Egy jó és egy rossz

A lapos: 

szombaton, miután kisült az agyam attól, hogy a gyerekek mennyit nyomkodják a telefont, gondoltam egyet és elvittem őket biciklizni. Elindultunk jobbra, de gyorsan kiderült, hogy minden átalakult a körnéyken, ezért már nem ismerem eléggé a terepet a szüleim falujában, ami az én falum is, hiszen legalább 10 évet éltem ott, ezért elindultunk balra is, lementünk a tópartra, de nem akartam túlságosan messzire menni, mert ott túl homokos a terep, és a múltkor is eltaknyoltam, mert a homoksziget lefékezte a biciklit. Újraterveztem az útvonalat, felhívtam az unokatesómat, hogy eljöhet-e velünk a kislánya. Így már négy gyerekkel bicajoztam. A tesóm kisfia is velünk volt. Addig-addig, míg kikötöttünk a szomszéd faluban, így összesen több, mint 9 km-t tekertünk, ami nem sok, de ha beleszámítom azt a pár emelkedőt, akkor már nem rossz teljesítmény. A tesóm kisfia (6 éveske) és én néha leszálltunk a bicikliről, mert nem bírtuk szuflával, a többiek simán vették az akadályt. Vadregényes terepen is mentünk, erdőben. A gyerekek cukik voltak, be voltak tojva, hogy elveszünk (én hajlamos vagyok erre és ők ezt tudják is), meg a medve, farkas, rém lehetőségétől is majréztak. Ez volt a hétvége legjobb része, mármint a bicajozás.

A lélektépő:

nem hétvégén volt, hanem csütörtökön. Én egész nap csak sírtam. Meghalt Benedek Tibor. Én nem ismertem őt személyesen, de mégis van egy kapcsolódási pontunk. Epres Panni is akkor "lakott" a klinikán, amikor én. Mindketten a kislányainkat vártuk. Benedek Tibor pedig jött a kisfiukkal kézenfogva, és hozta Panninak a görögdinnyét. 11 éve történt, mégis tisztán emlékszem rá. 

Ülünk Pannival, aki nemcsak szép, de kedves is, bájos és szimpatikus és még sokan mások, akik szintén kedvesek és bájosak vagyunk... ülünk a folyosón, várunk, egész nap csak várunk, beszélgetünk, egész nap csak beszélgetünk (na jó, plusz vizit, nst, ultrahang stb., ami ilyenkor szokott lenni) a többi terhestárssal, hogy elüssük az időt. Egyikük éppen meséli, hogy hogy történt a szülése. Rá is tisztán emlékszem, ikreket várt, elfolyt a magzatvíze, de mire odaért a nővér, már vészhelyzet alakult ki, rohanni kellett, tolták a műtőbe, hajnalodott, hosszában császározták, altatással, mi meg csak pislogtunk, hogy húha, ez kemény lehetett. Egyszer csak megérkezik Tibor a kisfiukkal, kezében egy görögdinnyével.

Nagyon csípem az ilyen embereket, akik nagyot alkottak, de mégis szerények maradtak. Semmi hivalkodás. Csak nemes elegancia.

A másik pedig, hogy a kislányom "elballagott" az ált.isk. negyedik osztályából. Ez, hogy el kellett búcsúznunk az osztályfőnökétől rémesen megríkatott. Napok óta nyomasztott, hogy el kell válnunk tőle.

Amikor az osztályfőnök az évzárón mondta a búcsúszöveget, egyszer csak azt hallom, "bezzeg, nem nézhetek rád, mert én is sírni kezdek", és sírt. Pedig úgy igazítottam a hajam, hogy ne látszódjon, (jaj, most is potyognak). Komolyan, nem is tudom, kihez hasonlítsam őt. Talán Mary Poppinshoz. Vagy a Matilda c. mese tanárnőjére. De a tanárbácsiját (nem szeretem bácsizni) is nagyon szeretem. Aki úgy tanít, hogy a lányom, aki nem túl erős matematikából (mondhatni úgy is, hogy rossz), nem utálja a számtant, sőt, négyese lett. 

Én egész nap itattam az egereket, nem volt valami könnyű nap. 

A ballagás után elmentünk az osztállyal, és csaptunk egy "bankettet", mert nemcsak a tanári kar volt szuperjó, hanem mi szülők is nagyon jól összejöttünk az évek során. Elmentünk a Grundra. Eredetileg a Margit-szigeten kellett volna záróbulit tartani, mert ott tartottuk a nulladik napot (D-day), de az időjárás miatt nem oda mentünk, plusz aznap este ott tartottak megemlékezést Benedek Tibornak. 

A Grund fedett, a gyerekek elmentek játszani, mi szülők pedig békében tudtunk traccsolni a tanárokkal.

Másnap elhoztam a kislányomat a munkahelyemre, ahol mindenki elképedt, hogy milyen magas. Nem sok centi van már köztünk. 

A munkaidő végén elugrottunk Ikeázni egyet, már nagyon régen voltunk. Még ettünk is, igazi lányos napot csaptunk magunknak. A jó bizonyítványért három plüssmalacot kért ajándékba. Három. Plüss. Malacot. 10 éves. Szerencséjére valóban játszik velük, varrt mindháromnak ruhát saját kezűleg. 

Most más nem jut eszembe.