2021. január 1., péntek

Majré 2.0

 Most meg a denevéres vírus miatt vagyok magam alatt. Az unokatesóm felesége pozitív lett, jól van, csak a szaglása ment el, egyelőre ennyi, a baj csak az, hogy én találkoztam vele. Igaz, nyolc napja. Most nem tudom, hogy mi a szabály, meddig fertőzhet, kik számítanak konkrét kontaktnak, ha én kontakt lettem, akkor meddig kell itthon dekkolnom (elvileg 10 napot mondtak a találkozástól számítva), meddig kell izgulnom. Mindenesetre már mondták, hogy vegyek orr-sparyt (na de ha holnap veszek, akkor az még kiírtja a koronavírust belőlem? És ha ez tényleg ilyen hatékony, akkor miért nem azzal kezelnek mindenkit, kapásból? Vagy ez csak városi legenda volna? De akkor miért a gyógyszeripari mogul barátnőm mondta ezt? Kinek hihetek?). Az is igaz, hogy a munkahelyen is maszk nélkül vannak az emberek. A közös helyeken maszkban, a szobákban maszk nélkül. Ezt sem értem. Pedig ez aztán már igazán egy tanult munkahely. És mégis. Illetve mégsem. Mégsem hordják. Ott is elkaphatnám a vírust. De én meg most itt ülök a majréban, rémálmaim vannak, igaziak. Pedig eddig olyan könnyű volt azt mondani, hogy mindenki meghal egyszer, van, akit a zebrán ütnek el, van, aki sárga pizsamában öregségben, van, aki nagyon fiatalon, van, aki közepesen, van, aki idősen, van, aki értelmetlenül, van, akinek egyszerűen lejárt az ideje, de én most nagyon félek.

Már egy ideje nem azon pörgök, hogy hát de mennék már nyaralni végre. Én ezt teljesen el tudtam engedni, nem fontos azon görcsölni, hogy mikor jutok el szafarazni Afrikába gurvasok pénzért*, nem is értem azokat, akik még erről beszélnek. Mintha az életet kizárólag azért élnénk, hogy milliós tételű nyaralásokban éljük. Vagy most csak mosakszom, mert tudom, hogy nekem ez úgysem jön össze soha? Passz. Jobban esik arra gondolni, hogy el tudtam engedni a nyaralás témákat. (És akkor ehhez képest most indított a bénőm egy kétmilliómodik fb "jaj a bella Itália" csoportot, és hívott csacsorászni, hogy én is menjek, kommenteljek... és ott van egy csomó-csomó nő, akik fotókat posztolnak és mesélik, hogy jaj, de nagyon akarnak már nyaralni menni Olaszo-ba és mily kegyetlen ez a denevér, hogy így elintézett minket... hát oké, szeretnék én is menni, de azért itthon is jó pogácsát sütni a kisdedekkel, meg ha már unom a sipítozásukat, akkor itthon is jó elvonulni olvasni pár sort a karácsonyra kapott könyvemből... apropó, annyira felnézek az olyan emberekre, akik figyelmesek és tudják, mire van vágyódásom... Mary Poppinstól kaptam egy Háy János könyvet. Egyrészt, honnan tudja, hogy csípem? Honnan tudja, hogy melyik könyve nincs meg? És én miért nem tudok ilyen figyelmes lenni? Miért nem tudom, hogy ő mire vágyik pontosan? Grrr! Bár most eszembe jutott egy jó dolog, csak ez a hülye vírus nem engedi, hogy menjünk... /emlékszem, hogy kinyitottam valahol a zárójelet, meg kellene találnom, hogy már be kellett volna zárni, vagy még maradhat nyitva?/ , szóval, festeni kellene menni Maryvel, mert száz éve vágyódunk rá, itt lenne a pompás alkalom, de vajon vannak még ilyen közösségi festések, vagy azok is átmentek az online térbe?)

Boldog új évet kívánok mindenkinek! . eredetileg csak ennyit akartam írni. Apropó, a blogfaluban ilyenkor szoktak felbukkanni a számadások, milyen volt az óév, és a kívánságok, milyen legyen az úév. En is mindig "szoktam akarni" ilyet írni, de még soha nem sikerült. Most sem fog. Nem tudom rendezni a gondolataimat, hogy mégis mit szeretnék leginkább... ezek szerint nekem most nem is olyan nagyon rossz, ha elvagyok, mint az elhíresült befőtt, még károgni sem károgok (ez a legfőbb törekvésem, hogy ne nyafogjak minden piszlicsáré dolgon), új cipőt (tv, szekrény, bicikli stb.) sem kívánok (mert van, és két szemmel elég egy tévét nézni, egy üleppel elég egy biciklit megülni, és én vallom, hogy tévére nincs szükség, bár a sorozatokat azért nem bánom, a biciklizés meg önmagában óriási öröm, nem kell más, pont), vagy csak igénytelen lennék, hogy nem akarok semmit? Nem, szerintem én most jól vagyok így, ahogy vagyok. Ide még annyit, hogy a legjobban Nesztelencsiga az Univerzumhoz írt kívánságait szeretem január elsején és a kommentelőit, már most elindult a lavina, jelenleg 70-en kívántak, nagyon jó szórakozás.  

