Mozi, pszichológus, egyebek

Ott tartok, hogy heti egyszer sincs idő blogot firkálni, pedig van mit mesélni. Például azt, hogy pénteken voltam moziban. Ez volt a harmadik péntekem, ami gyerekmentes volt és rólam szólt. Elég jó, hogy őszinte legyek. Persze van egy kis bűntudatom, mert van, aki megmutatja az irányt: egy anya ne akarjon "bulizni", hanem mossonfőzzöntakarítsonlegózzon.

A Spanyol affért néztük meg Mary Poppins barátnőmmel, őt bátran nevezem barátnőnek. A filmtől többet vártam, mert azt olvastam róla, hogy kereken egy évszázada nem rendeztek ekkora nagy durranás filmet a spanyolok, mint amilyen ez volt. Persze ettől még lehet igaz, csak én nem értem az eltérő nyelvjárásokat, nem tudok különbséget tenni baszk és spanyol nyelv között. Mindenesetre most baszknak érzem magam, legyen elég ennyi spoiler.

Annyit még muszáj kifröcsögnöm magamból, hogy szerintem a spanyol címe sokkal frappánsabb: nyolc baszk vezetéknév. Biztos van valami ésszerű oka, hogy ennyire elferdíti a magyar filmipar a külföldi filmcímeket, én sajnos nem értem, de soha nem is voltam lángész, hogy magamtól rájöjjek. 

Voltam pszichológusnál is pénteken. Még akkor kaptam időpontot, amikor Macska nem beszélt. Nem volt kedvem lemondani, kíváncsi is voltam, hát elmenetem. Nem tudom, hogy mennyit lehet erről itt a világhálón elkotyogni, lenne kedvem hozzá, de oly nehéz 3 nap után 1,5 órát összefoglalni. 

Azt kell mondanom, hogy meglehetősen hasznos volt már az első másfél óra is. Nem gondoltam volna. Pedig nem is tudtam elnyúlni a kanapéján, mert az nincs. 

A pszi annyira érdekes karakter, hogy máris szerelmes odavagyok érte. 

Mostantól fogva közel három hétig nem megyünk a gyerekekkel a szüleimhez, mert elfoglaltak lesznek, ezért próbáltam programot keresni magunknak a szombat-vasárnapokra és basszuskulcs, minden szuper előadás telt házas. Rengeteg lehetőség, semennyi belépőjegy. Sem Vukra, sem Müpába, sem Bábszínházba, sem a Zeneakadémiára, sem sehova. Jó lenne valami értékes, értelmes programokon részt venni. Azért még kattintgatok, hátha. Végső esetben elmegyünk megint a Mesemúzeumba vagy máshova. A Csodák Palotája is jó lenne, ha nem Nagytétényben lenne, ami olyan messzinek tűnik nekem. Vagy elviszem őket bringóhintózni a Szigetre, azért úgyis könyörögtek nyáron. Nem jól mondom: elvisszük. Jön az apjuk, feladatul kaptam a pszichológustól, hogy szervezzek közös programokat, hogy a gyerekek érezzék, van apjuk, van anyjuk és próbáljak simulékony lenni, ne pedig pokróc (eszméletlen, milyen éleslátása van), mert ha az maradok, akkor apjuk szépen lassan kilép a gyerekek életéből, becsajozik, alapít egy új családot és az én gyerekeim... akarom mondani mi gyerekeink úgy megsérülnek, hogy megnézhetem magam. Hm, nem meséltem a pszinek, de após is pont így csinált, aztán 15 év hallgatás után tepert, pedálozott, kapaszkodott, hogy újra szóba álljanak vele az első házasságából született fiai, akik csak az anyjuk halála után álltak szóba vele. Azt is kimondhatom, hogy elég sok sebzett gyerek lett ebből a furcsa családból (szám szerint hat), egyáltalán nem örülnék, ha az én gyerekeim is így járnának. Ez már valódi pletyka, ugye? Személyiségi jogokat is sértek? Fotókat nem rakok, így majd nem tudtok beazonosítani vagy holnap kiradírozom és akkor béke és szeretet lesz.

És akkor most máris futhatok, nincs idő átolvasni sem, ha hibák lennének benne, majd kijavítom. Mindig rohanok...