Napi bölcselet: minden jó, ha a vége jó

Mindig akkor írok, amikor valami nagyon jó, vagy amikor nagyon rossz. Vagy amikor nagyon lapos, de azon utólag csodálkozom is, hogy mi értelme volt megírni? 

Ma az történt, hogy megjavult az autóm. Ami nem az enyém, de enyém lett az évek során, mert a tesómnak már nem kell. Azért kinek van ilyen tesója, aki autót ad ajándékba?

Igen ám, de amikor támad a szklerózsa, én nem tudok vezetni, mert se kezem, se lábam. Az meg veszélyes volna mindenkire nézve, ha autóba ülnék. Én nem akarok bajba kerülni, hogy például nekimegyek valaminek, ne adj óristen valakinek. Így hát az autó február óta nem gurult egy millimétert sem, csak állt és foglalta az utcában a parkolóhelyet. Szóval, állt, állt, csak állt az autó. A kereke teljesen aszfaltig lelapult már, annyit állt (meg eleve valamiért mindig lelapult, én meg mindig felfújtam valami benzinkúton). Aztán egyszer csak, amikor már jól voltam, túl a vércseréken (már március közepe volt, akkor indult a vírusmizéria), szóltam a tesómnak, hogy segítsen felpumpálni a kereket. Fel is pumpálta, aztán megpróbáltuk beindítani... és semmi. Meg sem mukkant. Megpróbálta bebikázni. Semmi. Vett bele egy új akkumulátort, mondván annyira régi az autó, hogy ilyenkor ezen egyrészt ne csodálkozzon senki, másrészt megérdemel némi ráncfelvarrást. Az autó. Mondjuk én is, de nem szarkalábak felvarrását, mert azok szépen ki vannak tömve természetes és saját önnön párnáimmal, brrr, legyen inkább egy hasplasztika, ha már választani kell. Vissza az autóhoz. Kapott hát új akksit (kb. április volt már). Meg sem mozdult. De legalább a világítás a tudjátokmin.. hogyhívják... tudjátok.... a monitoron... műszerfalon kigyulladt, már ennek is örültünk. Persze annak nem, hogy nem mozdult meg. De semennyire nem. Híre terjedt a helyzetnek a munkahelyemen, a sok férfi hirtelen mind segíteni próbált. Szóban. Köszi. Egyikük azonban nem csupán szóban, hanem valóban is megnézte az autót, mondván ért hozzá. Közölte, hogy ez bizony immobilizer probléma, tehát el kell vinni szerelőhöz, trailerrel, ami 80 ezer forint karácsonykor - így mondta (na bzz, ennyi pénz nincs a világon, gondoltam magamban), aztán hazament a kolléga. A kolléganőm férje autószerelő, ő is azt mondta látatlanban, hogy immobilizer, és 100-150 ezer forintra számítsak. (Miiii???? 85 ezer trailer meg még a szerelés 100 ezer vagy még több? Itt már kimondtam, hogy basszameg.) Aztán gondoltam egyet, és rágugliztam, találtam is egy instant immobilizer szerelőt (mi a tököm az az immobilizer?!?!?), másnap ki is jött, szerelte vagy fél óráig, mindenféle mobilmonitort rácsatlakoztatott az autóra, meg mittomén még miket csinált, és az autó meg sem moccant. Ez 25 ezer pénzbe került. A semmi. Ez a pasas is azt  mondta, kössem fel a gatyámat, vagy adjam el a picsbe a bontónak. Aztán innentől fogva nem izgultam, elengedtem az ügyet. 

Az autóflottás kolléganő megkérdezte az autóbontós emberét, hogy mennyiért venné meg. Ekkor már trágyaként aposztrofálták az autómat, nem a kolléganőm, hanem a férfiak (ami amúgy egy nagyon szép autó, csak régi, meg a visszapillantó borítását letörte valaki, meg a felnik tisztára csúnyák, de ki szoktam porszívózva, meg le is szoktam mosni olykor, szóval... még, hogy trágya?!?!?! pfff. Szóval már azt vizionálták, hogy koránál fogva ez bizony megy a kukába, jó lesz alkatrésznek. 14 éves.)

Aztán a kistesóm fogta magát, elhúzta madzagon egy haverjával vidékre, egy autószerelőhöz. (Azt mondta, nem kicsit kurvaaanyáztak a nyóckerben, amikor elszakadt a vontatómadzag és némi dugó alakult ki a körúton, ajjajaj, hát na, nomen est omen vagy mi.) 

Ma felhívott a tesóm, és tádááááám, örömhír, megjavult a kocsi, az autószerelő meg tudta csinálni. A tesóm nem akarja elárulni, hogy mennyibe került, de 100 ezer alatt volt. Állítólag. Nem az immobilizer volt a probléma, de nem tudom mi, mert nem értek hozzá. Nem akarja, hogy kifizessem neki. Kinek van ilyen jó kistesója? Persze én ragaszkodom hozzá, mert hát neki is van családja. 

Én mondjuk szeretek vonatozni meg békávézni, nem zavar, hogy olyan, amilyen (a vonat egészen szép, a négyes metró is, a villamos is szép, csak tiszta fertő), de néha, amikor iskolába kell menni és zuhog az eső, jól esik beülni és nem megázni, mint ma. Ma dézsából öntötték, amikor 6:45-kor elindultam itthonról. Késve. Izgultam is, hogy a főnök, aki lent dohányzik a bejáratnál meglát, hogy már megint kések, de szerencsére ma csak 7 percet, és pont nem volt lent, hogy ellenőrizze a nem pontosan érkezőket.

Persze az is jól esik, hogy ennyi hónapon át egy kanyi benzint nem kellett beletölteni az autóba, tiszta spórolás. 

Most még gyorsan megcsináltatja a szervókormányt is a tesóm, ha már kéznél van, mert sajnos jó ideje csak úgy tudtam vele parkolni, mintha zsiguli volna, irtó nehéz. Meg akkor már valami kerekeket is veszek rá (mármint a tesóm intézi, én meg majd kifizetem neki, mert én nem értek hozzá, hogy milyet kell venni és hol. Engem simán rá tudnának beszélni valami Maserati kerékre, jóleszaz alapon.)