Azt kívánom, hogy a 2021 semmiképpen ne akarjon versenyezni a 2020-szal, ami a kellemetlen meglepetéseket illeti! 







*erre tesszék, pont most olvasom nesztelencsigánál a kívánságokat, valaki pont ezt írta, Afrikába akar menni szafarizni.. tőle bocsánatot kérek, nem leszólni akartam, mert persze, én is mennék, csak én most beláttam, hogy vannak irreális vágyódások, amiket el kell engednem... majd megnézem tévében és meghallgatom azokat, akiknek sikerült.

7 megjegyzés:

  1. Boldog új évet, mindenképpen csupa sok egészséggel, meg azért némi kis gazdagsággal is :)

    VálaszTörlés
  2. Hogy talalkoztal a “fertozott” unokateso feleseggel? Sztem nem mindegy, hogy kinn, mondjuk egy setan, maszkban; vagy benn, es mondjuk ugy h egyutt cseveresztetek 2-3-5 orat egy asztal korul.
    A tunetek megjelenese 2-14 nap, de atlagosan aki megkapta, annak 4-5 nap utan jelennek meg a tunetek. Ezt az orrspray-t enis hallottam, vmi antiviralis cucc es semmit nem er :/. Cserebe valamiert felkaptak es minden patikabol elfogyott. Ha nagyon aggodsz, akkor tesztelj; de sztem hha eltelt 8 nap es semmi bajod, akkor nem kaptad el.

    VálaszTörlés
  3. 10 napig kellene otthon ülnöd, de a kontakt kutatást régen elengedték. Lányom volt COVI-os saját tapasztalat, mire mindenkinek lejárt a karantén, megjöttek a rendőrök és meghozták a piros cetlit. Mondták, tegyem el legközelebbre. Ja, és az ANTSZ is tőlem tudta meg, hogy beteg a gyerek...

    VálaszTörlés
  4. Mi átestünk rajta, a Lány hozta haza az iskolából, ez egész osztályból hárman lettek betegek: 2 tanítónéni és a lányom. Mi itthon dolgozunk március óta, nálunk akkora a para, hogy az irodai belepokartyank is le van tiltva. Az öcsém soha nem volt home officeban, semmi baja. Nincs viszont iskolás gyereke - én sokkal jobban aggódnék emiatt! Szerintem iszonyúan alulértékelik az iskolai gócpontokat, főleg azért, mert sajnos nagyon kevesen szólnak, ha covidos valaki a családban, tünetmentes gyereket simán engedik iskolába. A családi kontaktuskutatas nálunk a karantén 10. napján érkezett meg, amikor semmi értelme nem volt az egésznek. Mikor volt az első tünete a sógornődnek? Ha azt megelőzően 4-5 napon belül találkoztatok, akkor is csak esetleg kaphattad el. Ha nagyon aggódsz a Neuman Labnak van PCR tesztje, ami 10.000 Ft, azt érdemes megcsináltatni. Tudom pénz, de még mindig kevesebb, mint amint táppénzen buksz :) Ne gyors tesztet csináltass, mert az megbízhatatlan.

    VálaszTörlés
  5. a tünetek tegnap kezdődtek (jan. 1.).

    sajnos nem az udvaron találkoztam vele, hanem a konyhában, le is ültem kicsit. nem órákra, csak 10-15 percre. az elején maszkkal, aztán anélkül. francba, hogy milyen hülye vagyok, amikor látom, hogy hülyének néznek.

    megnézem a Neuman Labot, köszi a tippet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha az első tünet előtt 8 nappal találkoztatok, kicsi a valószínűsége, hogy akkor már beteg volt. Az első tünet általában a 5. nap körül jön elő. Azt lenne érdemes felkutatni, ő kitől kaphatta el. Szerintem nagyon durva emelkedés lesz a betegek számában a kihagyhatatlan Karácsony és a kötelező szilveszterezés miatt. Mert mindenkinek joga van eldönteni és mindenki csinálja azt amit akar - csak arra nem gondolnak, hogy viszik tovább és terjesztik amit így összeszedtek pl.: a gyerek az iskolában, a játszótéren. Iszonyat felelőtlenek az emberek és iszonyú a nyomás a felelőtlenek részéről.

      Törlés
  6. Ez a 12. nap, hogy találkoztunk. A tünetei 31-én jelentkeztek.
    Igen, nagy a nyomás a felelőtlenektől, ők még nem találkoztak olyannal, aki valóban elkapta a vírust, ezért simán lazítottak az önszigoron. Én meg jól bedőltem. Aztán meg azzal nyugtatom magam, hogy azért a tömegközlekedésen is elkaphatom, mert mondjuk egyszer-egyszer megkapaszkodom (törekszem, hogy ne kapaszkodjak, ne üljek le), a munkahelyen is csak a közös folyosókon hordják a maszkot, de még mindig azt látom, hogy ez a maszkos dolog még mindig nem elég automatikus (persze én is utálom, képes vagyok még mindig elindulni otthonról maszk nélkül, a kapuban jut eszembe, hogy francba, a maszk), meg decemberben elmentünk mézeskalácsot sütni, de róluk tudom, hogy nem csavarognak titkos spanyol és olasz és francia bulikba... komplikált ez az egész.
    Azt, hogy az unokatesóm felesége hol kaphatta el, elképzelése sincs.

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.