A jing és a jang

Kedden beugrottam az orvosomhoz, mivel aznap gyógytornára kellett mennem, ami pont a klinika mellett van. Gondoltam, ha már arra járok, megkeresem, úgyis tudom, mikor van vizit, hihi. Ahogy mentem a recepció felé, látom, jön a doki a lépcsőn, balra néz, meglát, megtorpan, én cukin integettem neki, ő pedig cukin integetett nekem. Beszélgettünk kicsit. A főlényeg, hogy már csak egy aktív gócom van. Hogy ez meddig tart, visszaszívódik-e, kiújul-e, nem tudni. Csak azt tudom, hogy lesz még terápiás aferezis. Nem bánom, mert tényleg rengeteget javultam.

Aztán elmentem a gyógytornára, ahol már egészen nehéz gyakorlatokat is csináltatott velem a gyógytornászom. Például a mérlegállást.

Nem. Nem én vagyok a képen. 

Oké, azért ez nem könnyű. Egyáltalán nem könnyű a jobb lábammal. Tüskés félgömbön (?) is kellett egyensúlyozni, ez sem könnyű. Jó, elég bénán mennek ezek a dolgok, de tudom, hogy október 9-én még egyáltalán nem mozdult a talpam, a combomat meg kézzel rángattam fel a lépcsőn. Ahhoz képest nagyon jól állok. Minden gyógytorna után érezhető a fejlődés. Nem gondoltam volna, hogy ennyit számít. Képezljétek, most előszőr lett izomlázam. A balon. A jobbon még semmi.

Péntek este színházban voltam. A kolléganőimtől kaptam névnapomra ezt az előadást. Jöttek ők is és... a furcsafőnök furcsalánya is, mert ő a "barátnőnk". Én ezt kissé meggondolatlannak tartottam, tudja a két kolléganőm, hogy nem annyira kedvelem a főnök lányát, de nekik mindig megesik a szívük rajta, időnközönként elhívják, amikor valahova megyünk.

Az előadás felejthető volt. Bár Koós Réka jól énekel, beleadott anyait-apait, őt nem akarom lefokozni. A másik két színésznő is igyekezett, a zenészek is, de ettől még én untam a banánt. Az is lehet, hogy csak a főnök lánya miatt éreztem az estet úgy szarnak, ahogy volt. Mert a főnök lánya például lepiszkálta a tapet a lábamról (ez az "izomragasztó"), mondván szerinte szorít engem. Barátságból meglazította. Engem aztán nem szorított. Hozzátette, hogy ez nem valódi tape. Hát mi a lófisz? Van valódi és hamis? Továbbá megkérdőjelezte a gyógytornászom szakértelmét is. Barátságból még megkérdezte háromszor-négyszer, hogy bizzzzzztos, hogy SM (így becézik a sclerosis multiplexet) a diagnózis? Ezt telefonon is megkérdezi mindig. Most mutassam meg neki a leleteimet? Egyszerűen nincs már kedvem. Miért gondolja, hogy kamuzok, vagy az orvosok inkompetensek? És amikor gyalogoltam, úgy bámulta a lábaimat, mint egy ovis, hosszan bámult, szóltam neki, hogy ne nézze, zavar. Azt mondta, ő biz nem azt nézte. Hm Aztán még elmesélte, hogy kinek milyen baja van a cégnél, de ne mondjuk el senkinek, mert orvosi titok. Itt is rászóltam, hogy ha orvosi titok, miért mondja el, és miért rögtön három embernek egyszerre??!?!?!? Egyébiránt nem orvos, sőt, semmiféle diplomája nincs. Végülis, igaz, ilyen alapon bátran elmondhatja, hogy kinek milyen baja van, nem tette le a hippokrateszi esküt. Korrekt.
Kérdezgette, hogy a lelkem hogy van, és közben összeszűkítette a szemeit.
Mondta, hogy kell ellenvélemény, mert az rendben van, hogy én bízom az orvosomban, de ő talált nekem egy másik orvost, elvisz oda, és majd őt is meghallgatjuk. Mi, ketten, közösen.
Persze az is lehet, hogy csak én vagyok paranoiás, és ez a lány igazából egy csupaszív bűbáj.

