Tájul

 Végül úgy alakult, hogy hálás lehetek a kacsatápnak, mert általa kaptunk mindahányan egy-egy soron kívüli szabadnapot, és ha már én is kaptam, holott próbaidő alatt nem jár, elmegyek gyorsan egy állásinterjúra. 

Árnyaltabban: nem egyedül a kacsatápnak köszönhetjük, hanem a négy-öt nap kulimunkának. (Mindig szégyellem magam, amikor bármiféle munkát lenézek, hamut szórok a fejemre /ezt ilyen esetbe mondják?/ és azt is szégyellem, ha felrándul a szemöldököm, ha valaki leírja, hogy egyenlőre nincs tünete, vagy amikor azt hallom, hogy nem-e volt allergiára, vagy majd kapol caffetteriát a próbaidő végén, de ez utóbbi cukinak is mondható, mert menet közben kiderült, hogy határon kívüli tájnyelvet használ. Meg különben is, tán én különb vagyok? Nem. És ha én nem úgy írom és mondom, akkor én találtam fel a meleg vizet? Nem.)

A szabinapon megyek interjúra reggel 8:15-re, 10:00-re tolmácsolni egyet a régi munkahelyemre, 14:00-re a dokimhoz. Mert végül múlt héten nem tudtam elmenni, beosztottak ügyeletesnek. Kellett nekem munkahelyet váltani, francba. Elhittem magamnak, hogy teljesen jól vagyok, meg ami nem látszik, az nincs, de ezek szerint mégis van, nem akarom újra elveszíteni a lábam, futni akarok a dokimhoz, de így meg csak görcsölök, amikor a másodfőnök pofákat vág...(mondtam neki, hogy szeretnék kettőkor elmenni, és instant belefagyott a levegő.)

A munkahelyen a főnök, aki nő (!) még mindig szimpatikus, de fizu azóta sem érkezett. 200-szor leellenőriztem, hogy vajon én írtam-e el a bankszámlaszámot. Nem én.