Inkább aludni kellene, mint itt csacsogni

Kicsit izgulok.

Vajon eleget ittam? Nem számoltam, de két  litert biztosan. Az is lehet, hogy hármat. Szombat óta csak vedelem a vizet. Éjfél múlt, már aludtam kettőt. Vajon izgulok, ezért ébredek fel ilyen sűrűn? Az egyébként ólmos faradtságból. Nem értem. Mindenesetre felebredek, ami nem rossz, mert legalább ihatok. Nem akarom, hogy az én vérmosóm csipogjon állandóan (mármint nem az enyém, csak amire engem kötnek rá, vagy ki), mert nem folyik jól a vérem. Az olyan kínos. Nyomkodom én a gumilabdát, pumpálok én veszettül a kezemmel, de csipog és csipog. A nővérek meg kénytelenek miattam ugrálni, mert ki kell ütni a csipogást. Miattam. Oké, a többiek miatt is. Egyébként tökre bírom a két nővért, szipatikusak.

Megyek, iszom még.

Érzem, hogy már nem gurul lejjebb a víz. Különös érzés. Telítettség a gigámban. Micsoda hülyeség, hogy érzem, mintha egy csordultig tele pohár volnék.

Vasárnap elhoztam magammal a szüleim centrifugájat (a zöldség - gyümölcsöt, nem a Hajdút, höhö... Na ezt a poénkísérletet a fiatalabb korosztaly biztos nem érti, bár franc tudja, az uszodában lehet, hogy még vannak ilyenek, nem tudom, de úgy képzelem, a fiatalok annyira tudatosan élnek, hogy uszodába is járnak, most ezt látom, a fiatalok olyanról csinálják, határozottak, tudatosak), egyrészt mert ők nem használják (itt most visszakanyarodtam a szüleimhez), másrészt én meg szeretek a kortárs hibbantságaimnak hódolni. Vagy nevezzem fixációnak?

Tegnap reggel, hogy friss legyen, meg hát este én már zombi vagyok ilyenhez, egy ilyet centrifugáltam, hogy

- 2 alma
- 2 cékla
- 2 répa
- 1 narancs

Mostanában sokat hallani a fenntarthatóságról is (nini, újabb hóbort), utána kellett néznem, hogy mit is jelent pontosan, hát például ezt is, hogy nem dobom ki Mary Poppins hozta Sió smoothies üveget, hanem újrahasznositom. 

Mindezekrol éccsanyám gondoskodott nekem. Hála!

Állati finom lett. De álllllllati.

Nem mintha ezzel én találtam volna fel a melegvizet, nem mintha először csináltam volna ilyet, mégis úgy örültem, mint a kisgyerek a vattacukornak a cirkuszban (a vattacukor az ördög receptje, a cirkusz meg... hát nemtom... furcsa egy hely... szerencsétlen állatok... meg a bohóc... de már megen' elkanyarodtam.).

Aztán még a tesóm felesége sütötte speciális kenyér is marha jó. De most komolyan, honnan van a sogornomnek ennyi energiája, hogy a két gyerek, allamvizsga, munka mellett még speciális kenyeret is süt, és annyit, hogy nekem is jusson egy hétre való? Ja és kétfélét süt. Egyet a normális  embereknek, egyet pedig a magamfajta normalitástól távolodó figurának. Mondjuk nem állítom, hogy nem hiányzik a bááármilyen főzelék. Az a liszttel, olajjal (a rántás... Micsoda hülye szó, nem? De mitől rántás? Miért nem besűrítés? Mondjuk ez is csúnya. Mi van, éhes vagyok, hogy az évéről beszélek? Vagy pusztán mindig csak ott lyukadok ki?

Nem kell izgulni, már tudom hogy zajlik az olajcsere. Nem nagy kunszt. Nem fáj. Csak kellemetlen. Oké, kicsit fáj, de teljesen  kibírható. Mert tudom, hogy csak két órán keresztül fáj. Az meg bagatell.
Azért Elmondható, hogy szerencsés vagyok. Hiszen tudom, hogy csak két óra és kész. A bizonytalanság, na az a sakk-matt, amikor az ember nem tudja, mi jöhet még. Nem állítom, hogy nem kerülök ilyen szitukba olykor-olykor. De legalább ezt a két órát tudom, hogy tényleg ennyi (+ a pihenés, kis megfigyelés), és tudom, mennyire fáj. Nincs meglepetés.