Erre fel a sikoltozva és üvöltve röhögő kolléganő, akiről az előbb azt találtam írni, hogy már egészen normális, mit csinál? Beszól. Beszól, hogy rám vártak, de nem jöttem. De ezt olyan beszólós hangon. Az emberek nem tudnak már normális hangon egymáshoz szólni? Vagy én vagyok túl érzékeny? Vagy lehet, hogy együtt őriztünk libát? Vagy az ánuszából húztak ki? Nesze neked bezz "itt aztán tanult, művelt emberek dolgoznak"! Szép dolog a képzelgés, ábrándozás, de kicsit befürödtem...
Szóval a sipítozó kolléganő beszólt. Én meg? Nahát, én meg nem tudtam róla, hogy vele lett volna feladatom.
Hívtak telefonon, de nem vettem fel, és mondták, hogy a főnöknél ülök. Nahát, akkor lehet, hogy még mindig nem tudott tájékoztatni, hogy közös feladatunk lenne?
A titkárnő kimentett, közölte, hogy szánja és bánja, elfelejtette szólni, hogy esemény van.
Ellenben behívott társalogni a nagyfőnök, aki nő és szimpatikus. Tetszik, amit mond, és ahogy mondja.
Mindenhol vannak h@lyék... én általában a legjobbat várom, és a legrosszabra készülök. Van, hogy bejön...
VálaszTörlés