Az olasz rendőrségről

Van egy másik jó élményem is, elmesélem. (Úgy néz ki, jól állnak a csillagok, csupa jó dolog történik, de azért ez nem biztos, mert a cuki olasz tegnap este elkezdett nyígni, hogy fáj a lába. Basszus, vajon ez ugyanaz a szitu, mint az én "gyengélkedő aranyhalammal"?)

Az egyik kollégám kapott egy fizetési felszólítást Olaszországból, miszerint 77 km/h-val suhant 70 km/h helyett március 9-én a Padova-Velence autópályán. Csak az a baj, hogy több vérből is sebzik, nem, több sebből is vérzik a dolog, mivel nem elég, hogy folyó év március 9-én már kizárt dolog volt Olaszországba menni, de a kollégám autója 10 éve ki sem tette a lábát kerekét a Magyarország területéről.

Megírtam a válaszlevelet a rendőrségnek, aztán elkezdtem izgulni (mindenen tudok izgulni). Nagyon ritkán végződik sikerrel egy-egy ilyen olasz rendőrségi ügy. Eleve leráznak, hogy áh, signora, nincs mit tenni, a szabály az szabály, a törvény az törvény, legjobb, ha kicsengetik az összeget, és nem is találkoztunk. Oké, de esetleg fénykép volna a tilosban/rosszul parkolásról? Neeeem, olyat ők nem csinálhatnak, hát a törvény azt nem engedi. Ilyenkor a sértett eldöntheti, hogy mennyire piszkálja az ingerküszöbét a kiszabott összeg. Ezek megtörtént esetek, csak példának okáért mesélem.

A szóban forgó kolléga ezt a békát viszont nem nyelte le, elküldte ajánlott levélben a levelet. Elküldte e-mailben is, hozzávetőlegesen számtalanszor, de arra valahogy urvára nem választak. Az ajánlott levél esetén azonban nem tehettek úgy ezek a fess, jóvágású, snájdik és szexi talján rendőrök*, mintha meg sem történt volna. (Apukám, ennyit pofázni egy ilyen egyszerű ügyről, magam is csodálkozom.) VÁLASZOLTAK! Tudjátok mit? Sűrű elnézést kértek, porszem került a gépezetbe, emberi mulasztás történt, remélik, nem okoztak fejfájást.

Ezt a kollégámat nagyon szeretem, okos és vicces, és egyrészt nagyon örülök, hogy segíthettem neki, másrészt nagyon örülök, hogy ő nagyon örül.

Most mondjátok meg, mik vannak!















*szeretném megtudni, hogy mikor nő már be a fejem lágya és nem csábulok majd el holmi felszíni szépségtől. 47 évesen már mit akarok? Miben reménykedik a tudatallattim? Vagy egyszerűen csak tagadom az idő múlását? Ilyen alapon azt is kijelenthetném, hogy a Föld lapos.