A múltkori pletyi

Olyan pletykám van, hogy a tíz bajúszotokat megnyaljátok. Legalábbis nekem kisült az agyam tőle.

El merem mesélni, mert a szereplők álnéven szerepelnek majd. Meg hát mindenkinek joga van tudni az ilyen förtelmes pletykát.

Kedden, amikor már hazaértem az olajcseréről és éppen aludtam, mert olyankor nagyon fáradt vagyok, de nem gondolom, hogy maga a terápia miatt, bár franc tudja, valamiért csak nem véletlen, hogy nem jöhetek haza egyedül a metróval, szóval kénytelen voltam aludni egyet délután, hogy én hogy keveredek ki ebből a mondatból, illetve hogy tudok rákanyarodni a lényegre, nem tudom. Új bekezdés.

Egyszer csak csörög a telefon. Az egyik munkahelyem indiánfőnökének a lánya*. Hogyaszongya szia, most beolvasok neked egy szöveget olaszul, lefordítod nekem? Az is lehet, hogy úgy mondta: te meg fordítsd. És már darálja is a szöveget (egészen szépen olvas olaszul. ezt el kell ismernem). Én meg fordítom neki, mint a robot. Nem is tudom, miért nem mondtam neki nemet. Talán azért, mert tudom, hogy milyen sumák (óh, hát nyilvánvaló, hogy kisvártatva valami rozsdás bökőt döfött volna a a hátamba, volt rá példa... a mai napig felhozza, hogy amikor a szülei bajba kerültek Olaszországban én nem vettem fel a telefont... hát nem, mert nem engem hívott. Simán egy másik céges telefonszámot hívogatott, de ezt még mindig úgy meséli, hogy én nem vettem fel a telefont, igazán korrekt még évek múlva is így mesélni a sztorit mindenki előtt...). Aztán még elküldött egy kézzel írott szöveget is, amit nem tudott elolvasni, mert régies, olasz kézírással írták, azt is fordítsam le - utasított kérte. Lefordítottam, de csak a lényeget, nem pedig szóról szóra. Én sem tudtam elolvasni rendesen, kicsi a telefon, meg éppen rettenetesen fáradt voltam. Megköszönte? Nem. Hm. Én meg pattogtam, hogy nézz oda, micsoda taplógomba. Lehet, hogy egy köszit odaböffentett, de hogy az írott szöveget nem köszönte meg, az fix.

Másnap mentem dolgozni, lefordítottam az olvashatatlan szöveget is. Telefonon túl kicsi volt, türelmem sem volt látni és kinagyítgatni... mostanában nincs türelmem. Semmihez.
Szóval, lefordítottam neki rendesen, hogy el tudjam küldeni emailen, mert egyszerűen nem bírtam lenyugodni, hogy ennyivel el van intézve részéről. A semmivel. Se köszi, se pá. Azért álljon csak meg a menet.

Az emailt megköszönte, sőt, amikor mentem haza és siettem volna, kidugta az orrát az irodájából és elkezdte fosni a szót, hogy hovamész? Haza. Megkaptad az emailt? És akkor nem volt megállás. Ez az egészségügyi államtitkárnak kellett, nem kispistának, és kérdezte az államtitkár, hogy te csak így leakasztasz valami tolmácsot? És tudod bezzeg, azért ott a minisztériumban hemzsegnek a tolmácsok, hát tudod, ott azért hogy megy ez, sokkal jobbak is rengetegen vannak... És elmeséltem neki, hogy van ez a tudodbajodbetegségtudod***, de nem úúúúgy, és tökrendesvolt, de tudod orvosi titoktar, tudja ő, tudom, és hogy egyedül neveled a gyerekeidet, és ha bármi kellene**, akkor ez nem kispista, és jogilag is, csak már még nyugodtan és nemkispista, és ha nincs bármi, kórházi ágy, akkor csak szólj, meg ha jogilag, mert nemkispista.

Igen, ilyen volt a mondatszerkezet. Én az esetek zömében egyáltalán nem tudom követni, hogy mit szeretne mondani, és ki, kivel van úgy egyáltalán.

Azért rákérdeztem: ez az államtitkár férfi vagy nő? Férfi, mondta. Nem kell nekem mindig mindent értenem. Nő vagy férfi, hát majd leváltják a nőt és akkor férfi lesz, most egy kis kavarodáson ne akadékoskodjunk, az is lehet, hogy mást mondott, csak én nem figyeltem. Mindenesetre az alindiánnak fontos lehet, mert flörtöt éreztem a szavaiban.

Vége a sztorinak. Végül még neveket sem kellett megváltoztatnom, hogy mindenki úgy tűnjön, mintha normális volna.


Ja, nem. Eredetileg oda akartam kilyukadni, hogy amikor helyezt van, az én orvosom másnap megvizsgál (mert késő délután írtam neki), akkor is beszorít a táncrendjébe, ha az csurig tele van. Azért az én orvosom 2 napon belül MR-t tud intézni nekem. Azért az én orvosom lezongorázza nekem az olajcseréket. A nem saját orvosaim is kezükbe vették a sorsom és intézték a vizsgálatokat, amikor a sürgősségire kerültem. Úgy, hogy egy senki vagyok. Csak egy egyszerű kétlábon járó ember, barna szem, barna haj, egy orr, két kéz, semmi különös. Egyáltalán nem kellett államtitkári közbelépés ahhoz, hogy minden létező vizsgálat és kezelés megtörténjen, valamint ééééérdekes, a VIP szobába kerültem. Jó, hát rendes VIP szoba nem volt (szóval én a tágas háromágyasba kerültem, ami olykor négyágyassá alakult), illetve de, volt VIP, oda kerültek a különleges külföldiek, de én speciel tökre szerettem többedmagammal lakni és nem egyedül magányoskodni. Nézzétek el nekem, hogy kicsit beakadt a lemez és még mindig erről a témáról dumálok, valószínűleg mélyen érintett. Vagy mondhatnám vulgárisan is, kissé betojtam. Mindenesetre igazán leakadhanték, tudom. Igyekszem!

Mi ebből a tanulság: az államtitkár férfi (?) nagyon segítőkész és halvány fogalma sincs, hogy bizonyos klinikai blokkokban igenis mindent megtesznek a páciensért az orvosok anélkül, hogy "valaki" volnék.












*velem egyidős, csinos, mindig az utolsó luiguccsiban feszít, de nem irigységből mondom, ő tényleg szeret páváskodni, meg kell mutatni, ki fújja a spanyol viaszt... szegényke, bejelölt az instagram fotóalbumomban, de nem jelölöm vissza, nem én, túlságosan ismerem, aztán meg megnézhetném magam... az az én privát játszóterem és kész.

**itt majdnem kimondtam, már vettem a levegőt, ott volt a nyelvem hegyén: egy rettenetesen zsíros külföldi állásra van szükségem, Róma vagy Milánó, nekem mindegy, köszönöm az intézkedést. Végül papírkutya maradtam.

*** ő, aki még a mai napig nem hiszi el, és azt mondja, figy, de akkor a dokid még mindig nem tudja, ugye?