A kutyának sem

Megint éjjel kettőig pofáztunk. Most persze kergetnek a zombik, alig élek.

Megnéztük Ferzan Özpetek "La dea fortuna" (Fortuna istennő) c. filmjét. Mindig nagyon várom a munkáit, nagyon szeretem. De nagyon. Ő a kedvencem.
A film jó, nagyon jó! Érdemes lesz elmenni a moziba is megnézni, ha majd vetítik, mert otthoni körülmények közt nem az igazi. A zene például nem ütött szíven, mert nincs házimozi dolby stereom 4-5 hangszóróval, nem mintha egyáltalán a tévét össze tudtuk volna kötni a laptoppal. Pedig biztos jó a zene, hiszen Pasquale Catalano komponálta, aki nem kismókus, az ő zenéi mindig ütősek, meg még Mina is direkt erre a filmre énekelte fel a fődalt, és nekem az sem ütötte meg a lelkem, ehhez tényleg mozikörnyezet kell.
Szóval, nem tudtuk összekapcsolni a tv-t a laptoppal, mert felkészületlenek voltunk, vagy szimplán műszaki analfabéták. Gondoltam én, hogy kellene szerezni valami kábelt, de végül elfelejtettem. Meg ő is. Mondom én, dilettánsak vagyunk.
Közben az est folyamán elfogyott egy üveg bor. Egy olyan bor, ami onnan származik, ahonnan a San Marzano paradicsom is. De én a borokhoz nem értek, nem is igazán izgat a téma, persze sokkal menőbb lenne, ha hozzá tudnék szólni érdemben, ha olyan társaságba kerülnék, de azért ez a veszély engem nem fenyeget, meg ha véletlenül mégis, hagyom, beszéljék meg azok, akik szívesen beszélgetnek hosszan a borok és egyéb alkoholok milyenségéről, ezzel be is rekesztem erre használni a papírlapot (meguntam a romantikus felhős hátlapot, láttátok?).
Megint elmesélt egy csomó sztorit, és én csak pislogtam, mint mindig, hogy micsoda jó találkozásai voltak. Nagyon szeretem hallgatni, amiket mesél.
Aztán valahogy úgy kanyargott a beszélgetés, hogy megint elmesélte az élete fontos nőit, én meg jól meghallgattam, sőt, megállítottam és kérdeztem néha. Szeretek rácsodálkozni a férfiak és nők közti irgalmatlan különbségekre, mennyire másképp látják a dolgokat, egek, mennyire sok a tabu, amiről nem beszélnek, csak magától értetődően elvárják, hogy a másik megértse őket... a gondolataikból vagy jó esetben egy-egy elejtett jelből (???). Elképesztő.
Azt mondta, legközelebb meséljem el én az én sztorimat, de én azt nem nagyon szeretném, mert nem túl érdekes, valamint biztos beborulna felettem az égbolt és picsognék.

Nettó 5,5 óra társalágást nem tudok elmesélni (+2 óra filmezés), túl hosszú volna, meg nem is tartozik ránk. Kár, mert elszórtan szaftos is. Az is kár, hogy velünk nem történt semmi. Olyan értelemben. (Még egy nagyon picit kesergek, aztán leszakadok a témáról, eskü, nagyon igyekszem elfogadni, hogy a kutyának sem kellek. Na nem mintha áruba bocsátottam volna magam bármilyen női magazin társkereső rovatában, így meg akkor mire számítok?)