2019. június 11., kedd

Teleregény

Én nem tudom, hogy miként történhetett meg, de van egy ismerősöm a fb-on, aki nem az ismerősöm*. Egyáltalán nem. Látom, hogy ez a nem ismerős bőkezűen posztolgat. Én meg nem lájkolom. Minek? Hiszen nem az ismerősöm. Meg irritál is. Ma azzal, hogy egy SJP** cipőre vágyik. Mondjuk szép nő. A nem ismerősöm. Igaz, SPJ is. Hozzá még nyafog is a nem ismerős. Igazi nő. A nagybetűs. Lehet, hogy irigy vagyok rá, hogy szép és legfejlebb ilyen életproblémái vannak, nyaffnyaff, SPJ cipő kell nekem? Inkább arról van szó, hogy forgatom a szemem, hülye egy fogyasztói társadalom vagyunk. Persze, értem én, különböző kasztokhoz tartozunk.********

Miért kell nekem ilyeneket látnom? Nem vagy normális bezzeg. Megérett a világ a pusztulásra. Törlöm a nem ismerőst.





*próbálok visszaemlékezni, hogy mégis hogy eshetett meg. Nem megy. Mittomén. Az fix, hogy én utoljára az iwiwen vadásztam ismerosokre, a fb-on a kezdetek óta nem jelölök. Kivétel, akiket nagyon szeretek, egyéb esetben még azt is meggondolom, hogy visszajelölöm-e, aki bejelölt. Így esett meg, hogy a gyerekeim apja sem haverom már***. Szóval biztos ő jelölt be. Én meg ki. Jó, jó, tudom, magyarázom a bizonyítványom, de csak azért, hogy szimpatikus maradjak. Persze.

** remélem, nem mindenki tudja, hogy kiről van szó, ezért most kifejtem a borsót:. Sarah Jessica Parker, a Sex and the city c. sorozatból. Többek közt. Jó, én ezt a sorozatot a mai napig bírom, nem ezért krákogok itt, hanem azért, mert vannak emberek, akik jódolgukban nyávognak. Én meg túl kritikus vagyok. Be is fejezem. Dehogy fejezem, éppen szófosásom van...


*** naná, hogy nem*,*. Most képzeljétek el, hogy közölte, hogy jön a fiunk szülinapjára. Én meg egy pillanatra azt gondoltam, nahát, milyen rendes ember, hát hiába, hogy csak 2020-ban lesz szabija, mégis eljön a szülinapra, és még csak 2019-et írunk. Aztán kérdezte, hogy milyen gitárt vegyen a fiunknak, elektromosat vagy klasszikusat (nemtok helyesen írni, zakatol az agyam). He? Bazz, 7 éves, az is lehet, hogy klarinétra fog járni, nem gitárra. Hol van még a szeptember? Kiborulok az ilyen kérdésektől. De gondoltam, ezek szerint, ha tud jönni és bőkezű ajándékot szeretne venni, akkor sinen van. Bezzeg, Bezzeg, mikor nő már be az agyad lágya? Aztán kibökte, nem egyedül jön. Tádáááá. Mégiscsak kellene lottóznom, olyan közel vagyok az telitalálathoz. Ppppersze, hogy a frissen sült csajával jön. Én leszarom, hogy becsajozott, de azért ebből már érezhető volt, hogy csűr még a szituáción egyet vagy többet. Egyszerűen kitalálható volt: napközben a gyerekekkel lesz, míg a csaj a hotelben fog dekkolni, vagy egyedül várost nézni. Ühüm. Aztán az estét a csajjal tölti, én meg maradjak a gyerekekkel, vacsora, fürdetés, mese stb. másnap pedig menjek szépen dolgozni. Engem speciel nem érdekel, csak azért a gyerekek lelkének ezt ki adja be? "Gyerekek, apátok idejött, veletek tölti a napot, de este elmegy egy másik nővel aludni". Természetesen apjuk közölte, hogy készítsem fel a gyerekeket. Komolyan nem tudom, hogy ezek után mi a lófaszt tud még kitalálni? Ja, a csaj azért jön, mert ő finanszírozza apuka útját. Volt olyan elképzelése is apjuknak, hogy én vegyek neki repjegyet, de arról letett. Lehet, hogy felébredt a lelkiismerete, vagy valaki szólt neki, hogy kisfiam, baszod, hát öt éve a gyerekek anyja eteti, öltözteti, táboroztatja stb. a gyerekeket, ne legyél már ilyen hímringyó, hogy még egy repjegyet is le akarsz róla akasztani. A lényeg, a nő bekapta a horgot és szépen pénzeli apukát. Kíváncsi vagyok, mikor ébred fel. A nő. Mert apjuk soha nem fog. Ez fix.
Azt még nem mondta ki, hogy a csaj is ott szeretne lenni a gyerekem szülinapján, de megyek, kötök pár nagyösszegű fogadást, hogy ez lesz a következő lépése.
Egyébként továbbra is úgy beszél velem, mint egy kapcaronggyal, csak hát faterkám, Bezzeg nem fosik be tőled, és a gyerekeket mind a 10+10 körmével és 32 fogával megóvja.


