Bridget Jones mesterkurzus

Most azt képzeljétek el, hogy a kis félős bezzegnek már nem volt pofája kibúvót keresni, és elment a tárlatmegnyitóra.

Ugyan hívták, de a kis félénk bezzeg nem ment el az Urániába megtekinteni a Rocco és fívérei c. örökérvényűt Alain Delonnal és Annie Girardot-val (mármint nem Delon és Girardot hívta bezzeget, hanem az olasz fickó), mert fáradt volt, mint a kutya. Aztán hiába hívta a kis elesett bezzeget, nem ment el kedden sem az olasz kultintézetbe megtekinteni a Tedd a nagyit a fagyasztóba c. filmet, mert annyi ereje sem maradt estére az olajcsere után (vagy maga az élet utan?, mittomén), mint egy lepkeszárnynak. Ezt mindenesetre megbánta, mert állítólag vicces film. Oké, de hívta őt az olasz fickó a tárlat megnyitójára szerdára, ami abszurd és abszolút nem ideális időpont, hát hiszen aznap futunk a zeneiskolába, onnan pedig az akrobatikára, hát bírja a törött lábú gólya ezt az állandó rohanást? Nem. Igen ám, de a tárlat és a tornaterem közt kereken három perc gyalogút van, sűrűn járunk arra, tudom. Nem volt pofám erre is nemet mondani. Még a végén még úgy járnék, hogy kész, nem hív majd soha többé sehova. És akkor meg jönne a klasszikus pislogás, hogy nahát, hát miért nem hív? És jönnének a farkaskutyák is (Bridget Jones, ne mondjátok, hogy nem tudjátok).

Maradtunk húsz percet, aztán lekoccoltunk. Mert nem egyedül mentem ám. Ilyen bátor vagyok, látjátok? Hív a menő olasz pasas? Hát bizzztos, hogy nem megyek egyedül esetlenkedni. Meg különben is, Vera barátnőm gyereke is jár akrobatikázni, és ha már, akkor eljött ő is, pláne, hogy ő is művésznő, csak még nem bontotta ki a szárnyait. (egyébként most feszültséget oldok az írással, dolgoznom kellene, ehelyett itt verem a klaviatúrát.) Verával meg jött az ő barátnője, mert a fia is a fiainkkal jár akrobatikázni. Így aztán már olybá tűnhetett, hogy micsoda társasági ember vagyok. Amúgy az vagyok. Már aki szimpatikus nekem, mert a gyalog rongyrázást nem tűröm. Mindjárt írok erről is.
A tárlat már bőven folyt, meg a pezsgő is, mert hát egy ilyen trendi galériában mi más folyhatott volna?

Ti ismeritek az Ari Kupsus galériát? Szinte nap, mint nap ott gyalogolok el előtte, és mindig bepillantok a vitrinen, mert húzza a szemem, nem bírom ki, hogy ne kíváncsiskodjak. Különleges hely. De nem voltam még bent, mert mi keresnivalóm volna nekem egy elegáns, értelmes, kortárs galériában? Semmi. Most viszont nem volt visszaút, be kellett menni. Uhh, gyerekek, állati. Micsoda galéria!!! Micsoda élettörténet!!!
(Oké, attól én még nem vágom hanyatt magam az ilyen úri muriktól... ott áll az a sok proccparadé ember, kezükben a pezsgő (vagy bármi, nem tudhatom, én nem ittam), társalognak, nézik a fesssményeket... mostanában az ilyen életszituk marha távol állnak tőlem.)

