2019. július 9., kedd

Bezz, a pletykás

Az imént szétröhögtük magunkat Aidával.

Aida az egyik olasz cégnél dolgozik, elég jóban vagyunk. Ő is egy nagy pletykafészek. Meg én is.

Csütörtökön megyünk Zsoltifőnökkel Olaszországba, mert Aidáék partit szerveznek. 50 éves a cég. Mi meg semmi pénzért nem hagynánk ki a bulit. Oké, másik céghez is megyünk dumálni, ha már elindulunk, szóval nem kizárólag tivornyázni megyünk.

A csütörtöki szállást Aidáék fizetik, Zsoltifőnök pedig eldöntötte, maradunk még pár napot, ha már Olaszországban vagyunk. Nagyon szereti Olaszországot, rajong érte. Le is foglalta a szeretett szüleinek a szállást, és kérte, hogy Aida foglaljon nekünk is plusz egy napra, mert neki olcsóbban adja a szálloda, mint nekem.

Erre ma felhívott Aida, hogy baj van, mert jelezte a hotel, hogy Zsoltifőnök már foglalt egy franciaágyas szobát, és hát nem akar tolakodó lenni, de nem tudta, hogy én és Zsolti... Itt kiszakadt belőlem a röhögés, hogy ne már, Aida, mire gondolsz? Zsolti szüleiről van szó, ők alszanak együtt, mi Zsoltival külön-külön. Igaz, hogy már aludtunk együtt, amikor Berlinben voltunk, és már nem maradt két külön szoba - tettem hozzá -, de elég jó barátok vagyunk, és nem fogjuk ezt a mi barátságunkat elba elrontani. Mondjuk nem nehéz, mert nem is jövünk be egymásnak. Zsolti a cicamicákat szép lányokat csípi, én meg a hajas fiúkat.

A szép lány most azért nem jön velünk, mert nincs kedve autókázni. Hm. Különös kifogás. Nem Gallipoliba megyünk autóval. Zsolti tök jó helyekre szeret kirándulni, nem is értem, hogy van, aki nem szeret Olaszországban csavarogni, és áldozni a dolce vita oltárán. Furcsa lány. Ezt is jól kipletykáltuk Aidával. Azt mondta, chi ha il pane, non ha i denti, chi ha i denti, non ha il pane. Neki sincs pasija, holott tök vidám, okos, szép lány, ráadásul fiatal is. Már alig várom, hogy újra találkozzunk. Én világ életemben férfias szakmákkal dolgoztam (mittomén, például vasöntöde... az elég maszkulin, nem?), és most olyan üdítő érzés ezzel a lánnyal dolgozni, végre nem kizárólag pasasokkal kell dumálni. Azért még ma is nagyon szeretek gyárakba járni és megnézni, hogy verik a csipkét a durvahuzalból húzott huzalt miként húzzák az inotai aluminiumgyárban. Azt persze nem állítom, hogy nem pisálok izzadok vért, amikor ilyeneket és hasonlókat kell tolmácsolni. Elkanyarodtam.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A robot kikapcsolva.