Le papillon - filmajánló

Napok óta filmeket nézek... mert én soha nem jutok a tévéhez, azt mindig vagy senki, vagy a gyerekek nézik, de ez engem egyáltalán nem zavar, elvagyok tévé nélkül.

Mire eljött a nagypéntek, annyit foglalkoztam a húsvéttal (a gyerekeimmel írtam fogalmazást, rajzoltam Jeruzsálemet, az olasz óráimra készültem, feladatokat gyártottam stb.), hogy egyszer csak azon vettem észre magam, hogy a Ben Hurt* nézem. A végét, mert az elejéről lemaradtam. Pont a lovas résznél kapcsoltam a csatornára, ezt a jelentetet meg mindenki ismeri, én meg legalább... ahimé ... legalább 30 éve nem láttam... ottragadtam. Megállapítottam magamnak, hogy ez egy jó film (később megnéztem, 11 Oscar díjat nyert 1959-ben, azért az nem kevés. Oké, /most jön a szokásos elkanyardás, érzem/, az Oscar díj nem feltétlen szokta azt jelenti, hogy a díjazott film a non plus ultra, de általában nem szoktak nagyon mellélőni /mellékszál bezárva/). Aztán ma, ahogy kapcsolgattam, megláttam, hogy pont kezdődik egy film. Éppen az oroszlán üvöltött, tudjátok. Ha az oroszlán üvölt, talán jó film lesz, gondoltam magamban.Újra a Ben Hurt vetítették, így hát megnéztem az elejét is**. Illetve a lovas részig, mert addigra a gyerekeim elvesztették a türelmüket, nem tűrik könnyen, ha magammal foglalkozom, állandóan jöttek, hogy nézzek***. Lehet, hogy ezért olvasok borzalmasan keveset. Persze ők biztos azt mondanák, hogy állandóan a telefont bsztatom. Lehet, hgoy igazuk van. De én most nem erről akarok beszélni, ezért le is akadok a témáról.

Most este megnéztem a Le papillon c. francia filmet, amiről csupa jót olvastam régen (Cirkó film, bennük 95%-ban megbízom), amikor a mozik vetítették, de én akkor nem ültem be a filmre, nem tudom milyen indíttatásból.
Hogy ez milyen andalító, bölcs film! Meg fogom nézni még egyszer.

Az elejét is elcsíptem, de naná, hogy sokszor szakítottam meg, mert a gyerekek összevesztek (háromszor), egyszer meg kellett néznem a festett tojásokat (hogy hogy sikerültek... holott mondtam, hogy nem meek, nem nézem meg, de végül felálltam, mégis csak húsvét van, mégis csak gyerekek, mégsem üvöltözhetek állandóan), egyszer vacsoraidő lett, egyszer mégis balhézni kellett a fiammal, hogy hol a pólód, meg fogsz fázni, hol a pizsamád, gyere, nézd ezt a filmet, szép film****. Azért hiába terelődött el a figyelmem sokszor, mindig vissza tudtam csatlakozni. Sőt, a végén még a könnyem is kipotyogott. Az a jó film, amin kipotyog, nem?

Hallgassátok meg a zenéjét, ha nem hallottátok még. Kicsit infantilis első hallásra, de közben pedig nagyon is mély a mondanivalója.

Ez csak három film, ami kettő (kétszer a Ben Hur, egyszer a "A pillangó". Pedig úgy tűnt, napok óta a tévé előtt ülök és filmeket nézek. Ja, volt még a "Míg végül semmid nem marad" c. is, amit Kajdi Cyla Csaba ajánlott (Cylát sem tudom már nézni túl sokszor, ez az idő nem a barátom).

Azért a francia nyelv eléggé hiányzik... nagyon mérges vagyok Franciaországra... majd felrobbanok... bár mostanában nyugodtabb vagyok... kezdem elfogadni, hogy... mittomén', lapozzunk inkább, ne piszkáljuk a begyógyult sebeket. Szóval hiányzik, szerettem franciául affektálni. 

* hol az összefüggés a húsvéttal??? Ott, hogy nemcsak balhé van a rómaiak és a zsidók közt, hanem megjelenik Jézus Krisztus is.

** azt már meséltem, hogy régen, a 80'-as években Olaszországban az emberek beültek a moziba a film második részére, aztán megnézték az első részét. Most kipróbáltam én is, működik.

*** körülbelül három éve nem vagyok hajlandó nézni. Basszus, hét éven keresztül csak ez megy, nézz, nézz, nézz... persze, megnézem őket, nem az van, hogy egyáltalán nem nézek meg semmit, de ez, hgoy nem tudok egy jót beszélgetni egy felnőttel, nem tudok egy jó filmet megnézni az elejétől a végéig, mert nézni kell, kiborít. És nem és nem és nem értik meg. Elmondtam nekik szemtől szembe is, szépen, értelmesen, nem félvállról, hanem mint ember az embernek, mint ahogy a franciák nevelik a gyerekeiket, elmondtam üvöltve, elmondtam félvállról, elmondtam csípőből, hogy nem nézek és miért nem. Ettől függetlenül nem értik. Ultra gáz leírni ilyeneket, mert most meg bűntudatom van, hogy kidumálom őket. Az az egy dolog nyugtat meg, hogy nem csak az enyémek iylen nézzanya nézzanya típusok. Hogy hogy csinálják a franciák, nem tudom, nem értem, nem tudtam ellesni a titkukat. Mert a francia gyerekek értik, hogy amikor felnőtt a felnőttel dumál, akkor ő nem kotyoghat bele, és ezt a nézz mamant sem igazán hallottam.

**** próbálom én őket a szépre, az értelmesre nevelni, de szó szerint, mintha széllel szembe pisálnék. Igen, így, vulgáirsan. És még hol van a valódi kamaszkor?!?!? Erről jut eszembe a szeretett barátnőm, Szilva. A fia már 17,8 éves. Évek óta mondja Szilva, hogy amint leérettségigizik a gyerek, zárat csarél az ajtón, és a fiú mehet dolgozni és egyedül boldogulni. Holott Szilva ezüst tálcán tolja a gyerek feneke alá a jobbnál jobb lehetőségeket, azt hiszem tavaly volt, hgoy elintézett neki egy utat Dél-Amerikába, ifjúsgi világtalálkozó a Pápával. És mégis, a gyerekek kergék, nem értik, mit pofázunk, és húzgálják az idegeinket. Aztán meg csodálkoznak, ha zárat cserélünk... Ugyanis már én is ezt mantrázom: már csak 10 év és zárat cserélek az ajtón.