Momentán

Pénteken lezajlott az utolsó "vércsere". Utolsó... Azért felnyitották a szemem, hogy ezzel nem kaptam belépőt az örökéletingyensör kapuján, előreláthatólag mennem kell még, ne legyek naiv, semmi nem tart örökké, találkozunk még, vizlát.

Szombaton eljött Gumigida hozzánk, hozott porcelán lajhárt, funkciója szerint perselyt a kislányomnak a szülinapjára, meg két megunt cipőt is, de az egyik túl kicsi - mondta a lányom. Szerintem nem tetszett neki, jó ötletnek tűnhetett neki ezt a kifogást mondani, gondolom gondolta, így majd Gumigida nem bántódik meg. Mindkét cipő 39-es. Direkt jó, mert én is akkorát hordok, a cipő állati jól néz ki, hát mit volt mit tenni, lenyúltam.
Mivel nem volt kedvem főzni, már a könyökömön jön ki a főzés, elugrottunk a Manu+ pizzázóba, és mit ad isten, mit nem, ott volt Mc Kemon, akit én nagyon szeretek. Nagyon közvetlen, barátságos fickó, a fiam focilabdájával is rögtön játszott egyet. Lőttünk is közös fotót, amin elfogadhatóan nézek ki, gondoltam fellövöm az instára, aztán eszembe ötlött, hogy én betegszabin vagyok, és azt hiszem a cégem vezetői nem néznék jó szemmel, hogy én kint bulikázok, ahelyett, hogy az ágyban, paplanok közt nyögnék. Így aztán a fotót megtartottam magamnak. (Nem a főnökök instáznak, hanem a főnökök unokái, gyerekei, látom, hogy látja az insta storykat, hát kell nekem a baj, hogy beszéljenek rólam?)

Este pedig jött Mary Poppins vigyázni a gyerekekre. A pszi felírt receptre egy előadást nekem, mivel kicsit rottyon van a lelkem. A Momentán társulat Rendezők viadala c. előadását tekintettem meg. Állati. Gyerekek, én annyit nevettem, de annyit... Tudjátok, mint a hiéna. Fenomenális volt. Mindenkinek ajánlom. Én most állandóan oda szeretnék majd menni, hát hiszen minden előadás más és más, a színészek improvizálnak, a nézőkkel együtt találják ki, merre alakuljon a színdarab.
Várady Zsuzsit szeretném kiemelni ezen a papírlapon. Egek, engem magával ragadt, micsoda tehetség, mennyi arckifejezés...
De nem elég, a többi előadás is nagyon izgalmasan hangzik, és én nem is tudtam ennek a színháznak a létezéséről eddig... Egészen felvillanyozódtam. Sőt, voltak olyan pillanatok, mi több, percek, amikor nem gondoltam arra, hogy milyen helyzetbe kerültem, szóval én ki tudtam kapcsolódni. Azon vettem magam észre, hogy ki tudtam kapcsolódni.

Azt meséltem, hogy...

Vegán lettem?

Kriszti barátnőm, amikor elmeséltem neki a legújabb kalandjaimat, miszerint nini, kórházban dekkolok, ő is elmesélte, hogy neki is van autoimmun betegsége (de akkor miért nem mesélte amikor kiderült??? Kicsit meg is bántódtam ezen. Jó, értem, messze lakik, eltávolodtunk kicsit, na de mégis...), zsibbadt a lába, ezért ő is elment megnézetni magát, először a "normál" egészségügyben, aztán végül a kínai orvoslásnál kötött ki. Az ő tanácsai szerint most kurkumát eszem, vörös lencsét, citromos vizet iszom éhgyomorra, tejterméket nem eszem (óh, sajtok, mi lesz velem nélkületek???), algát is kellene ennem, de ott még nem tartok, holott elmentem a nagy kínai paradicsomba kurkumát venni, hát nem elfelejtettem az algát? Vettem helyette rizslisztet, vörös lencsét és mindenmentes tikka masalat.

