Az elhíresült nyúl és a bokor esete

Azt hiszem, kiugrott. A nyúl a bokorból. Azért ez még most nem teljesen biztos, csak olyan 95%.

Tegnap találkoztunk a kedvesismerőssel, aki hozott szuvenírt, mint mindig (de tudom, tudom, hogy ezt úgy írják, hogy souvenir). Amikor nem megy sehova, akkor is elhalmoz kis ajándékokkal, szóval ezen nem annyira van mit csodálkozni, ellenben nagyon is jól esik. Szeretem a kis ajándékokat, mint a gyerekek. Mindegy mi az, én őszintén örülök. Tegnap egy kavicsot is hozott, amire saját kezűleg ráírta, hogy BEZZ. És akkor én itt megragadtam az alkalmat, és rákérdeztem: amikor hazajössz a nyaralásból hozol egy csomó kavicsot és ráírod a haverjaid neveit? A válasz: IGEN. (És nyilván a férfibarátainak nem hoz ilyesmit, mert az ilyennek a nők örülnek.)
Ezen felül hozott még kaparós sorsjegyet is, mert megkérdezte indulás előtt, hgoy mit hozzon, én meg tudtam, hogy ez nem túl megterhelő anyagilag (eszembe sem jutna nagyértékű ajándékot mondani), tudtam, hogy szórakoztató játék, ráadásul nyerni is lehet vele. Meg nem is. Most például nem nyertem (-tünk). Mint máskor sem. Pedig intenzíven villogott a szemeim előtt, hogy a főnyereményből hova megyek és mit veszek majd. Mindenképpen Afrikába mennék, megtekinteni a rezervátumban élő elefántokat, zsiráfokat, oroszlánokat, antilopokat, bivalyokat, vizilovakat, aztán még ki is festetnék (ugyan szoktak agitálni, hogy csináljam meg egyedül, de abból garantáltan gánymunka lenne, így évek óta hezitálok, nem merek nekifogni). De én nem erről akartam beszélni.

A kedvesismerőssel jót vacsoráztunk, mint már egy éve folyamatosan. Megen' trendi helyen (a Bazilikánál a TG-ben... hát én nem igazán illek bele ezeknek a helyeknek az arculatába... emlékszem, amikor régen ott kellett meginni valami jegeskávét, és éppen egy csomó, de tényleg csomó fess olasz fiatalember, meg nem túl fiatal is, meg rengeteg, de tényleg rengeteg gyönyörű konzumlánnyal vacsorált... a lányok válogatott szépségek voltak, én meg rémesen irigy a szépségükre).
Aztán vacsora után elindultunk, mígnem haza nem gyalogoltunk (hozzámig), ahol a megszokott forgatókönyv szerint megen' nem történt semmi, de legalább most már értem, hgoy miért. Egyrészt jól kiderült, hogy ő tele van ilyen kedves nőismerősökkel, mint amilyen én vagyok, és akiket mind barátnőinek nevez, és akiknek mindnek hoz cuki ajándékocskákat, másrészt még annál is csúnyább vagyok, mint a korábban említett film (A hűtlen férfiak) egyik jelenetében a penészvirág, akit meg akarnak kettyinteni, mert engem még meg sem akar ketty, harmadrészt az is kiderült, hogy amikor egy férfi kedves, és barátkozni akar, akkor azt a nők - mindentől függetlenül - képesek továbbgondolni, még akkor is, ha egyébként elsőre nem éreznek fizikai vonzalmat a férfi iránt. Micsoda abszurd dolog. Én most is állítom, hgoy még mindig nem tudok rá "úgy" gondolni, nincs a fejemben olyan ábránd, hogy állok az oltár előtt valami hihetetlen cuki menyasszonyi ruhában, mesterségesen kócos hajjal, valami hippi környezetben, de aztán ezt kénytelen vagyok megcáfolni és megállapítani, hogy de, egy kicsit forgott a film a fejemben... ha nem is pontosan vele, és nem is pontosan a leírtak szerint (kócos haj, lampion, házi jellegű urva drága cukrászdai tortán papérzászlócska...), de egy pillanatra eljátsztottam a gondolattal, hogy tulképp nem lehet rossz, ha az embernek van egy ilyen tetőtől talpig úriember fickója, és ekkor, pontosan ekkor bevillant, hogy óh, te naiv bezzeg, hát mennyi, de mennyi nő fejében forog ugyanez a film? Szűzmária. És akkor most azt hihetnétek, hogy le lehet húzni a rolót, ennek a sztorinak sem lett kellemes vége, hogy basszamegajegesmedve, de várjatok, mert a dolognak itt mégsincs vége. Kapaszkodjatok meg!