Aztán ráleltem az olasz haveromra, odamentem hozzá, köszöntem szépen. Puszi, puszi. Verát is ismeri, még dolgoznak is együtt néha, vele kezet rázott. Értitek ti ezt? Én sem.
Dumáltunk, dumáltunk, egyszer csak hopp, bemutatta a művészt. Aki naná, hogy jó barátja. Beszélgetni kellett vele is, például azt, hogy úgy egyébként én mivel foglalkozom? Ettől mindig megzavarodom, mert annyi felé szakadok, hogy már én magam is unom. Kissé esetlenül mondtam, hogy oké, akkor felsorolom a listát (milyen könnyű volna ilyenkor azt mondani, hogy van egy ultra menő olasz csempeboltom, és ehhez még urva menő ruhákban feszítenék, mindig frissen berakott platinaszőke hajjal... van egy ilyen exoszt.társam, nem kifejezetten okos, ellenben állati szép és nagyon is tudja használni ezt a tehetségét. Nagyon sajnos: én nem ilyen vagyok.). Elkezdtem volna a felsorolást, de az olasz haver kimentett, mint mindig. Egyszerűen kiragadta a leghangzatosabb munkámat és ezzel elintézve az esetlenségem: Bezzeg a  magasiskolában tanít. Én meg hozzátettem a másik két cégemet is, meg a kicsiket is. Erre a művész rám bökött az ujjával, hogy akkor te tudsz venni fesssményt, ha ennyi helyen dolgozol. És akkor én ott instant lefagytam. Ha önmagamat adhattam volna, kimondtam volna: azért dolgozom ennyi helyen, mert bazz ennyire csóró vagyok, nem azért, mert urvára szeretem a pénzt. Ehelyett csak elkerekedett a szemem, mint egy rendes japán rajzfilmfigurának, belém rekedt a szufla, és nem bírtam megszólalni. Szép bemutatkozás, igazán.
Aztán gyorsan a lányokra böktem, hogy ők, ők akarnak venni, már le is osztották a képeket egymás közt. És akkor a művész és a lányok beszélgetésbe elegyedtek, huhh. Én akkor már tiszta zizi voltam, rettenetesen melegem volt és tömegiszonyom is, zavarban voltam (46 évesen mi a francért vagyok még mindig 15 éves nyikhaj???), a maláriám is jelzett, hogy el onnan (gólyalábazni kellett). Szerencsére Vera vette a lapot, és szépen elkezdett elköszönni, nem húzta az időt. A menő olasszal puszi-puszi, a festőművésszel puszi-puszi. Megáll az eszem. Hova keverdtél te kis szürke bezzeg...

Itt a vége a sztorinak.*

Azért ti, ha tetszik nektek egy olyan szicíliai festő munkássága, aki Budapesten él és a pesti gangos házakat festi meg egészen különleges kevert technikával (mondta, de nem hallottam, a fülem is kripli) vegyetek tőle festményt. Nem drága (oké, mihez képest. Pl. nekem, aki bünti hátán büntit fizet /2019-es autópálya, internet stb./, nekem drága, de Náray Tamás festményeihez mérten már nem).
Én, ha lenne szabad 300-400 ezer forintom, simán vennék, mert annyira tetszenek, és van is egy üres falam a lakásban. Persze kell hozzá a festő története is, meg kell hozzá, hogy én is gangos házban lakom, kell az egésznek a hangulata, meg kell az is, hogy eredetileg én pont ilyen festőművész szerettem volna lenni gyerekkoromban.

Nicolò Bottalla

* Nincs vége. Nagy a baj. Ma felhívott Ildi barátnőm, hogy hétfőn elmennék-e tolmácsolni az RTL klubtelevízióba? És bezzeg mit mondott? NEM. Mert egy bofosi alak. Ugyan kurva jól beszél olaszul, csak éppen maláriás, és az agya nem kicsit van rottyon, és önbizalma sem volt soha, és hiába győzködött Ildi, hogy mekkora egy segg vagy bezzeg, hát hiszen nincs nálad jobb, vállald el, de bezzeg sajnos annyira seggnek érzi magát, hogy nem, nem, nem és nemet mondott. Holnap megy a pszichez, gondolom ő is le fogja bszni. De hiányzik nekem egy RTL-es reggeli nyávogó műsor? Vagy ez simán műsznobizmus részemről? Most végre csinálhattam volna pénzt? De én tényleg végtelenül timida (félénk) vagyok, nekem ez nem megy. Ja, hogy 24 éve tolmácsolok, és igazán irracionális, hogy nemet mondtam? Nem tudom, egyszerűen nem megy. Vagy ment volna? Basszus, de Ildi meg könyveket fordít (persze a kis piszok olyan munkát nem passzol le), ő is nagy ász. Csak hát lámpalázas. Ez a mi generációnk ilyen beszari? Nemtom. De vajon hívnak még máskor? Hát de hülye vagy bezzeg!!! Mindenesetre köszi a nemtomkiknek, nemtomminek, hogy ennyi önbizalomamam van, beszarás, mennyire, de mennyire le lehet rombolni az embert... egyszerűen nem mennek ezek a dolgok, és úgy, hogy közben ütnek-vágnak, hogy bazzmeg bezzeg, te vagy a legjobb.