Bezzeg, a balfácán

Dolgozni kell, de nem bírok. Irgalmatlanul fáradt vagyok, pedig éjfél előtt már aludtam, de felébredtem hajnal négykor. Egyszerűen nem bírom szuflával.

Dolgozni kellene, de én inkább jövök ide, memoárt írni. Mert ezt nem lehet nem papírra vetni.

Tegnap beszélgettünk az A38-as Random tripes koncertekről. Kiderült, ő is ott szokott lenni. Én is. Minden kedden (amikor nincs iskola). Hogy, hogy nem, rákérdezett,  hogy én ilyen helyeken szoktam-e ismerkedni. De én nem szoktam, mert nem tudok. Én nem vagyok az a csodálatosan szép nő, akihez odamennek a férfiak. Én csak a karakteremmel tudom levenni a lábukról az embereket, nem a külalakommal, és miközben erről beszélgettünk, ő elküldött egy Palya Bea dalt, a Tükör címűt, amiben azt énekli Palyabeja, hogy szard la Hófehérkét és Monica Belluccit... hát az eszem megáll. Miközben én azt ecsetelem, hogy nem vagyok egy nagy ász, ő tudja, hogy melyik szám illik ide, közben pedig ráncolja a homlokát (mondta) és hozzáteszi, hogy ez bullshit, mert szerinte én ... és ezt most le sem tudom írni, mert  nekem ez nem megy, én nem hiszem, hogy szép volnék. Amúgy meg mi az a szépség? Egy szubjektív luftballon. Meg hát nem fontosabb a szépségnél a karakter? De. Ebben az a jó, hogy legutóbb már nem az önarcképemmel házaltam a tinderen, hanem egy kis zöld kávéscsészével, sőt, már humoros bemutatkozásra sem jutott erő. Ott volt a homályos kávéscsésze, akit jobbra húzott a gitáros fiú. És tessék, match lett belőle. Hogy a szálak miként akadtak össze, nem tudhatjuk. Misztifikálhatjuk is akár. Társalgás alakult ki. Dinamikus, jó társalgás. Holnap találkozunk másodjára. Az elsőt meséltem már? (Most úgy teszek, mintha nem tudnám, hogy még nem meséltem). Karácsonyra kaptam ajándékba Quimby koncertjegyet, kettőt. Gondoltam, egy életem, egy halálom, megkérdezem tőle, hogy eljönne-e velem. Sajnos nem volt jó számára az időpont. Felhívtam hát Annát, jöjjön ő velem. De neki sem volt jó. Erre fel megcsörrent a telefon, a gitáros fiú volt az, de persze én nem tudtam, hogy ő az, mert nem mentettem el a telefonszámát, így csak egy számot láttam, unottan beleszóltam, hogy halló. Én vagyok az, tudod, a hörcsög*, elcseréltem a napokat, tudok jönni a koncertre - hadarta. ... és ... bezzeg csak pislogott... aztán örült. Így esett meg, hogy az első randi egy koncerten volt. Azért meglehetősen kockázatos volt, nem? Mi lett volna, ha ellenszenvesek vagyunk egymásnak a valós életben? Mert cseten azért könnyű szimpatikusnak lenni, na de az életben? De a dolgok jól alakultak. Sőt, azóta is jól alakulnak. Remélem, nem illúzió, ami történik. Remélem, nem koccol le két hét múlva. De hiszen azt mondta, ő nagyon is jó alany arra, hogy velem jöjjön a Cirkóba skadináv filmet nézni. Sőt, megkérdezte, hogy hogy iszom a kávét reggel, és mit kérek reggelire. Amire balek bezzeg azt válaszolta, hogy reggeli? Bezzeg kikel az ágyból, és rohanva elindul a bányába dolgozni, mint egy zombi. Aztán persze korrigáltam, amikor rájöttem, hogy ennél nagyobb balfácán válasz nincs a világon. Egy gitáros fiú ágyba kívánja hozni a reggelit, én meg lepattintom? Bezzeg bazze, te tisztára hülye vagy.



* van az úgy, hogy az embereknek a cuki szótól feláll a szőr a hátukon. Még itt a blogos berkekben is, ugye ;). A gitáros fiú mondta, hogy a hörcsög cuki, nem ő. Kimondtam, hogy cuki, és ő cukin kikérte magának. Ezért én őt Hörcsögnek mentettem el a telefonomban. Egyébként tűrhetetlenül szép neve van. Ő maga is tűrhetetlenül érdekes figura, ráadásul szép is. Hogy jövök én ahhoz, hogy egy ilyen fiúval fussak? Boh, ahogy az olasz mondja.