és hogy kötöttem ki náluk, hiszen semmi, de semmmmmmi közöm nincs a business világához, és nálam pocsékabb businesswomant nem hordott a hátán a földgolyó. Azonban a fiúk stílusa jó, könnyen emészthető, amit mondanak, a hangjuk fiatalos, bársonyos, okosakat mondanak (belefutottam Puzsérba is, apukám, mintha boxmeccset hallgattam volna, aggresszív és mintha üvöltene, megrándulnak az izmok, készenlét a menekülésre... lehet, hogy okosakat mond, de én elkapcsoltam). Mi is volt még... Van még egy másik cuki csapat... A 20 perccel a jövőbe. Az ő hangjuk is fiatalos, selymes, okos, jók a témák (de még csak az elején tartok). Tetszik.
Ja, és olyan kifejezéseket hallok, amikről fogalmam sincs, hogy mit jelentenek. Angolul mondják, érzem, hogy ez a fiatalok szlengje, de én 47 vagyok (bzzzz, ka-tasz-tró-fa :D) ebből kifolyólag nem érthetem. De megtanulhatom!!! Bölcs vagyok, mi?

(Nemtok írni, itt hangoskodnak, bejönnek, nézni kell (neeeemakaroknéééézni), nekem az idegeim megen' kivannak, még tartom magam, de érzem, hogy ebből doki lesz, megyek, tornázom egyet, hátha sikerül elkerülni a kórházat... meg képzeljétek, kicsit kínosnak érzem írni a dokinak, hogy esetleg megvizsgálna-e. Nem, még nem tartok ott, csak már tudom, hogy mik az előzmények, mit kell érezni. De gondolom én piszlicsáré vagyok a valódi esetekhez képest... Pcsbe, ez a koronalóasz igazán elmúlhatna már. Mérges vagyok.)



















*jó, azért a kis makikorosztálytól és/vagy plázacicusoktól nem izgulok, de ezek a nagyon okos diákok, akikről fentebb beszéltem

**azért ez elég megható, nem? hogy én is valaki vagyok. nem senki, hanem valaki. hihi.

Megállapítás

Kérdezem magamtól, mi vitt rá arra, hogy két gyereket szüljek?

Nagyon aranyosak egyébként. Főleg, amikor alszanak.

Most nézem, tegnap volt online órája a kislányomnak. Lemaradt róla. Kicsit elengedtem a kezét, azt hittem, önállóan tudja kezelni a classroomját. Én meg hülye voltam, nem néztem az emailjét. El voltam foglalva a gyengén muzsikáló fiammal. Mert neki szüksége van a támogatásra. Erre tessék, ezzel, hogy csak az ő iskolai dolgaival foglalkoztam, a másik marad le. Közben meg mindig ugyanaz a lemez: és én mikor dolgozzak?

Már csak tíz év van hátra, és biztos, hogy lelépek, elmegyek egy magányos el caminora a pcsiába.

Ma a kalandor kígyóról

Úgy terveztem, hogy ma (tegnap, csak azóta átbillent az óra az éjfélmutón) egész nap dolgozom. Aztán úgy alakult, hogy ember tervez, István végez... Délelőtt 9-től a kiffiam online óráján vettem részt. Ott dekkoltam mellette, és mindig visszatereltem az elkallódó figyelmét. Mert ott, oldalt, a chat a kis pajtikkal mégis csak érdekesebb, mint az alaki / valódi / helyi érték. Az óra végén még kivégeztünk néhány feladatot. Azért tbsz., mert ... tudom, önállóságra kellene nevelnem, ehelyett én segítek neki (tanulni? figyelni? az orrára koppintani?). Az is lehet, hogy csak lusta vagyok, és inkább ülök mellette, vezényelek, hogy elsőre legyen jó a feladat (persze némi radírozás mindig akad), mintsem újra elő kelljen venni, kijavítani, újra lefotózni, letölteni, átnevezni, feltölteni, fohászkodni, hogy nehogy beintsen a tárhely. Mi ez? Három perc? Három perc miatt nyafogsz bezz? Jó, de aztán azt vettem észre, hogy déli 12 óra van, ebédelni kell.
Ebéd után mindig kimerülök, de nem állítom, hogy ez már "az" a kimerültség, amitől félek, mint ördög a tömjéntől, de mégis, azért ne merülgessek ki, ennek most nem kívánok teret adni.

