2020. február 16., vasárnap

Valaki igazán letörthetné a kezeimet

Holnap szépen megírom a pletykát is, de most közlési kényszerem van, és inkább írom meg, hogy a gyerekek apja vajon dolgozik vasárnap este 22:18-kor?

Este 7-től 8-ig tanítottam ma, mert a cuki lány tézét (témazáró, ezt magamtól kellett kisakkoznom, nem mertem rákérdezni, nehogy őskövületnek nézzen... az én időmben is volt, persze, de mi témazárónak hívtuk, nem tz-nek), szóval tézét ír holnap, és hirtelen sürgőssé vált számára egy ismétlés. Ügyes lány. Nekem mondjuk már semennyi agyvelőm nem volt elmagyarázni a megszámlálhatót, megszámlálhatatlan (alma, körte, víz, cukor, éééérted), de igyekeztem. Aztán miután vége lett az órának, hopp, megint felhívott és lenyomtunk még fél órát. Hála az égnek csak fordítanom kellett, nem nyelvtani szabályokat beletölteni az ő agyvelejébe.

Igen ám, de nincs vége, még egy youtube-os videót is le kell fordítanom neki, mert egy kukkot nem ért belőle, viszont ebből is írják a tézét.

Mondjuk nyugodtan mondhattam volna neki, hogy nyuszifül, vasárnap este kilenc után nincs kedvem, de nem mondtam. Kattogtak a dollárjelek a szemeim előtt, mint a Donald kacsának a nagybácsijának a szemei előtt, tudjátok, mint a félkarú rablónak, úgy pörögtek a bingók. Igazából meg két forint két fillérek, mert nem változtattam a barátnőm árain. A barátnőm passzolta át nekem a diákjait, mert ő hamarosan szül. Megnyugtató, hogy nem egyedül vagyok ilyen antibusinesswoman. :D

Csak azt nem értem, miért nem tudok nemet mondani... Mikor egyáltalán nem bírom szuflával.

2 megjegyzés:

  1. :D köszi köszi. alig várom a holnapot :d

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Íme, máris közkincs. :)

      Azóta meg jött még egy shoahcáfoló beszélgetés is... az agyam elszáll... na de mindent nem írok meg, mert egyszer tényleg felakasztanak a fogasra mementónak, aztán pisloghatok. Kezd kínos lenni ez a mh, a hócipőm tele, én már nem bírom ezt hallgatni. :(

      Törlés

A robot kikapcsolva.