Martine a vegán diétát ajánlotta, ezért most húst sem eszem. Nem, mintha sok húst ettem volna eleddig... de most se tojást, se tejterméket (közös halmaz Krisztivel). Az elején nehéz, hiányzik a hús, pláne akkor, amikor a családom finomakat eszik. Mégis kibírom. Valahogy átállt az agyam, és elfogadtam, hogy most nincs kegyelem, muszáj tennem és cselekednem önmagamért és az egészségemért.

Gazsi pedig a candida diétát javasolta, neki az vált be, ezért már cukrot sem fogyasztok, sem fehér lisztet, sem élesztőt, sem tejtermék (közös halmaz Krisztivel és Martinenal), semmi alkoholt (ez az egy rendben van, de a tejföl megvonása övön aluli).

A kórházba kerülésem óta bő 5 kg-t fogytam. Majdnem kereken 6-ot. Innentől számítva hátra van még 10 kg. Legalább.

Október 6-án (vagy 10-én?) kezdtem szürreális ételeket enni. Ma már tudok két napra előre is főzni, szóval alakul a dolog...

Mutatok pár képet.

Ez itt a kínai paradicsom. Ezek mind fűszerek. Jó, tudom, a világon annyi sok, ennél jóval színesebb fűszerpiac van, de én mégis elámultam. 

Ez az első és én sütöttem. Édesburgonya, petrezselyem, lila hagyma.
Ez finom. Semmi extra, de finom. 

Mindent lefotózok. Mindent komponálok. Mintha értenék hozzá, holott csak koppintok.
Mittomén' kiről, talán Jamie? Talán Nigella? Talán Mautner Zsófi? 

Ha ettetek már szart pocsék kaját... Brrr!
Ez spenót a kertből. Rántás nélkül. Sült édes burgonyával sűrítettem. Fokhagymát is raktam bele. Mégis rossz volt.
Barna rizs. Utálom.
Sült zöldség, mikróban melegítve, nem nagy élmény, ha nem friss.
Az egész jól néz ki, de valami förtelmesen rossz volt. Mondjuk így legalább a mérleg nyelve szépen balra libeg. Minden rosszban van valami jó. 

Előző napi barna rizs, előző napi sült zöldség.
A tetején az ott nem kutyaszar, henem Pesto dell'Etna, van benne mandola is  meg paradicsom (asszem' azt tilos enni), bazsalikom, olajbogyó és szicíliai szekér*, az olasz fiútól kaptam ajándékba.
Nem értem, miért kapok tőle ajándékocskákat... Mindenesetre szorgalmasan visz moziba is és vacsorázni is. Azért ennyire nem tartom magam szimpatikusnak... Pláne nem jónőnek. Vai a capire gli uomini... boh.

Nagyon jó kép, igazán. :D
Rizstészta a kínai boltból, valamint pesto dell'Etna.
Legalább az illúzió legyen meg, hogy spaghettit eszem.

Én, így, hogy meghibbantam, nem vagyok hajlandó leveskockát használni, főzök én magamnak alaplevet - gondoltam.
És így is lett.

Az alaplé. Babérlevél is úszkál benne, jól nézne ki a fotón, pláne, ha nem lenne homályos és habos, na mindegy.

Vörös lencse főzelék. Hagyományos magyar rántás nélkül.
A "rántás" a főtt répa és a főtt krumpli.
Ez finom lett, és gyorsabban főtt meg, mint a rendes bolti lencse.

Zab. Főztem reggelire zabot mandolatejjel, vörösáfonyát szórtam bele. Nem rossz.
A gránátalma itt csak dísz. Majd holnap megeszem. Bár a candida asszem' a gyümölcsöt is tiltja. Na jó, azért álljon meg a menet, oké, hogy becsavarodtam, de na, azért egy gránátalma csak belefér, nem?

Lehet, hogy nyitnom kellene egy gasztroblogot. Vajon van még hely az interneten plusz egy gasztroblognak? Vagy tele a padlás? Volt olyan, hogy arról álmodoztam, hogy én is chili és vanília vagy lila füge szeretnék lenni, Nigella magasságokba nem mertem elszállni.