Aztán valamikor mégis nekiálltam, és állati jó kahoo quizt csináltam, de nem úgy akar működni, ahogy én akarom. Most, este 10-re már legalább tudom, hogy hogy kell használni, de azért a két monitor zavar. Hogy fogják ezt megemészteni a gyerekek holnap?!?!?!?! Biztos valahol, valamit be lehet állítani, csak én analfabéta vagyok.

Aztán egy állati jó érdekességet is találtam, mert óra végén mindig le kell vezetni a tanulást valami igazán nem mindennapi dologgal. Általában zenét szoktam velük hallgattatni, meg mindenféle szuper kuriózumot mutatok nekik, ami összefügg az adott nap témájával. Oké, szerintem szuper dolgok, aztán, hogy nekik tetszik-e, nemtom'.
Most a Tiberis-szigetet mesélem majd el, ahová a görög kígyó kiugrott (hm, hánylábú kelgyó lehetett?) a hajóról (aki kígyó magától bújt el a hajóra, micsoda egy kalandor) i.e. 291-ben (nem babbal gurigázok), és azt mondta: ide építsetek templomot, ami majd megszabadít a pandémiától (akkor éppen a pestis dúlt-fúlt). Templom is lett, kórház is lett (a Fatebenefratelli, magyarul "Tegytekjóttestvérek", na jó, erről majd még mesélek mást is, csak az már nem függ össze szorosan, most késő van, és nektek meg már lobog a hajatok a mellékszálaktól, gondolom). Hát nem különös, hogy időnként le kell zongorázni egy előbukkanó kolerát, pestist, egyéb járványt? Nevezzük nevén: Covid19.

Ott látható Aszklépiosz botja a kígyóval... nincsenek véletlenek, nincsenek!

Szerencsére ittam egy kávét délután, így most nem vagyok fáradt, már mindenki alszik. Én csak így tudok jól dolgozni, ha nem jön kétpercenként valaki olyannal, hogy éhes, nézzem meg a hörcsögöt, menjek vacsorázni, nem fúrnak falat, nincs testvérbalhé, nem pakolnak mögöttem.

Kiszabadultam

Beugrottam dolgozni, mert már nem tudtam magamnak beetetni, hogy ez így rendben van, hogy én egyáltalán nem jövök dolgozni. Oké, hogy home office, de sajnos, vagy szerencsére a cégemnél nem sokan vonultak vissza. Vannak, akik igen. Vannak, akik nem. A munkáltatónak nyilván azok a szimpatikusak, akik nem vonultak vissza. Az én irodámban most egyedül ülök. Normális esetben hárman szoktunk lenni. A titkárságon és környékén hárman ülnek. Az emeletünkön összesen 7-en ülünk, szétszórva. A 21-hez képest.  Az első, második, negyedik emeleten nem jártam. A földszinten kb. 10 emberrel futottam össze (messziről dobáltuk egymásnak a puszit a szimpatikusokkal, a csak szimpatikusokkal pedig integettünk, mert most, akik jelen vannak, mind szimpatikusok/ak?/). 

Közben meg már érkeznek a feladatok a classroomba, sietnem kell haza, hogy meg tudjuk csinálni. 

Végül pedig nem sikerült csatlakoznom a virtuálértekezlethez, mert a telefonom ócska, a mh-i számítógép beintett (nyilván nincs valami jogosultságom), francba. Nem szeretek lemaradni. Halkan jegyzem meg, hogy nem túl igazsgos tőlem szimultán két lovat megülni. 

Mindenestre jó dolog kiszakadni a gyerekzsivajból. De nem igazságos a szüleimmel, hogy a nyakukon hagytam a gyerekeket. Sietek is haza.

Le papillon - filmajánló

Napok óta filmeket nézek... mert én soha nem jutok a tévéhez, azt mindig vagy senki, vagy a gyerekek nézik, de ez engem egyáltalán nem zavar, elvagyok tévé nélkül.