******** azért gyorsan megnéztem, mert ráérek, hogy mennyibe kerülnek ezek a cipők, mielőtt hülyét csinálnék itt magamból előttetek. Tessék, nem is drága. Azt hittem, szürreálisabb ára van. Apropó, van egy másik nem ismerősöm, aki legalább a fb-on sem ismerősöm, ő mesélt,  hogy bizonyos körökben teljesen normális a mittomén milyen táska, blablablablablabla, én is unom ezt a témát, - tudtok ti egyáltalán követni engem? nem csodálom, ha nem, én sem tudok rendet tenni a fejemben, hát de mitől tudnék, tisztára kisül az agyam az ilyen faszkalapoktól, mint a gyerekek apja... vagy normális dolog megismerkedni valakivel válás után öt évvel, és bemutatni a gyerekeknek az új szereplőt? vagy én ülök fordítva a lovon? de úgy, hogy évente kétszer találkozik a gyerekekkel, és akkor most hozza a mátkáját is, az normális? és az évi két alkalom, amikor találkozhatna a gyerekekkel, akkor nem velük tölti majd az estét és éjszakát, hanem inkább a nőjével, az normális? vagy fontos a normalitáshoz ragaszkodni? de mi az, ami normális? de hiszen gyerekekről van szó. kellene valami miheztartás, nem? vagy láttak már a gyerekek elvált szülőket? és meg sem kottyan nekik? nem kell őket túlzottan félteni, mert a jég hátán is? de nem esik nekik rosszul, hogy ugyan jön az apjuk, akiről úgy tudják, hogy kurva**** sokat dolgozik (muhahahahaha, volt olyan, amikor közölte, hogy bezzegországban nem lehet túlórázni, mert tiltja a törvény... beszarok), és ezért nem tud sűrűbben jönni hozzájuk (és ők sem mehetnek hozzá), de hirtelen egy nővel jön? komolyan, én csak a gyerekek miatt tépem az agyam. vagy egyszerűen csak túldimenzionálom a dolgokat? nincs itt semmi baj, mással is előfordult már, ne locsogj ennyit Bezz, rázd meg magad és az élet úgyis megy tovább?  ja, bazz, csak azt is nekem kell cipelni. a továbbot. nem neki. nincs munkamegosztás. majd Bezz te elmondod nekik - mondá apjuk. de tudom, hogy az élet megy tovább, de nem volna jobb, ha csak három napra jönne és akkor a gyerekekkel törődne, mindent beleadva? áh, megannyi kérdés, válasz meg a Holdon.


**** már fogalmam sincs, hogy hány csillagnál tartok, de itt azt akarom beszúrni, hogy bocs, nagyon trágár vagyok, de az indulatok kihozzák belőlem a kocsist...


*,* de azért nem haverom, mert annyiszor váltott profilt, mindenféle álnéven regisztrált újra és újra, hogy egy jobb filmstudió megvenné a forgatókönyvet tőle... egyébként szerintem én egy unalmasan normális ember vagyok, nem is értem, hogy kerültem ebbe a kificamodott helyzetbe, halál égő. Ráadásul éjjel két óra van/volt, ahelyett, hogy aludnék.

15 megjegyzés:

  1. Szerintem ennyi idő után teljesen normális, hogy van az exednek valakije, neked is simán lehetne. Csak ti valahogy annyira furán mentetek szét, igazából sosem zártátok le az egész sztorit, ha jól értettem, nem volt kimondva, hogy ti már nem vagytok együtt, nincsen visszaút, mindenki szabad, élheti az új életét, ahogy neki tetszik. A másik meg, hogy persze, a gyerekeknek is be lehet mutatni az új barátnőt (pasit), csak hát ő kb egyáltalán nem része a gyerekek életének, nem (igazán) támogat titeket, alig látják őt... És akkor most fél év után megjelenik egy gitárral meg egy macával, úgy, hogy te is ott leszel? Szóval ja, szerintem is sok sebből vérzik ez a sztori, semmiképp nem így kéne.

    Azon meg, hogy te vedd meg a repjegyét, azon különösképpen felszaladt a szemöldököm... Az lejött, hogy ő nem egy gáláns lovag, de neki egyáltalán nincsen bőr a képén?

