Tegnap le kellett költöznöm a másodikról a földszintre, az igazgatósági
terepre, de nem azért, mert lettem valaki.
Fent sokáig csak fiúk között éltem, jó volt. Itt lent hemzsegnek a nők… édes
kenyér, hogy mennyit tudnak beszélni! Nagyon furcsa ennyi nő között lenni.
Reggel nyolckor már kettőjüknek kifüstölt az agya, mert nem úgy van, ahogy
elképzelték. Most globális nagy költözések lesznek. A rangidős nő, akit régen
gyűlöltem, mert azt képzelte, hogy ő a főnököm, én meg azt, hogy nem az, és aki
most már tök cuki (érthetetlen változás) most azon pattogott, hogy nem abba a
szobába költöztetik, ahová eredetileg tervezték, hanem egy ablaktalan lyukba.
aztán kiderült, hogy van ablak, csak nem az egész falon.
A másik, a csinibaba, pedig azon füstölög, hogy ő vissza nem ül már az
eredeti szobájába, mert ott van a főnöke, aki rugdossa a lábát az asztal alatt
és ugráltatja kávéért. Ugyan nem direkt rúg, de még bocsánatot sem kér. A faszi
mondjuk tényleg mindig el van nyúlva az asztalánál, mintha strandon ülne a
nyugágyban.
A titkárnő, aki már tegnap elköltözött, de most mégis hétfőig az eredeti,
régi helyén kell, hogy üljön éppen „főzőcskézik” a rangidőssel. Hallom, ahogy mondják,
hagyma aprít, pirít, hús rá, együtt pirít, tejszín, só, bors, mittomén', aztán
jön a következő recept... óh, bazz, nekem ez teljesen szokatlan és csak nyomják,
nyomják, nyomják a szöveget... Elég nehéz így koncentrálni a feladatra.
Ráadásul a földszinten látom, hogy kik járkálnak az ablak alatt, állandóan
felkapom a fejem, ha arra jár valaki. Dekoncentrációs tábori kiképzés...
Van itt három nagyon csinos lány. A fiúk az emeletről
jöttek le hozzám, megbeszéltük az aktualitásokat, de eközben ők csorgatták a nyálukat a csinibabára (grrr, kiestem a cukrosból).
Láttam, ahogy tetőtől talpig végigmérik őt. Ők meg látták, hogy látom
és összemosolyogtunk. Ezekkel a srácokkal mentem sörözni a múltkor, ezért
félszavakból értjük egymást. Akkor is kidumáltuk a helyi halpiacot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A robot kikapcsolva.