Mire eljött a nagypéntek, annyit foglalkoztam a húsvéttal (a gyerekeimmel írtam fogalmazást, rajzoltam Jeruzsálemet, az olasz óráimra készültem, feladatokat gyártottam stb.), hogy egyszer csak azon vettem észre magam, hogy a Ben Hurt* nézem. A végét, mert az elejéről lemaradtam. Pont a lovas résznél kapcsoltam a csatornára, ezt a jelentetet meg mindenki ismeri, én meg legalább... ahimé ... legalább 30 éve nem láttam... ottragadtam. Megállapítottam magamnak, hogy ez egy jó film (később megnéztem, 11 Oscar díjat nyert 1959-ben, azért az nem kevés. Oké, /most jön a szokásos elkanyardás, érzem/, az Oscar díj nem feltétlen szokta azt jelenti, hogy a díjazott film a non plus ultra, de általában nem szoktak nagyon mellélőni /mellékszál bezárva/). Aztán ma, ahogy kapcsolgattam, megláttam, hogy pont kezdődik egy film. Éppen az oroszlán üvöltött, tudjátok. Ha az oroszlán üvölt, talán jó film lesz, gondoltam magamban.Újra a Ben Hurt vetítették, így hát megnéztem az elejét is**. Illetve a lovas részig, mert addigra a gyerekeim elvesztették a türelmüket, nem tűrik könnyen, ha magammal foglalkozom, állandóan jöttek, hogy nézzek***. Lehet, hogy ezért olvasok borzalmasan keveset. Persze ők biztos azt mondanák, hogy állandóan a telefont bsztatom. Lehet, hgoy igazuk van. De én most nem erről akarok beszélni, ezért le is akadok a témáról.

Most este megnéztem a Le papillon c. francia filmet, amiről csupa jót olvastam régen (Cirkó film, bennük 95%-ban megbízom), amikor a mozik vetítették, de én akkor nem ültem be a filmre, nem tudom milyen indíttatásból.
Hogy ez milyen andalító, bölcs film! Meg fogom nézni még egyszer.

Az elejét is elcsíptem, de naná, hogy sokszor szakítottam meg, mert a gyerekek összevesztek (háromszor), egyszer meg kellett néznem a festett tojásokat (hogy hogy sikerültek... holott mondtam, hogy nem meek, nem nézem meg, de végül felálltam, mégis csak húsvét van, mégis csak gyerekek, mégsem üvöltözhetek állandóan), egyszer vacsoraidő lett, egyszer mégis balhézni kellett a fiammal, hogy hol a pólód, meg fogsz fázni, hol a pizsamád, gyere, nézd ezt a filmet, szép film****. Azért hiába terelődött el a figyelmem sokszor, mindig vissza tudtam csatlakozni. Sőt, a végén még a könnyem is kipotyogott. Az a jó film, amin kipotyog, nem?

Hallgassátok meg a zenéjét, ha nem hallottátok még. Kicsit infantilis első hallásra, de közben pedig nagyon is mély a mondanivalója.

Ez csak három film, ami kettő (kétszer a Ben Hur, egyszer a "A pillangó". Pedig úgy tűnt, napok óta a tévé előtt ülök és filmeket nézek. Ja, volt még a "Míg végül semmid nem marad" c. is, amit Kajdi Cyla Csaba ajánlott (Cylát sem tudom már nézni túl sokszor, ez az idő nem a barátom).

Azért a francia nyelv eléggé hiányzik... nagyon mérges vagyok Franciaországra... majd felrobbanok... bár mostanában nyugodtabb vagyok... kezdem elfogadni, hogy... mittomén', lapozzunk inkább, ne piszkáljuk a begyógyult sebeket. Szóval hiányzik, szerettem franciául affektálni. 

* hol az összefüggés a húsvéttal??? Ott, hogy nemcsak balhé van a rómaiak és a zsidók közt, hanem megjelenik Jézus Krisztus is.

** azt már meséltem, hogy régen, a 80'-as években Olaszországban az emberek beültek a moziba a film második részére, aztán megnézték az első részét. Most kipróbáltam én is, működik.

*** körülbelül három éve nem vagyok hajlandó nézni. Basszus, hét éven keresztül csak ez megy, nézz, nézz, nézz... persze, megnézem őket, nem az van, hogy egyáltalán nem nézek meg semmit, de ez, hgoy nem tudok egy jót beszélgetni egy felnőttel, nem tudok egy jó filmet megnézni az elejétől a végéig, mert nézni kell, kiborít. És nem és nem és nem értik meg. Elmondtam nekik szemtől szembe is, szépen, értelmesen, nem félvállról, hanem mint ember az embernek, mint ahogy a franciák nevelik a gyerekeiket, elmondtam üvöltve, elmondtam félvállról, elmondtam csípőből, hogy nem nézek és miért nem. Ettől függetlenül nem értik. Ultra gáz leírni ilyeneket, mert most meg bűntudatom van, hogy kidumálom őket. Az az egy dolog nyugtat meg, hogy nem csak az enyémek iylen nézzanya nézzanya típusok. Hogy hogy csinálják a franciák, nem tudom, nem értem, nem tudtam ellesni a titkukat. Mert a francia gyerekek értik, hogy amikor felnőtt a felnőttel dumál, akkor ő nem kotyoghat bele, és ezt a nézz mamant sem igazán hallottam.