* a szicíliai szekér olaszul carretto siciliano, szicíliaiul carrettu

Úgy hírlik, a csacsihúzta (egybe vagy külön?) sziciliai szekérről Guy de Maupassant
azt mondta, hogy ez egy "rebus che cammina", magyarul kb. "mozgó rejtvény" (rejtvény, amely megy vagy járó rejtvény, de ez így olyan dallamtala).

Egyszerűen ilyen állat nincs is.

Ott jobbra a szekér

Az aferezisről

Én nem értem, miért nincs időm blogot írni. Hiszen nem dolgozom, csak itthon vakarom a valagam.

Pénteken volt az első aferezis. Ma, szerdán, a második.

Állati rossz a memóriám, nem emlékszem semmire, vagy alig valamire. Nem az van, hogy beszűkült a tudatom... De, valószínűleg erről van szó. Állandóan arra gondolok, hogy vajon hova alakul ez a betegség. Folyamatosan baromi fáradt vagyok. Ez nem túl jó. Ez ilyen ólmos fáradtság. Ellenben, ahogy túrkáltam az interneten, ma megvilágosodtam. Bekövettem (míly szép szó!) az instán egy francia sclerosisos lányt, ő lerajzolja a betegségét, és van olyan, amin ... na várjatok, megmutatom, úgy könnyebb.

Ezek alapján az ólmos fáradtság jellemző erre a betegségre. De képzeljétek, a lábam majdnem tökéletesen olyan, mint régen volt. Tudok menni, alig látszik a bicegés, sokkal könnyebben is megy. Egyértelműen az első aferezis után változott ekkorát. Remélem, az ólmos fáradtság is eltűnik. Vannak privát melóim, jó lenne megcsinálni, de nem tudok koncentrálni. A tanítás és a "jószívű" munkahelyre is kellene már csinálni valamit. Igaz, a "jószívűnek" már elkezdtem itthonról a home officet, mert hát az élet nem áll meg, hívnak, munka van, ki csinálja meg? Gondolom a jószívű (továbbra is idézőjeles) főnökeim ezt nem veszik majd figyelembe. Apropó, a furcsa főnök furcsa lánya megkérte a barátnőkolléganőmet, hogy mutassa be, hogy hogy megyek. Mert ugyan írtam neki, hogy látogasson meg a klinikán, de pont megbetegedett, ő is.  Azért hívtam, mert ő a cég minden lében kanál eü-s intézkedője, és féltem, megsértődik, ha ebből kihagyom. Be is akart jönni a klinikára, este 10 órakor, amikor már teljesen záróra van, de ő erősködött, hogy felveszi az orvosi köpenyét (nem orvos), és őt úgy beengedik. Hm. Meg hogy majd beszél az orvosommal. Aúúú. Meg majd ő kielemzi az én leleteimet. Hm. Finoman leráztam. Ebből az lett, hogy magasról leszar. Ez nem volna baj, csak hát elég jó kis szarkeverő. Gyanítom, azért kérte meg kolléganőbarátnőt, hogy mutasd csak, hogy megy ez a bezzeg, mert hát ő azt hiszi, mindez kamu, ami történik, bezzeg szimulál. Szarul esik. Persze az is lehet, hogy már mindenhol rémeket látok (cöcö, túl régóta ismerem a klánt...).

De miért nem az aferezisről beszélek?

Az elsőnél még eléggé be voltam tojva. A mainál már nem. Erre a mai kellemetlenebb volt, mert amikor az injekcióból adagolták a nemtom' mit, az a hátamat és a torkomat égette, elég kellemetlen, ismeretlen érzés volt. A "visszaáramló" tű pedig feszített. Apropó, ezek nem ilyen cuki injekciós tűk, amik meg sem kottyannak szúráskor, hanem kötőtűk. Nem csoda, hogy a szeánsz végén szorítókötéssel nyomják a vénát, amit még két órán át nem szabad levenni.

