2019. július 7., vasárnap

Kávé vagy nem kávé?

A keddi randi balra. Gyönyörű pasas, magas IQ, de alacsony EQ (ő maga is kimondta, hogy képtelen a feladatra). Így hát nincs értelme. Tele a padlás a titkos patronlövőkkel. Kösz, de nem.

A pénteki olaszt nem tudtam megfejteni. Nem kávéztunk, aperol camparit ittunk. Én persze becsiccsentem, de lévén megálltam egynél, nem váltam lotyóvá. Sokat dumáltunk, sokat röhögtünk (ahhoz képest, hogy most beszélgettünk életünkben először a 16 év alatt nem semmi). Még mindig egészen szórakoztató figura vagyok olaszul. Egy ideje azt hittem, vége ennek a szupererőmnek. Mindig szerettem olaszul sziporkázni, úgy néz ki, még ma is megy. Ritkán van alkalmam olaszokkal beszélgetni, úgy értem, a munka világán kívül, ezért nem voltam tisztában ezzel. Magyar nyelven olyan búval baszott tudok lenni. Érdekes, érdekes szitu. Nem tudom miért csak olaszul tudok Kormos Anett lenni. Mindenesetre most nem tudtam elengedni magam (mindig ugyanaz a lemez: túl menő figura, én pedig túl szürke egér), nem tudtam rebesgetni a szempilláimat, és "úgy" nézni, hogy értse, szabad a pálya, nem tudtam venni a radarokkal, hogy most akkor ez randi volt, vagy csak egy egyszerű kávé. De valószínűleg nem kávé, mert eleve aperol. Azt mondta, jövőre majd ő elvisz engem az éves nagy olasz bulira (miközben körül van véve jobbnál jobb olaszul beszélő magyar nőkkel... Miért nem náluk próbálkozik?). Az aktuális nagykövet szervez óriási partikat, ott van mindenki, aki számít. Én nem. De majd jövőre én is. Nem mintha egy hippi beleillene abba a közegbe. Úgy értem, számomra ez a fajta partizás üres rongyrázás.
Aztán még elmesélte a családi státuszát is... Vajon miért? Kell két szinte vadidegennek erről társalogni? Sok éve elvált.
Különös olasz... Nem a tipikus Don Juan, aki azonnal támad. Ritka. Nem ehhez vagyok szokva. Mesélek egy tipikus olaszt is. Van egy partnerünk a munkahelyen, ő az elejétől fogva tankerekkel támad. Pénteken már azzal jött, hogy költözzek Angliába, majd ő mindent megszervez. A gyerekeimnek is remek lehetőség lenne. Az az elképzelése, hogy engem odatelepít, aztán néha megjelenik, megkettyint, aztán visszamegy a családjához Olaszországba. Korrekt. Igazán. Persze ezt nem így fogalmazta meg, csak én fogalmazok ilyen drasztikusan. Tudom, addig basztat az ilyen elrugaszkodott ötleteivel, míg gerincre nem vág(na) aztán meg kocc. Több, mint egy éve dob be mindenféle eszement ötletet, hátha belemegyek egy nemi aktusba. Állati. Én rendszeresen lerázom, szó szerint kiröhögöm, amitől persze vérszemet kap, és még annál is nagyobb támadást mér rám. Igen, komolyan is elmondtam már számtalanszor neki, hogy szálljon le rólam.
Két okból bizzzzztos, hogy nem megyek bele, hogy megdöntsön: 1) Munkahelyi partner. Nem létezik, hogy megkurvuljak. 2) szcientológus. 3) nős. 4) nála nagyobb hantakirály nincs a világon  (a szart is eladja nutellának - mondta. És igaz.) 5) minden céges kajálás alkalmából kikezd az aktuális pincérnővel, még ha bűn randa is. Komolyan. Volt egy olyan lány, aki csúnyácska volt, de a szemüvege vagány, divatos, a figura erre a nőre is simán rástartolt, villogtatta a szemeit és nagyon dicsérte a szemüveget (nem volt semmi más szép, amit dicsérhetett volna, így abba kapaszkodott bele), miközben nekem vall szerelmet lépten-nyomon és naponta. És még ki tudja hány nőnek. Na ő rendes, hamisítatlan olasz, akit végképp nem lehet komolyan venni. A pénteki pedig a szokatlan olasz.

Most mit csináljak? Hívjam moziba? Vagy várjam meg, hátha ír? Voltak jelek vagy nem voltak? Komolyan, nem tudom.


Snitt.


Természetesen nem írtam neki. Utálok nyomulni. Erre fel szombaton befordultam. Elkönyveltem a pénteket sima kávénak. Aztán nagy nehezen összekapartam magam, kifestettem a szempilláimat, és elindultam a koncertre. A villamoson ültem, amikor írt.
Mary Poppinsnak is hasonlóan töketlenül alakul a szerelmi élete, így ezt jól meg tudtuk beszélni a koncert előtt.

Ma randi. Vagy kávé. Még mindig nem tudom.

2 megjegyzés:

  1. És akkor itthagysz minket a fejlemények ismerete nélkül... :)))
    Nem a mundért védem, de sztem ezek a keletre szakadt olasz hazafiak pont azért is mennek keletre, mert valamiért az a hír járja, hogy arrafelé a nők könnyen kaphatók. Ez persze pont olyan tévhit, mint az, hogy minden olasz pasi úgy viselkedik, amit leírtál (érdekes is lenne, ha ez így lenne Oo-ban, megőrülnék nyilván, de messze nincsen így). Mo. híre az olaszoknál egyrészt abból jön, hogy volt ugye a Cicciolina, Henger Éva, meg a Rocco Sifredi magyar felesége vonal (kiérdemesült pornósztár volt, ha minden igaz, én ezekkel mind csak itt találkoztam először - kivéve Cicciolinat). Plusz a '80as években bármely lúzer olasz betette a lábát Pestre vagy a Balatonra, hatalmas sikere volt a nőknél (akik mind azt remélték, hogy elveszik őket és elviszik onnan nyugatra), erről még az indexen is volt egy hosszú cikk.
    De most ez mind mellékszál, ne zárjuk ki, hogy van ott nálunk is normális olasz, akivel lehet kávézni/aperolozni, és simán ismerkedni.

    VálaszTörlés
  2. Pl. Sifredi is ott volt a nagy olasz bulikán, és persze én is csak most hallottam először a nevét, lúzerbezzeg :DDD (azért che figuraccia, mindenki ismeri Roccót, csak mi ketten nem :D). Mesélte a barátnőm, aki szintén ott volt, és beszélgettünk róla ezzel az olasz figurával is, akiről még mindig nem tudni, hogy most randira hívott-e kétszer, vagy csak bratyizik. :) Mindensetre úgy hírlik, ez a Rocco fiú szimpatikus ember.
    Végezetül: ez az olasz nem a keleti nőket vadászgató, hanem a másik vonal, akit te is írtál... akivel lehet normálisan beszélgetni... és most elzárom a hírcsapot, mert még el találom kotyogni magam... :)

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.