2020. július 31., péntek

rendezetlen gondolatok

Gyorsan meg kellene fogalmaznom magamban, hogy mi az álláspontom*.

Mert tegnap közölte a kedvesismerős, hogy filmezés előtt azért együnk is valamit, és majd ő hoz mindent.

Tehát lesz közös főzés, közös filmezés.

Éjjel kettőig takarítottam, még a kanapét is kisúroltam (én nem tiltom meg a gyerekeimnek, hogy a kanapén egyenek, mert én is imádok kanapén elnyúlva nassolni... meg enni is, rendesen), a svájci bicskámmal (valami reklámtermék) betekertem a helyére egy leszakadt elemet a szekrényről, pókhálókat leszedegedtem (ide most rakhatnék egy pajzán poént, de nem rakok), hideg zsíroldóval lesikáltam a csempét a konyhában, felporszívóztam, felmostam, portalanítottam, megnéztem egy vígjátékot a Netflixen (a SJP és Gyönyörű Hugh Grant film), de azért nem meszeltem ki, nem mostam függönyt, és az egyik szobát hét kulcsra zárom majd, nehogy benyisson, és akkor még simán adódhatnak nem várt meglepetések. Nálam simán.

El kellene döntenem, hogy én most akarom-e ezt az egészet, vagy nem (nem mintha ez rajtam múlna teljesen, sőt...). Szerintem nem. De csak azért, mert szerintem én hisztis vagyok. Oda akarok kilyukadni, hogy ha mégis lenne köztünk mától valami, és utána meg találnánk gondolni magunkat, hogy bocs, de én másképp képzeltem, akkor én azt valószínűleg nem viselném jól. Tökéletesen el tudnám játszani, hogy meg sem rendít a szakítás, de alapvetően minden elszakadásba belehalok kicsit. Az is rosszul esne, hogy ha mégsem működne, akkor más macska után nézne, már nem engem vinne az ismert helyekre, és akkor megint beszürkülne az életem (nem szép ilyet mondani... de megint monoton lenne), és mondjuk amikor mennék az éves kultúreseményekre, akkor ő ott lenne a másik macskával, és én bizony féltékeny lennék kicsit, meg irigy is. Mondjuk, ha jól elbaszná az egészet, akkor nem lennék féltékeny és nem lennék irigy. De nem úgy néz ki, hogy ő egy ilyen mindent elrontó fazon. Persze ettől még két dologban nem biztos, hogy megtalálnánk a közös nevezőt (az egyik a szex), szóval sok esélyünk lenne a nem ilyen lovta akartam, ha ma összegabalyodnánk.

Szerintem ő nem akar tőlem semmit.

Beszélnek a kollégáim körülöttem, nem tudok koncentrálni, most ezt kiposztolom, befejezetlenül, lesz, ami lesz.


*mert később, ha véletlenül mégis összeszűrnénk a levet, már nem fogom tudni, hogy mit gondoltam most, amikor még egyáltalán nincs köztünk semmi**.

**szeritnem ő nem akar tőlem semmit.

15 megjegyzés:

  1. Fú, nagyon izgulok! Drukkolok, hogy jól sikerüljön az este (is)!

    Mici

    VálaszTörlés
  2. Ennek a végéről már csak az hiányzott, hogy "Nyuszika, b+ a porszívódat!". Most már jó későn írok, mert biztosan megérkezett, érezd jól magad! A többin meg ráérsz majd holnap agyalni. Vagy még később. És még azt akartam mondani neked, hogy meszelés helyett mosd le a falat trisós vízzel, 2 festés között tökéletes lesz. Amikor eljöttünk a londoni lakásunkból éppen nekiálltunk volna kifesteni, amikor olvastam valami netes 10 tipp költözés előtt v hasonlóban, hogy ezt kell csinálni. Azóta minden évben áttörlöm a falat és nagyon szuper.

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Mindannyian megnyugodhatunk,nem történt semmi. :)

      Törlés
    2. Bakker.

      Nem lehet, hogy impotens/kezeelés alatt álló szifiliszes... Stb?? :D (jó, viccelek, de na, ilyen faszi nincs a világon mégegy :D)

      Törlés
    3. az lenne a legjobb, ha tényleg csak impotens lenne, de attól mondjuk még igazán megölelhetne, nekem már lassan az is elegendő lenne, hogy ne lógassam az orrom. :) :D

      Törlés
  4. Szia, bocsanat de bele kell pofazzak es bocsanat ha most rettenetest mondok: Engedd el ezt! Plane, ha egyebkent is ugye erzed no chemistry. Szerezz gyorsan be valaki ujat aki lekoti a figyelmed, mikozben ez a pali megmarad baratnak. Ez a pasi nyilvan nem gatlashegy, tapasztalt, nem mai csirke (kakas) ha akart volna valamit mar regen meglepte volta. Egyszer irtad MS fele tunetei vannak. Kovess meg, de nekem megfordult a fejemben ezert is erdekelheted ennyire, nyilvan sziporkazo egyeniseged mellett. Amugy majdnem sajnaltalak hogy itt sikaltad a lakast feleslegesen amikor eszembe jutott hogy tulajdonkeppen tok jo erzes a csili vili lakas, s en mindig ugy orulok amikor valami rakenyeszerit erre. (persze esemeny utan)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nyugodtan pofázz bele, nyitott a kommentfiók. :) (Amíg decens a kommentár, addig. :) )

      Igen, igazad van, no chemistry. El kellett engednem őt. Úgy, hogy soha nem is volt az enyém, muhahaha. :DD

      De hogy értetted azt, mit jelent az, hogy nem gátláshegy?
      Nem, MS féle tünete neki nincs (de ez mi? az SM? bocs, ha értetlenkedek.)

      A tisztaság és rend pedig egészen különösen jó érzés, kíváncsi vagoyk, meddig tart. :DD

      Törlés
    2. Szia, en meg a "decens kommentar"-t nem ertem. :)

      Gatlashegy: arra ertem, hogy egy ferfi az o koraban es ahogy leirod egesz szines multtal nem fog szerencsetlenkedni mint egy gatlasos kamasz ha akar valamit.

      SM=MS Az angolok MS-nek hivjak. En meg szinte sosem hallottam SM-nek, s idonkent elfelejtem hogy magyarul beszelek.

      Sajna a tisztasag uber gyorsan mulando. :( Erre minden hetfon rajovok amikor ranezek a leharcolt lakasra. Basszus meg a konyhaszekrenyajtok is maszatosak. 3 nap alatt!

      Törlés
    3. a decens komment azt jelenti, hogy nem trollkodsz oda valami förtelmes beszólást. tehát, lehet a kommented akár kemény is, csak ne legyen sértő, ne legyen trollkodás.

      gátláshegy: oké, így már világos, értem.

      nem, ő nem MS-es. akkor itt valami félreértés lehetett.

      ma hétfő van, máris szana és széjjel a pizsamák, otthagyott tányérok, rémes, én meg megyek, összeszedegetem, hogy kicsit még megmaradjon a rend.

      Törlés
  5. Mióta írják úgy, hogy leszedeged? :)

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.