Rossz versek

Tegnapelőtt este ráértem, gondoltam, nem kellene elfecsérelni az időt a plafon intenzív szuggerálásával, ezért nagy nehezen összeszedtem magam, és elugrottam a moziba megnézni a Rossz versek c. filmet, még mielőtt leveszik a műsorról, és ha már olyan régóta vágyakoztam rá, de nagy meglepetésemre nem volt már szabad jegy, így hát szomorúan ugyan nem, de hazamentem, és megnéztem egy olasz filmet, a Benvenuti al Sud címűt. Nem nagyon tetszett.

Tegnap már résen voltam, előre megvettem a jegyet, aztán rájöttem, miért nem volt jegy egy nappal korábban: már csak a kis Annie Hall teremben vetítik, azt meg nem nehéz megtömni, de jobb is volt így, mert szerintem nagyon meghitt egy ilyen kicsi teremben nézni a filmeket, mindig szerettem. Oké, az óriásvásznakat is szeretem.

Ahogy a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, ez is óriási, nem csodálkozom, hogy kultfilm lett belőle. Szó szerint szerelmes lettem Reisz Gáborba, és ha újra fiatal lehetnék, és nem volna beosztva minden percem, és nem kellene két gyereket élelmeznem, akkor vele szeretnék dolgozni.

Érdekes, az olasz fickó is látta már, de neki nem tetszett. Meg vagyok győződve, hogy ezt csak mi, magyarok érthetjük igazán, de ő azt mondta, 200 éve él itt Magyarországon, szerinte nem arról van szó, hogy nem érti. Oké, azóta megnéztem néhány interjút is, látszik, hogy külföldön is szerették a filmet. Ettől én még bizzzztos vagyok benne, hogy például a Szomszédok (ld. 11:10-től) rész kizárt dolog, hogy átment volna a tallini vagy a torinói nézőknek. Nekem az a rész tetszett a legjobban, hát az valami fenomenális: "Engedélyt kérek meghunyászkodni", most is röhögök. (Vajon minek nevezik filmnyelven a Szomszédok felvételi stílusát?) Volt mögöttem egy srác, aki annyira röhögött, hogy egyszer csak elkapott engem is (vagy fordítva, ki tudja?), és már rég nem a vicces jelenet ment, mi még mindig nem tudtuk visszafogni magunkat, elfojtva vinnyogtunk. A többiek civilizáltan viselkedtek.