A kedvesismerős a vacsora során valahogy (de hogy? nemtom, nememlékszem) nekem szegezte a kérdést, hogy akkor végül vettem-e magamnak dvd-lejátszót? Én meg pislogtam, hogy már miért vettem volna? Már mire fel vettem volna ebben az elmúlt két hétben, amióta nem találkoztunk? Meg minek az nekem? Mert oké, hogy kaptam tőle egy dvd-t még tavaly, de azért én most nem ruházok be egy lejátszóra, miután mindent interneten nézünk meg, ha éppen nem moziba megyünk. Aztán mondta, hogy vett néhány dvd-t Taljánföldön, és kimondta a varázsszót is, amitől én rögtön, tágra nyílt szemekkel érdeklődést tanúsítottam, hevesebben kezdett verni a szívem, lehet, hogy a szám is tátva maradt, és elkezdtem pergetni a fejemben, hogy hol szerezzek lejátszót (a cégnél már a laptopokban sincsenek), és akkor ő azt mondta, hogy neki van lejátszója (hm, úgy emlékszem, hogy eddig nem volt neki, de azért az én memóriámban senki ne bízzon meg!), csak tévéje nincs, és akkor elkezdtünk gondolkodni az evidencián, miszerint az elég hülyén nézne ki, ha én cipelném a négyeshatoson a tévémet hozzá, és hát sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha ő cipel egy dvd-lejátszót hozzám, és akkor közölte, hogy részéről a péntek megfelelő volna (persze előtte elmegy egyett pancsolni hazánk számos termálvize egyikébe egy másik kedves nőismerősével, értitek!), (mert én közöltem, hogy a jövő hét nem jó, mert a gyerekeimmel leszek). Így történt meg, hogy meghívatta magát hozzám. Én pedig közöltem vele, hogy csak akkor jöhet, ha eltekint az ordenáré kupitól és pókhálótól (természetesen igyekszem valahogy rendbe szedni a dolgokat, de sajnos nincs túl sok erőm, szóval nem fogom tudni kimeszelni a lakást péntekig). (Szerintetek ez is urva hosszú poszt a semmiről?). Itt a sztori vége.

Ófaszt... akarom mondani lóaszt. Voltak még olyan bakijaim, hogy megállna az eszetek. Állandóan túl sokat fecsegek rémesen jelentéktelen és világi dolgokról, amiket jóindulattal sem lehet értelmiségi magaslatoknak nevezni. Olyan öngólokat rúgok, hogy a hajam égnek áll. Például rákérdezett a legutóbbi insta fotómra, én meg elkezdtem elmesélni, hogy ki kicsoda, de azért itt-ott volt maradék eszem, és nem meséltem el a barátnőim féltve féltett titkait... csak az enyémeket. Hülye bezzeg. Olyanokat, hogy amikor már tök elegem volt a magyar fiúkból, meg utána az olasz fiúkból, akkor körülnéztem az egyéb halpiacokon, és volt olyan, amikor összeszedtem egy csodlatos (hantázás nélkül mondom, tényleg csodálatos) spanyol fiút (torreádornak neveztem magamban), aki elhívott vacsorázni, de végül nem történt semmi, csak hát ezzel, hogy ezt így tálaltam, ki hinne nekem? Meg milyen dolog ez, hogy egy nő elmeséli egy nem túl közeli kedvesismerősnek a fiatalkori kalandjait? Egy nő törekedjen arra, hogy megmaradjon az emberek szemében szeplőtlen szűznek, hát de nem? Meg kell állapítanom, hgoy néha tényleg kritikán aluli lilaliba vagyok. Legyen ez a konklúzió mára.