Az első alkalomkor kíváncsi voltam, ezért belestem a terembe. Két embert láttam kiterítve, mint a kísérleti békákat. Csendben, némán, csukott szemmel várták, hogy teljen az idő. Amikor én is sorra kerültem, bedugtam a fülembe a fülest, és zenét hallgattam. Csak az egyik fülemmel, a másikat valamiért, én sem tudom miért, nem dugtam be. Jól is tettem, mert arra szükség volt. Hiába ittam én ká sokat az előző napokban, mégsem volt jól felkészítve a vénám vagy a vérem, állandóan becsipogott a gép, erre kellett figyelni,  és nyomogatni a labdát. Sőt, szúrni kellett egy harmadik vénát, a csuklómnál, mert a hiába pumpáltam a labdát, a csipogás nem némult el. Mondjuk én már tök megszoktam ezt a sok szúrást. Oké, a kötőtűkők még felszisszenek kicsit, de majd ezt is megszokom. Fáj, fáj, amikor szúrnak, de igazából kibírható, mint megannyi dolog a világon.

Az én szeánszom 2 óra 10 percig tart, aztán még kicsit nem lehet felkelni az ágyból, pihenni kell, miután leszerelték azt a sok csövet rólam, végül kísérővel kell hazamenni, nehogy hanyatt találjak vágódni menet közben.

Három ágy van a teremben. Az első alkalommal egy lány volt a balomon, egy hipszter, szakállas cuki fiú a jobbomon, aki Stephen Hawkinget olvasott. Nem a szeánsz alatt. Ő is becsukott szemmel várta, hogy lejárjon a mosás. Ma már én is csukott szemmel vártam, nem bohóckodtam túl a  zenehallgatást, naná, égette a hátam, marta a torkom, mellkaksom, szenvedtem picit, de figyelmesek voltak, megkérdezték, hogy minden rendben van-e, óvó szemekkel figyelnek mindenkit az orvosok és ápolók. Sőt, nemhogy nem hallgattam zenét, de el is aludtam, piszok fáradt voltam (ezt még hányszor kell elolvasnotok?), fel is ébresztettek, hogy nincs lazsálás, nyomkodni kell a gumilabdát.
Ma két "bentlakó" volt a csoporttársam, ők pizsamában voltak. Egek, nem is tudom, mi mindent gyógyíthat ez az aferezis. De nyilvánvaló, hogy nemcsak az SM-re jó. Remélem, a többieknél is ilyen hatékony, mint nálam. Tisztára jól járok. Nem úgy, mint fénykoromban, de majdnem. Sőt, végre a hangulatom is kiegyensúlyozott, már nem bőgök annyit, sőt, már semennyit. Pár napja még állandóan elkapott, tiszta ciki volt, pláne az utcán. Meg a gyerekeimet is megviselte ez az állandó picsogás, de nem tudtam mit tenni, egyszerűen kitört belőlem. Szegény kis makik, nekik ez piszkosul nem hiányzott, most aztán rohadt nehéz lesz kiegyensúlyozni őket.

Ma jött két hallgató is, az egyik odajött hozzám, és kikérdezett. Kiderült, van itt még lehetőség. Rákérdezett, hogy volt-e lsjdfsljs kezelésem. Nem volt, de ha már ott volt a majdnemdoktor, rákérdeztem, hogy mi ez, de sajnos nem magyarázta el. Homályban hagyott.


Mára ennyit az aferezisről.

Olajcsere (görögül: apheresis)

Csúnyán elszaródott romlott a lábam, rosszabb, mint amikor szeptember 19-én bekerültem, ezért ma beugrottam a klinikára. Tudtam, hogy mikor van vizit. El is kaptam a doktoromat, aki nagyon rendes volt, megvizsgált, és máris intézett nekem egy plazmaferezist. Ez olyan, mint a dializis: vér ki, átszűrik, vér be. Pénteken, reggel 8 órára megyek.

Ezen felül gyógytornán is voltam. Piszok nehéz, nem tudom irányítani a lábam Naponta kétszer is meg kell csinálnom a sorozatot itthon.
A gyógytornász rakott fel tape-et is a lábamra. Kéket.

