Akkor írok, amikor jön a jó

A nap végére elmondhatom, hogy minden jó, ha a vége jó.

Eszement stresszes napokon vagyok túl. Ez a kálvária az ide menj, oda menj, szerezz még papérokat, azokat hozd ide, vidd oda... 

Ma reggel elvittem a gyerekeket az iskolába, hazafutottam (futás idézőjelben), leültem tananyagot fejleszteni (így mondják, holott csak átnéztem a slideokat, pakoltam hozzá, hogy bőséges legyen), demót készítettem (már nem zh-nak mondják, egek), elbringáztam a gyerekorvoshoz, mert kétszer valahogy nem volt a rendelőben rendelési időben, hála égnek, most az asszisztense ott volt (kopogni kell az ablakon, ott adják ki a recepteket, igazolásokat, egek, egek), onnan elrongyoltam egy varrodába, de zárva volt, hála az égnek ez most egy divatos szakma, ezért tudtam, hogy hol a következő varroda, és láss csodát, nyitva volt (nem olyan régi varroda ez, de fut a szekér, látom... emlékszem, amikor megnyitott, most meg dugig van ruhákkal, amiket meg kell varrni), bementem, mondtam, hogy kiszakadt a kabátom, mert úgy néz ki, meghíztam a karantén alatt, és hát ebben a kabátban, ami rajtam van, megfagyok, mikorra tudná megvarrni? És az orosz akcentusú nő azt mondta, délután háromra kész lesz. Én régen örültem így egy jó hírnek. És mennyibe fog kerülni? - tudakoltam meg. 1200 Forint. Ezerkétszáz. Elképesztő. Én innentől fogva minden lyukas ruhámat ide fogom hordani. A nő nagyon kedves, az akcentusa nagyon bájos, a varrás pontos, láthatatlan, mi mást kívánhatnék? Lyukas ruhám meg van bőven. 

Aztán hazarohantam, tananyagot fejleszteni, de állati rosszul ment, így hát bezabáltam. Ha stessz van, enni kell. Nem kell, csak valahogy utólag jövök rá mindig, hogy bázz, ezt nem kellett volna.

Futás a gyerekekért, mert délre volt időpontunk a nevtanba, mert ugyan ők jó gyerekek (kivétel, amikor a fiam éhes), csak a tanulmányokkal vannak gondok. Nem is az érdemjegyekkel mert azok is jók, még a fiam is megtáltosodott, hanem mintha most keverne be a kétnyelvűség, ami nincs is, de ezek szerint most is képes beleköpni a levesbe. 

Onnan a Pennybe, ahol vettem mákos guba ízű pékárut. Ha ettetek isteni finomat! Nem volna jó ötlet rákattanni. 

Haza. A gyerekeket megkértem, hogy egy nesz nem sok, annyit se mukkanjanak meg, mert mindjárt órám lesz. És fogtam magam és tananyagot fejlesztettem (magyarul duzzasztottam a slideokat). 

Végül  eljött az én órám. A hallgatók meg csak jöttek, jöttek. (E-mailen előre megírtam nekik, hogy nincs kecmec, most aztán a maximumot kell kihoznunk magunkból, mert felvételt kell készítenem, utasításba adták. Utolsó pillanatban.) A legcukibb hallgató még gyorsan elnézést kért, mert áramszünet volt náluk, nem tudta bekapcsolni a kameráját, hogy ne szívja le az energiát a laptopjáról. Aztán record gomb benyom, CIAK, si gira - mondja az olasz, a magyar meg azt, hogy forgatás indul. Letoltam 1 óra 36 percet, volt, amikor dalra is fakadtam. Szerintem jó kis tanóra volt. 

Aztán még gyorsan dumcsiztunk a kolléganővel, hogy hol állítsam be a mit, meg kis pletykák. Örök hála neki. Nagyon komoly része van benne, hogy én visszataláltam önmagamhoz, és végtelen örömöt okoz a tanítás. De ez tényleg mámorító érzés. 

És mindezek után beálltam a tűzhely mögé vacsorát készíteni a dedeknek. Szerencsére újra felfedeztük a meleg vizet, azaz a fagyasztott hamburgert, azt sütöttem nekik. Mélyfagyasztott sült krumplival (csak a lányomnak, a fiam köszöni, azt sem szereti). 

Egészen megnyugodtam. Olyannyira, hogy lett energiám újra nekifutni a barátnőmtől kapott szuper Szifon telefonnak, ami napok óta beint. Egyszerűen nem engedte, hogy bármit letöltsek, ezért csak telefonálni lehetett vele, semmi mást. 

A helyzet az, hogy a munkahelyi telefont le kellett adnom. Elkezdtem túrni a netet, hogy milyen telefont vegyek (hála! Mélyen meghatódok még most is, köszönet nektek, olvasóknak, hogy rádumáltatok a paypalra, mert azzal akartam venni magamnak telefont), mire Borcsa, a gyerekkori barátnőm azt találta írni, hogy neki van két használaton kívüli telefonja, szívesen nekem adja. De hogy az egyik ráadásul szifon?!?!? Oké, nem a Szifon 12-es, hanem a 6-os, de én eleve csotrogány vagyok, nekem ez már a mennyország. Lett volna, ha akart volna működni, de nem akart. A megoldás a youtube-on volt. Szépen elmagyarázta egy fickó az ilyen elavult embereknek, mint én vagyok, hogy mi a teendő, és tádáááám, sikerült. Mondjuk tökig le kellett gyalulni minden addigit a memoárjából.

Ez egy szép, vadiúj telefon. Karcmentes, ütésmentes, mert közben ő szert tett egy másikra, aztán ez a 6-os nem kopott el. 

Azt meséltem, hogy holnap megyek az új munkahelyre? Azt meséltem, hogy megtarthattam az olaszaimat a régi munkahelyemen? Azt meséltem, hogy a magasiskolában egészen szürreál a pontozásom (jó, hát úgy néz ki, bírják a hallgatók, amikor dalra fakadok... valahogy az énekhangnak ereje van, még ha repedt fazék is az a hang, látom, hogy minden alkalommal felcsillan a szemük, amikor zenéről van szó, szóval biztos csak ezért adtak jó pontokat). 

Futás aludni. Holnap nagy nap lesz.