Epilógus

Megfejtettem a titkot. Egyszerűen nem hagyott nyugodni, nem tudtam elfogadni, hogy nem értem ezt az egészet. Így hát addig sakkoztam a fejemben, míg rájöttem, mi ez az egész köztem és a kedvesismerős közt Mi ez a semmi, kérdeztem magamtól. Az nem létezik... Az nem létezett eleddig, hogy a hapsik, minden szándék nélkül, találkozgassanak velem kettesben, csak úgy, eltölteni időt közösen semmi egyéb szándék nélkül. Számomra teljesen egyértelmű, hogy egy nő és egy férfi, ha nem jóbarátok, akkor nem találkozgatnak csak úgy, egy éven keresztül, viszonylag meghatározható ritmusban. A végén mindig tudvalévő volt, hogy szex, az lesz.

A megfejtés: a kedvesismerős abba a nőbe van belehabarodva, akivel a wellnessbe utazott el a héten. Ezt nem ő mesélte el nekem, hanem teljesen egyedül tudtam kikövetkeztetni a hírmorzsákból.

Igen, belehabarodva. Mert miután szakított a szomszédommal, valaki másért elvesztette a fejét, ezt mesélte is. De többet nem, meg különben is, semmi közöm hozzá (érzitek, azért ez nem valódi barátság, ha ilyen tartózkodó és szemérmes... elhintett egy infót, én persze ki akartam belőle szedni kicsit többet is, mert pletykaéhes vagyok, de ő bezárkózott).
Mondjuk az a kapcsolat is különös lehet.... Mittomén', én urvára nem örülnék neki, ha esetleg egymásba lennénk szerelmesek, és ő egy másik nőhöz menne filmet nézni, egymás után kettőt is, és egészen éjjel kettőig nem is menne haza... Én azért ennyire nem vagyok cuki, sem ennyire szimpatikus, hogy jöjjön, és hozzon kézműves, dupla olyan  hosszú spaghettit, mint a szokványos (elneveztem "spaghetti, amelyben kanyar van" /hogy beférjen egy értelmezhető méretű szuper elegáns és sokat üzenő kartoncsomagolásba kellett bele egy kanyar... ezek az olaszok nagyon ügyesen tudják rázni a rongyot/), bazsalikomos paradicsomot, magának valami calabriai erőspistát, sajtot, közös főzés, és mindeközben a csaját otthon ette a bú, ha tudta, hogy eljött a szívszerelme valami rüfkéhez csajhoz (hozzám) filmet nézni és társalogni. Egészen éjjel kettő óráig.
Azt nem hiszem el, hogy ők csak úgy elmentek pancsolni, és köztük sincs semmi. Abszurd volna. Ilyen nincs. Mittomén', én nem mennék Sárvárra csak úgy egy férfival pár napra, mert... nem tudom miért. Miért ne? Végülis lehetne. De én akkor sem mennék. De ha hívna? Ha meghívna? Mit mondanék, bocs, de nem? Miért nem? Akkor lehet, hogy ez a másik nő is csak simán rábólintott, hogy oké, menjenek? De kedvesismerős nem is szereti igazán a wellnesst, sem azt a típusú környéket. Nem ő akart odamenni. Akkor ezek szerint a nő ötlete volt. (De basszuskulcs, csak én vagyok ilyen szexuálisan túlfűtött, vagy az normális, ha egy férfi és egy nő, akik kedves ismerősei egymásnak, simán elvannak a forró vízben semmiféle egyéb gondolat nélkül? Vagy a másik nőnek van férje és köszöni, neki így pont jó, hogy elmegy egy baráttal pancsolni? De a férj vajon szó nélkül elnézi, hogy a felesége elment egy hapsival lazulni? Vagy nincs férje /hapsija/ és neki ez oké, hogy nincs szex, miután lelazultak? Van ilyen?) Ilyen infómorzsákat azért elhintett, hogy nem szereti a wellnest csak hát már megbeszélték (?), hogy elmennek, és csak betartotta az ígéretét. Áh, lehet, hogy mégsem fejtettem meg a titkot. Francba. Kezdhetem elölről a töprengést. De már nem győzöm, áh, nem érdekel, elengedem ezt az egészet. De hiszen máris előrevetítette, hogy jön máskor is hozzám, máris megbeszélte velem, hogy melyik filmeket kell megnéznünk okvetlen, és mit főzzünk, a tonhalas, olajbogyós spaghetti jó lesz? - kérdezte. Egek. Kell ez nekem?

Most meg péntek óta nem írt, és ilyenkor én sem írok neki, mert egyáltalán nem szeretek nyomulós pióca lenni. És akkor elmesélte, hogy a film, amit most vett Taljánföldön, és ami nem működött a dvd-lejátszóval, a laptoján elindult, én meg megkérdeztem, hogy akkor meg is nézte, és akkor azt mondta, hogy soha nem tenne ilyet velem. (Velem? Miért? Mert soha nem sértene meg azzal, hogy egyedül nézné meg azt, amit ketten kell megnéznünk - mondta. És akkor én itt már nem dőltem be, mint megannyiszor. Nem indult el a film a fejemben. Az a film a kócos hajról és a lampionokról, tudjátok.) (Azért persze mindig rossz, amikor nincs már az illúzió sem, akiért lehetne rajongani, és akit lehet várni. Olyan üres érzés ez most.)