A hülye (+kieg.)

 Volt egy kolléganőm, ő mondta mindig, "bezz, mindenhol vannak hülyék", és igaza volt.

Van egy kollégám, állati sokat képzel magáról. Persze lehet, hogy sokat is tud. De akkor miért nem foglalkozik valami értelmessel? Nem gondolom, hogy olyan nagyon lenne mire vernie magát. Amennyit láttam belőle, ugyanolyan gyalog ember, mint sokan. 

Volt egyszer egy hapsim, ő mondta mindig, "több szerénységet bezz!", és igaza volt. Akkoriban olykor hajlamos voltam nagynak vélt dolgokat mondani magamról. Mondhatnám úgy is, hogy elszálltam magamtól, de nem volt mire, szóval nem hiszem, hogy magamért lettem volna úgy oda, pláne, hogy ez abszolút nem jellemző rám, még akkor sem, ha valamiben van valamennyicske sikerem. De szerettem repkedve beszélni, lehet, hogy ez csapta ki a biztosítékot nála (nála, aki azért több volt nálam, mármint nagyobb egyetemre járt, ami persze még nem biztos, hogy jelent valamit, de jobb munkahelye is volt, mármint olyan, ahonnan lehetett harácsolni... hát ettől volt ő több? Olyannyira több, hogy a volt felesége /egen, állandóan a nem hozzám illő figurákba botlottam már kétszáz éve is, pfff/, amíg A Vállalat igazgatója volt, összesöpört magának egy ultravillát ultrabudán, de tényleg ultrát, benne volt a hírekben, a ti meg az én pénzemből... de azt állítják, hogy "megállunk a saját lábunkon"... franc tudja, én is szeretnék megállni a sajátomon, de valahogy mégsem üti a markomat irgalmatlan és pofátlan és elképzelhetetlen sok pénz... /a meghalt főnök meg azt mondta, míg élt, hogy bezz, túl anyagias vagy... mondta ezt rám, aki állandóan két forint két fillért keresek, muhahaha... elkanyarodtam, de most vissza). Erre a kollégára is ráférne egy kis önmagába tekintés, egy kis emberi alázat, egy kis eltöprengés a világ menetén, egy kis illemtan. Gondolom, hogy kíváncsiak lennétek egy pár példára, mert ez így csak egy lufi. Ülünk egy szobában négyen, szeretek szellőztetni, hogy ne 8 órán keresztül keringjen hármunk tüdeinek az elhasznált levegője, brrr. Oké, lehet, hogy már kicsit hideg volt, de azért eltűrhető volt a hőmérséklet (vagy lehet, hogy engem csak a bálnazsír fűt?), és szólt, hogy be lehetne-e csukni az ablakot. Be, persze. És becsuktam az ablakot. Nem az volt, hogy ő felállt volna, megkérdezi, közölte volna, hogy ő bizony fázik rövid ujjúban. Nem. Aztán még olyan is volt, hogy mesélte, hogy direkt nem valami nagy tudásút vettek fel, mert a titkárnő sem nagy tudású, és rájöttek, hogy ez ide így pont jó, mert akkor mi olyan munkát tudunk csinálni, amivel őket ... és itt nem fejezte be a mondatot. 

Most meg látom, a konyhában hagyta a kajamaradékát a mosogatóban, itt rohad, itt bűzölög. 

Ennyi? Kérdezhetnétek. Nem, nem, mond ő más bicskanyitogatót is, de mindent nem írhatok le az utókornak, meg nem is akarok én ezen pörögni, tudatosan rázom le magamról a hülyéket. 

Szerencsére a visítva röhögő kolléganők kezdenek szimpatikusok lenni, van, amikor már nem folyamatosan sipítozva, üvöltve röhögnek a semmin, hanem nyugodtan lehet velük két mondatot váltani. 

Nem is gondoltam volna, hogy a régi kollégáimat így visszasírom majd. Azt tudtam, hogy nagyon szeretem őket, de azt nem, hogy ők a szuperek. Mármint, hogy ennyire. Figyelmes, kedves, értelmes, nem beképzelt emberek. De nem is miattuk koccoltam le. Értük maradtam volna az idők végezetéig. Két ember miatt koccoltam. Az egyikük a felmondásom után meghalt. Maradt egy. De azt az egyet nem lehetett volna eltűrni még? Nem nagyon. Aranyos, kedves is tudott lenni, de ha rossz lábbal kelt fel, márpedig minden nap rossz lábbal, akkor állandóan bsztatott mindenkit. Tudtommal egyetlen egy embert nem piszkált. Nem mondom, hogy soha, mert a háta mögött őt is, de őt meg csak azért, mert az apósa nem úgy ugrált már a Nagy Magyar Zrt-nél, ahogy őneki tetszett volna (magyarul nem hajtott már búzakalászt a malmára), ezért szegény menyt (menyet? vagy menyét?) akarta kirúgni bosszúból. Már, ha igaz a pletyka. A pletyka meg 15 évvel ezelőtt volt, talán igaz se volt. Szóval az öreg nagyon szereti vérig szekírozni az alattvalóit, ezt ne feledjem. Hm, de lehet, hogy a többieknek van igazuk, hogy eltűrik. Mert van az a pénz? 

A legokosabb volt kollégám mondta, "hidd el bezz, van az a pénz, mindig mindenre ráhúzható ez az örök érvényű, még ha nem is elfogadható, de hidd el, mindig van olyan eszement körülmény, amikor egyszerűen van az a pénz". És igaza volt. 

"Bölcs-e vagyok?"