Ma a Múziumban voltunk, a gyerekek játszottak, mi Annával kvaterkáztunk (nem ittunk, hanem dumcsiztunk, mer' hát ezt is, azt is jelenti), még pikniknek valót is vittem, hogy ne kelljen rohanni bisztrózni (a gyerekek mindig éhesek, én meg már unom, hogy mindig valami evős helyen kötünk ki... nem túl gazdaságos, és nem is illik az én sóherságomhoz állandóan "bisztrózni"), mikor is dörrent egy visszafogottat az égbolt, és gondolatban pontosan kettőig számoltunk, amikor Annára esett egy kövér esőcsepp, aztán gondolatban még kettőig elszámoltunk és paff, leszakadt az ég.
Futottunk a legközelebbi kapubeálló alá. Többedmagunkkal. A gyerekeink meg annyira élvezték az esőt, hogy előre-hátra futkároztak, kitárták a karukat, a fejüket hátra hajtották és hagyták, hogymegázzanak. Először kértük, hogy ne legyenek vizesek (na ja!), de már látszott, hogy teljesen mindegy, falra hányt borsó, ők megkergülve futkostak tovább. Már 20 perce álltunk a kapu alatt, már fáztunk is, hát még csurig ázott pólókkal a gyerekek, egyszer csak fogtuk magunkat és elindultunk haza. Csitulni látszott, de természetesen újra nekiállt dézsából ömleni. Már teljesen mindegy volt, inkább haladtunk, egészen hazáig.
Jó ez a Pál utcai fiúk ihletésű játszótér. Igaz, sokan voltak, de jó volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A robot kikapcsolva.