Bezzeg lenyelte a magnószalagot

Micsoda érzelmi hullámvasútra ültettetek fel, drága Olvasók! Itt óbégatok meghatottságomban.

Nehéz ám felfogni, hogy mi folyik itt. Ez egy kis semmi blog, akkora, mint a hangya tojása (mármint más, rendes blogokhoz mérten nézve), és akkor írtok, írtok, írtok privát emailt, hogy - idézem: - read-only módban sírok és nevetek a veled történteken (itt is köszi Zsu), és hogy 10-20 éve talán nem élem túl és nagyon durván fejlődik az orvostudomány (itt is köszi Szonja), és hogy éppen Anthony William könyvét olvassa, amit karácsonyra kapott, és én jutottam eszébe, miközben olvassa (köszi itt is Borsi), és Edit, akivel 2018.07.25. óta privizünk (itt is köszi Edit), és a jogi tanácsadás, hogy induljak el végre (itt is köszi Violet), és azt a sok jó eü tanácsadást és bíztatást (itt is köszi Pilla), és a jelenlétet (itt is köszi Martine), és Évi, azt a mindenit, Évi fantasztikus vagy (itt is köszi Évi) és mind, akik írtok kommentárt, mindig örülök, de mindig, mindig, mindig, ha valaki ír, nagyon jó érzés, és itt is köszönöm, de nagyon köszönöm. Ha valakit kifelejtettem, szóljon rám, korrigálok!
Most azért el kell gondolkodnom, mi ez, brazil szappanyopera? Vagy azt képzelem, az Oscar-díjon veszem át a főszobrot? Vagy a hormonok mondatják ezt velem? Vagy meghülyültem? Nem, nem, az utolsó email tényleg őrület volt, egyszerűen nem lehetettt kibírni brühühühühühühühü nélkül.

Ennek folyománya, hogy a paypalt a youtubeon már megnéztem (tutorial, a józan ész megáll, még ilyenre is is van, de érthető, a jelenlévő /=jómagam/ kis analfabétáknak elkél a segítség), de elvesztettem a türelmem, mert mostanából abból nincs sok nekem, összekuszálódnak a szálak az agyamban (=nem fogok fel semmit), szóval nem tudom mi van, a karom zuhan (=ki kell támasztani, hogy ne essen le, furcsa érzés ez, mert amíg nem zuhan, nem is tudtam, hogy milyen fontos, hogy ne zuhanjon), a kezem most jobb, de azért nem végtelenül jó (=minden harmadik betűnél elhagyja magát, amikor írok /kézzel, tollal, vagy klaviatúrán/, hát ez is, amíg ez gördülékenyen megy, fel sem tűnik, mennyire fontos dolog, hogy az ember tud írni), a lábam, hát kabaré, mert jól tudok járni (mindenki bíztat, hogy milyen jól járok, de mivel érzem, hgoy valami nem kerek, ezért meg szoktam kérdezni a gyerekeimtől, hogy muti, hogy megyek, mert a gyerek nem hazudik, nem kamuzik: és akkor mutatják és az nem is olyan rossz, sőt, és mondják, hogy a jobb lábam remeg /mint a kocsonya/, és tényleg, megnéztem), csak most állandóan osok, hogy mikor bicsaklik ki a bokám, mert azért még mindig fáj (nemcsak fáj, de ödémás, dagi, tapintásra fáj, kenem én, de na, hát mint halottnak a csók, annyit ér), és nem akarom, hogy megint kibicsaklódjon (vagy hogy mondják), és szegény gyerekeim nem szólhatnak hozzám az utcán (de persze, hogy el-elfelejtik), mert urvára* kell koncentrálnom, mert annyira be vagyok arva*, hogy kimegy alólam a lábam ,de megmondta a doki, hogy igen, ez most ilyen, mivel nem az igazi a tartása, nem mindent én irányítok, kiszökik alólam, és hordjak magas szárú cipőt (én most csimmát hordok, de jön a tavasz, itt van a sarkon, nem járhatok örökké csimmába', majd akkor járjak fűzős konyhás nénis/bölcsis nénis vászoncipőben? mondjuk koromnál fogva simán, ugye), az oldalam meg? Hát össze akar csuklani. De nem nagyon, csak mégis annyira, hogy állandóan asztatja a gondolataimat, rendesen koncentrálni kell, amúgy meg csak szimplán idegesítő érezni ezeket a kis piszkáló dolgokat, amik eddig nem voltak, amíg normális voltam. Ja, és a bőröm... furcsa ez az egész jobb oldali bőrzsibbadás, olyan, mint amikor műtét után nem érezzük a vágás részét, ezért állandóan vakarózom, hogy életet leheljek ebbe a zsibbadós/érzéketlen (nehéz megfogalmazni, hogy milyen, mit érzek) bőrbe.

Húzok dolgozni, kifutottam a határidőből...

... de ez is, hócipő tele,  hát ahelyett, hogy idióta sorozatokat néznék, melózni kell, mert muszáj, nem  hagyhatom el magam, akarok dolgozni, de vasárnap van, este, azért a szirszar sorozatok is jók lennének. Jó, hát sajnos vannak pillanatok (percek, órák, napok), amikor blokkolva vagyok, éppen annyira be vagyok arva*, hogy nem tudok érdemben dolgozni, csak szorongok itt belül, vagy gyorsan alszom egyet, mert azt hiszem,  az megoldás, meg csak rettegek, ahelyett, hogy mittomén', autogén tréningeznék, amit még soha nem csináltam, na jó, itt dumálok, ahelyett, hgoy urvára* összekapnám magam és húznék a fordítani valóhoz. Puszcsimuszcsi mindenkinek, sietek, majd még jövök.










*itt ki kell találnotok, hogy milyen betű való a szó elé, pl. k, b vagy sz... mindenképpen kihangsúlyozom, hogy ez nem bezzeg humor, hanem cyla_officialé, akit én nagyon szeretek, mert őrülten vicces és szerethető fiú, és "beinfluenszált" engem annyira, hogy már én is így vagyok alpári. :D