A fal adja a másikat

Ott kezdem, hogy kiengedett a doktor a kórházból. Ez szuper hír. Nagyon örültem, mert már nem bírtam szuflával. Jó, hát nem úgy nem bírtam... Felnőtt vagyok, a nővérek, orvosok, szobatársak mind rendkívül szimpatikus emberek, de van nekem két gyerekem, velük kell lennem, és nem egy kórházi közegben pizsamában vagy játszóruhában.

Szerdán a doktor végre elmondta töviről-hegyire, hogy mi miért történt. Megmutatta az agyam felvételét is. Nagyon érdekes volt. Így már értem, miért merült fel az onkológia, mint lehetőség. Értem azt is, miért javasolta az egy hónap betegállományt.

Szerdán még pluszban megbizonyosodtak egy mammográfiai vizsgálattal, hogy a mejjeimben sincs tumor, aztán délután 5 körül utamra bocsátottak.

A gyerekeim apja éppen jött hozzánk, a kislányunk szülinapja alkalmából. Először is a lakáskulcsért jött. Eredetileg morfondíroztam rajta, hogy megmondom neki, emészteapicsába, nálunk te ne aludj, ha nyáron a csajoddal jöttél és luxus szállodában aludtál (a sofitel a lánchídnál szerintem az, meg a korona is), akkor most is menj oda, pláne, hogy baszol gyerektartást fizetni,   megmondom, nálunk nem aludhat, de mivel még kórházban voltam, nem pattogtam. Véletlenül alakult úgy, hogy pont aznap mehettem haza, amikor ő jött. Megvártam hát, hogy odajöjjön, átadtam neki a lakáskulcsot, és megkértem, jöjjön értem autóval. Két hét alatt, amíg a kórházban voltam, sok cucc gyűlt össze, ráadásul az eső is esett. Körülbelül hétre értünk haza, aztán meg egyetértésben, békésen vártuk a gyerekeket, őket a táborból hozták haza a szüleim.

A gyerekek apja, aki tavaly nyáron akkora sötét bunkó volt, hogy nem köszönt nekem és hozzám sem szólt, szóval ez az ember most teljesen normális és segítőkész. Őrület! Oké, gyerektartást nem fizet még mindig, de nem kizárt, hogy egyszer mégis felébred.

Sajnos ez a poszt nem itt ér véget. Az történt, hogy segghülye voltam. A munkahelyemen a főnökök már tűkön ültek, hogy mi van velem, a kolléganőim szóltak, hogy kérdezgetik, mi van már. Igaz, folyamatosan kaptak tájékoztatást, kolléganőktől, emailen, felesgégtől, aki rám írt, testvértől, aki szintén írkált nekem olykor. Gondoltam hát, pénteken bemegyek (bevitetem magam apjukkal, egyelőre nem merek vezetni, nem tudom eldönteni, hogy lehet-e ilyen lábbal), és megbeszélem velük, hogy a doki engem kiírt egy hónap betegállományba, de az agyamat tudom használni, szívesen home officeoznék (ilyen állat nincs is, mondta a paraszt bácsi az állatkertben a zsiráf ketrece előtt, szóval "hómoffiszoznék"), és szívesen nem töltöm le ezt az egy hónapot, de a doktor szerint indokolt a lábadozás, a betegség nem múlt el egy orrfújással.
Erre fel olyan agymosást kaptam az öreg főnöktől, hogy sokkot kaptam. Nem tudom az egy órás beszélgetést szóról szóra visszaidézni, de címszavakat tudok. Volt ott minden:

