Zazi

Dübörög bennem a düh, pipa vagyok, felforr az agyvizem, csikorog a fogam, hogy a kurva életbe, miért kell mindenkit a földhöz csapni? Most Zazit is. A Mozog a Zazit.

Nem ismerem őt személyesen. Én őt 2014. óta olvasom. Akkor kezdett el futni. Én is akkor kezdtem el futni. Ő eljutott valahova a futással és az egyéb sportokkal (amikor úszni tanult nagyon vicces volt), én nem. Emelem kalapom előtte, felnézek rá, nagyon tetszik, ahogy csinálja, tetszik a "milyen volt, milyen lett", de nem is csak erről akarok írni, hanem arról, hogy ő milyen jól ír. Most, hogy szar van a palacsintában, még mindig megvillantja, sőt, csillogtatja a humorát, engem simán meg tud nevettetni. Még ezekben a feszült időkben is.

Én tudom, hogy nem úgy van az, hogy csak eldöntjük, küzdünk, hiszünk, és akkor legyőzünk bármi rosszat. Van, amikor nem győzünk. Van, amikor igen. Nem hiszem, hogy tőlünk függ. Sem az Istentől (már aki jóban van vele). De valahogy azt nem fogadom el, hogy Zazit legyőzi. Az nem opció. Olyan forgatókönyv nincs.

 Az írásai... olyan mély üzenetük van, olyan brilliáns a humora... engem magával rántott. Remélem, még 40 évig olvashatom a beszámolóit. Zazi, igazán megmutathatnád, hogy nincs igazam, és igenis rajtad és a hiteden múlik!

Egyszer láttam őt Zebegényben. Verseny volt.

Csak el akarta mesélni, hogy mennyire szeretem Zazit.