Mondhatom, kinyaraltuk magunkat

Voltam pihenni. "Pihenni". Mert naná, hogy kipurcantam. Elmentünk a gyerekekkel és még két családdal (úgy család, hogy az apák dolgoztak, mi anyatársak vittük a gyerekeket nyaralni), szóval elmentünk Az Indiánparkba Nőtincsre (Nógrád megyében van, Vác felett, Rétság alatt, Berkenyével szemben).

Micsoda fények, ugye?

Állati jó hely ez az indiánpark (eredetileg Sehol Szigetnek hívják). Voltunk már kétszer, amikor kicsik voltak a makik, de soha nem aludtunk ott, csak vágyódtunk rá. Lefoglaltam egy komplett sátrat és egy finn farönkházat, de oda senki nem akart menni aludni, mondván nagyobb buli, ha egy sátorban alszik mindenki.

Úgy volt, hgoy majd vonattal, busszal megyünk, de végül sikerült két autóval menni, ami hála az ég, mert végül nem sikerült csak két bugyira és egy fogkefére redukálni a cuccunkat. Kellett vinni hálózsákokat is, némi kaját reggelire a finnyás gyerekeknek (tej, gabonapehely), törölközőket, zárt cipőt a túrázáshoz, tollasütőt, tollaslabdát, fociladbát, kártyát, sárkányos társast, poharakat, nasikat (paradicsom, chips, olajos magvak, csoki, érzitek az egyensúlyt?), meg mittomén' még mi mindent, de ezt vonattal, busszal képtelenség lett volna felcipelni. Irgalmatlan sok volt a pakk.

Eldöntöttük, hogy jövőre is megyünk, több napra, több kajával, mert sajnos a költség zöme a büfézés volt, csavaros fagyika, sztrapacska, reggelire tojáska, menzás teácska, megint fagyika, sült virsli stb.

A legjobb a nyúlól volt. Igazából a gyerekeknek elegendő volna egy szimpla ól 7-8 nyúllal és meg is lenne a full extra nyaralás. Órákat tudtak ott eltölteni, ami piszkosul jó dolog, mert mi meg közben traccsolhattunk. Semmi veszekedés, semmi balhé, csak a nyulak és a béke.
Oké, azért befizettem őket fél-fél óra lovaglásra is. Az nagyon jó volt, mert ugyan most járnak lovagolni tanulni, de még csak pórázon gyakorolnak, itt meg felültették őket a lóra, mondták, hogy mi a feladat, a gyerek meg a ló pedig elvégezte, amit mondtak, mintha mi sem lenne természetesebb. Én meg csak tátott szájjal pislogtam, hogy jé, nem dobja le? Nem vágtázik el? Ezek szerint van ilyen. Azért megkérdeztem, hogy lehetséges ez, piszkálta a csőrömet. Azt mondták, az elejétől fogva gyerekekkel dolgoznak ezek a lovak, valamint már tök öregek, kivannak, mint a ló, ezért ilyen békések, együttműködőek.

Pénteken délután kettőkor indultunk és vasárnap délre már ottthon voltunk (hát ja, nálam ez a kéthetes nyaralás), de olyan intenzív volt ez a nettó 1,5 nap, hogy megint csak állítani tudom, tök jók ezek a mininyaralások.

Szombat este azért kényszerítettük a dedeket, hgoy sétáljunk el a tópartra, mert nagyon szép a nőtincsi tó. A gyerekek persze kínlódtak, mert ők nem értik, mire jó a séta. Azt a nyafogást... Pedig nem edzetlenek, nem elkényeztetett hülyegyerekek, mégis ki voltak borulva. Mi anyák meg nem tágítottunk, jönni kellett és kész. Aztán hogy, hogy nem, sikerült körbegyalogolni a tavat, átmenni a hídon, ami nagyon izgalmas volt, mert billegett, és mindenki be volt majrézva (majd kiderült, hogy ott térdig ér a víz, hála a fiam mániájának, hogy felvesz mindenféle botot és cipeli magával). Már ránksötétedett, megint majréztak, hogy jön a rém, jön a szörny, a zombi, a farkas, a róka, a medve, a szellem, a gyilkos, és nekünk annyi, de végül nem jött senki a felsrosoltak közül, a Hold sütött és állati jó kis élményük lett, sőt. Aztán nem volt mit ennünk, amikor hazaértünk, gondoltuk, semmi baj, elugrunk a szomszéd település éttermébe, de aztán mi anyák lettünk lusták, vagy már lógott a nyelvünk, és szépen kipakoltuk az asztalra a tegnapi maradékot, egy konzerv tonhalat, skandináv szárított kenyeret (egy ideje rákattantam, mert tudom számlálni a ch-t... ez a híres extrudált kenyér, van olyan bolthálózat, ahol egészen tűrhető, már-már finom), maradék pizzaszeletek, maradék paradicsom, maradék minden, és így nem kellett elmenni vásárolni.

Volt egy furcsa, megmagyarázhatatlan jelenet is. Felgyalogoltunk az erdei játszótérre, egészen addig, amíg bele nem ütköztünk a kerítésbe. A kislányom mesélte, hogy az egyik osztálykiránduláson Ákos bácsi is felgyalogolt valami hegycsúcsra és egyszer csak szembe jött vele két ló, és ahogy ezt mesélte a kislányom, szembe jött, mit jött? Szembe futott velünk két ló. Egészen szürreális dolog volt. Az egyiket le is tudtam fotózni, mert ott maradt simogattatni magát, a másik meg tovavágtázott, elég szép filmjelenet volt.