- hogy az elmémmel önmagamat betegítettem meg (igen, a faszság megbetegíthet, egyetértek, de ilyen szituban nem gondolom, hogy segít, hogy még engem okolnak)
- ez nem sclerosis (igen, egy érettségivel, 76 évesen nála a Szent Grál)
- meditáljak, nézzek magamba. Mikor néztem magamba utoljára? - kérdezte herr direktor
- nem vagyok boldog, ezért betegedtem meg (de vajon milyen betegségem van, ha nem SM? vajon nem kellene-e leszállni rólam?)
- hipnózis alatt az ember elmondja, hogy mi baja
- a jógik is meditálnak
- a teremtő nem teremt selejtet, mi vagyunk azok, akik töketlenek vagyunk és elbasszuk a teremtő munkáját
- a teremtő azért teremtett, hogy szaporodjunk, tehát bezzeg szexeljen (itt már mondtam, hogy szerintem ezt ne beszéljük meg, valamint ne az én magánéletemmel foglalkozzon)
- Indiában egy 74 éves nő most szült egy 85 évestől, hát látja bezzeg, erről van szó!
- a maszturbáció örömöt okoz, azaz boldogság, fanta, csokitorta (itt ismét közöltem, hogy stop, valamint itt már kifüstölt az agyam, az öreg meg ingerültté vált, mert látta, hogy nem vagyok vevő a szövegére, így hát gyorsan lehülyézett, és folytatta)
- ő munkaterápiát javasol, mert a Karcsi feleségének is melltumorja volt, és ő mondta, hogy a munkaterápia a legjobb, és most él és virul Karcsi felesége
- tehát akkor hétfőn várnak szeretettel.

A kisfia pedig bólogatott, és ő is arra törekedett, hogy kipréselje belőlem, hogy hétfőn dolgozni megyek.

Ja, elfelejtettem mesélni, szerintük heti két gyógytorna elegendő számomra.

A kérdés az, menjek szembe az orvossal, és szépen álljak vissza a munkafrontra, vagy maradjak a valagamon még egy kicsit?

A kuriózum az, hogy a főnök menye is ott dolgozott, de egy éve betegállományban van idegösszeroppanás diagnózissal, teljes fizut kap, plusz autót, benzint, a kedvenc márkája az újgazdag villantós, ezen felül szeret zsidózni és holokauszttagadni, jó, mondjuk az egész család.

Szóval sokkot kaptam. Még sírtam is, annyira szarul esik ez az egész. 16 éve dolgozom ott (-4,5 gyes). Igen, máskor is kaptam már tőlük életvezetési tanácsadást, illetve kap mindenki, aki nem vigyáz. Már rég dobbantani kellett volna. Mindenesetre most megint betelt a pohár.

Azért van valami jó is. Az egyik kollégám felhívott, hogy a felesége munkahelyén munkatársat keresnek, és volna-e kedvem elmenni egy állásinterjúra. Naná, hogy van! Ezen a munkahelyen már voltam pár hónapja, tök szimpi hely, csak valaki mást válaszottak akkor, és nem engem. Most megint keresnek, és nagyon izgulok, hogy szimpatikus legyek nekik. Hétfőn kilencre megyek.
Ha engem választanak, gondolkodás nélkül igent mondok. Én ezen az elmeroggyant cégnél már nem szeretnék maradni, egyszerűen halálra mérgez. Azon sem csodálkoznék, ha nem hinnétek el, amit fentebb írtam, mert irgalmatlan nonszensz az egész, én magam is csak pislogok, hogy mifaszvan.

Ja, az egyetemre is beugrottam, leadni a papírokat. Ott volt az igazgatónő és még két kolléganő, végtelenül kedvesek voltak velem. Érdekes, ők nem mondták, hogy maszturbáljak, mert attól majd nem fogok sántítani. Jó, most kicsit túltoltam, nyilván nem szó szerint ezt mondta az öreg, de értitek, ettől még egy munkáltató ne beszéljen ilyen témákról, mert ez ultra gáz. Ja, természetesen nincs tanúm, csak a fia, de tök mindegy, ugyanazt a trombitát fújja mindkettő, szóval egyszerűen nincs bizonyíték, hogy milyen és mennyi sületlenséget hordott össze.

Remélem, felvesznek erre az új munkahelyre.

Remélem, nem felismerhető a munkahelyem. Egyrészt szégyellem, másrészt nehogy megüssem a bokám, hogy papírra vetettem a viselt dolgaikat. Biztos megorrolnának rám. Egyébként jó ügyvédeik vannak, ügyesen tudják megfélemlíteni az embereket.