    Én a te oldaladon állok, tigrisanyuka, teljesen igazad van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, de, csak én nem írtam le. Nem tagadásból. Ő kimondta kb. 200-szor, én meg nem vagyok hülye, értettem, és nem véletlenül nem mentem vissza bezzegországba, mert akármennyire hippinek vallom magam, gyerekekkel ezt már nem lehet megjátszani, hogy mindig összepakoljuk a jurtát, és 600 km-el távolabb újra összeszereljük, mert apuka begőzölt. Ez ment 3 évig, aztán belefáradtam. Tuuudod! Na, szóal', ki van ez mondva, sőt, le is van papérozva szabályosan (déclaration conjonte de dissolution d'un PACS).

      Persze, persze, lehet neki csaja, hát hiszen tavaly is volt neki, csak akkor még azt a csajt nem akarta bemutatni a gyerekeknek.
      Nekem azzal van bajom, amit te is írtál, hogy nem része a gyerekek életének, és a dolog több vérből is sebzik.

      De mindjárt írok egy fantasztikus posztot, mert kialudtam magam és már nem látom olyan nagy fosnak a világot, mint tegnap. Előtte azért dologzom egy sort.

      Törlés
  2. Hàt nèzd...az èn gyerekeim apja konkrètan felèjük sem nèzett amìg nem lett nője.
    Igaz szeptemberben kèrtem meg,hogy tàvozzon,aminek az egyik fő oka volt a gyerekemkel valò nem törődès.
    Màjusig ha 3x làttàk...1-2 òràra...
    Namàrmost az új nőnek meg kell mutatnia,hogy ő milyen tökèletes ember.
    Ami azzal jàr,ha màr van gyereke,apakènt is villantania kell.
    Meg a csak foglalkozik a gyerekekkel,egyedül nem is tudna mit kezdeni velük 24 òràn keresztül.
    Nem mondom,hogy a te gyermekedid apjànàl is ìgy àll a dolog,csak,hogy tudd ilyen is van.
    Az èn volt fèrjemnèl ez nem meglepő.Pont elèggè ismerem màr.Majd egy èv mùlva leìrom neked,hogy azòta màr nem fontos a villogàs ès megint nem talàlkozott a gyerekeivel marharègen....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A csaj goglalkozik a gyerekekkel...csak mellènyomtam.

      Törlés
    2. Micsoda sztorik vannak, a józan ész megáll. Azt gondoltam, nem létezik több ilyen beleszarós ember, de ezek szerint klubot alapíthatunk te és én.
      Mindenesetre igen, közben rájöttem, a sztorim nem is olyan elrugaszkodott, vannak ennél sokkal súlyosabbak.

      Törlés
  3. A bosszúságod ellenére (amit megértek) olyan jó volt olvasni a posztot, annyi lendület, humor van benne :))) Tök jó, h újból írsz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Humor? Hoooool? :DD Nekem tegnap kisült az agyam a ciántól. De ma már jó, nézd csak, írtam új posztot.

      Törlés
  4. Nálunk a 4 gyerekre nem kíváncsi az apjuk évek óta. És szerintem nem vagyunk ezzel egyediek. :( Biztos nyomot hagy ez bennük. Sajnálom nagyon. Próbáltam én is erőltetni a találkozásokat, de nem volt értelme. Nem maradt meg bennük pozitív élményként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó sokan vagyunk, nem gondoltam volna.

      Négy gyerek... És egyedül... Piszok nehéz.

      De vannak jó apák, én tudom. Sőt, többen vannak a jók.

      Törlés
  5. Nálunk meg az apa futkos a gyerekek után, akik kb le se szarják, csak akkor jönnel, ha kell valami (pénz, ipad, stb). .. Ilyen is van. Hülye egy világot élünk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom kamaszkorban vannak vagy korai feknőttkor. Attól a korszakuktól én egészen be vagyok fosva, előre. Mert amiket látok teljesen jófej családoknál, borzalom, nem hagy nyugodni.

      Törlés
  6. Már a legkisebb is 19 éves. :) 15 éve egyedül neveltem őket. Szerintem nem volt olyan nehéz mint sokan gondolják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na tessék. :) Akkor mondd el a titkot, hogy csináltad? Nem volt rajtad a konstans fáradtság?

      Törlés
    2. Nem titok. Mindenki más. Azert könnyű sem volt :) Én sosem voltam karrierista típus. Jobban szerettem velük lenni mint a munkahelyen. 25 évig nem volt életem, de most már hogy felnőttek csinálhatok amit akarok. :) Pasizas, hobbi, sport.. ha összejön valamelyik :)

      Törlés
    3. Azért egy picit megnyugtattál, hogy nem volt könnyű neked sem. Nem azért, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is, de így azért nem érzem magam annyira defektnek.

      Szóval már csak 17 évet kell kibírnom... aúúú! :D :D

      Névtelen küldök neked ❤️-et! Mert most olyan jó a kedvem... hogy mindenkinek küldenék egy halom ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️-et. Helló gitáros fiú, grazie di esistere*.

      * todom, todom, nyálas is :O, csillagozva is van :P, de majd este megbeszéljük.

      Törlés

A robot kikapcsolva.