**** próbálom én őket a szépre, az értelmesre nevelni, de szó szerint, mintha széllel szembe pisálnék. Igen, így, vulgáirsan. És még hol van a valódi kamaszkor?!?!? Erről jut eszembe a szeretett barátnőm, Szilva. A fia már 17,8 éves. Évek óta mondja Szilva, hogy amint leérettségigizik a gyerek, zárat csarél az ajtón, és a fiú mehet dolgozni és egyedül boldogulni. Holott Szilva ezüst tálcán tolja a gyerek feneke alá a jobbnál jobb lehetőségeket, azt hiszem tavaly volt, hgoy elintézett neki egy utat Dél-Amerikába, ifjúsgi világtalálkozó a Pápával. És mégis, a gyerekek kergék, nem értik, mit pofázunk, és húzgálják az idegeinket. Aztán meg csodálkoznak, ha zárat cserélünk... Ugyanis már én is ezt mantrázom: már csak 10 év és zárat cserélek az ajtón.

Idén térkép helyett rébusz

Hiába erőlködik a koronavírus, hiába van ettől az embernek (esetleg) rossz kedve, nincs mese, csinálni kell.

Ha az embernek gyereke van, akkor igenis* meg kell csinálnia az éves húsvéti térképet.

Ha két gyereke van, akkor kettőt.




















*mármint nekem.

Erdős Virág

Költészet napja alkalmából sokan posztolnak, Facebookon, instagramon, itt is, gondoltam hát egyet, megmutatom, ki az én kedvencem (itt most viaskodom önmagammal, hogy talán inkább Dékány Dávid). Úgy fedeztem fel magamnak, hogy egyszer a Müpában a Rájátszásban folyton őt emlegették, őt hiányolták. Kíváncsivá váltam, megneztem, ki ő.

Gyors bejelentkezés

1:08 h.
Nincs túl jó kedvem. Napok óta nincs. Ezért nem írok. Nem tudok. Meg nincs is miről. Egyhangú napok. A koronavírussal tele a padlás. Mondjuk, ha a mai videóriporttól sem ébred fel az ország másik fele, akkor semmitől. Meglátjuk. Persze tudom, még az is lehet, hogy jól jön ki belőle. Mert mi van, ha tényleg igaz, hogy a BCG-oltás nincs jó hatással a koronavírus fölényeskedésére? Akkor az az ő sikere lesz. Ti meg közben megőrültök, hogy miért beszélek rébuszokban, mi*?

1:13 h
Megyek, dolgozom még egy kicsit. Én ilyenkor szeretek, amikor órákon keresztül csend van.


















* ez a mi olyan alpári közönséges? az. most nem tudok cizellált lenni, meg nem is szoktam, ezért nem is tudok.

Az intenzív osztályon vajon van VIP szoba?

Azt álmodtam, hogy OV-vel feküdtünk egy szobában az intenzív osztályon, többedmagunkkal. Az ő ágya nem volt korszerűbb az enyémnél. A lélegeztetőgépe sem. Hagyományos intenzív osztályos terem volt, se nem szokatlanul modern, se nem szokatlanul kopott. Beszélgetni nem tudtunk, nem voltunk eszméletünknél (de akkor honnan tudtam, hogy ő van ott, és ezen még csodálkoztam is, nini, OV :O ).

Nem tudom, hogy melyikünk hunyt el előbb.

Azt viszont tudom, hogy az alvás közben álmodott álmok soha nem válnak valóra. Így én és OV nemcsak a koronavirust ússzuk meg, de egyáltalán nem halunk meg. Soha. Már csak az ingyen sört kellene valahogy elintezni. Bár ha lehet választani, én inkább az örök Nutellát kérem. Az ugyanúgy hízlal.














Nálam tök rendszeres, hogy valami korszakalkotó újszerűt akarok írni, de mire papírra vetném, valaki lelovi a poént. Most nézem, az indexet megkekkelték (ezt biztos nem így írják, mert ez valami hülye halnév) , és OV ott is meghalt.
Szóval ezt pár napja álmodtam, csak nincs valami sok időm blogolni meg emlékezni.