Helyzetjelentés

Apjuk azért nem fog tudni eljönni Macska szülinapjára, mert elveszítette a személyi igazolványát. Amióta ismerem, ez az ötödik alkalom, hogy elveszíti. Útlevele nincs, mert az fölösleges. 

Nem az van, hogy nincs semmi*, mert apjuk igyekszik, hogy visszaköltözzünk hozzá, csak hát van, amikor önmagából kikelve rugdos belém a telefonon keresztül, sőt, csak skype-on, irkálva, de olyannyira, hogy órákig, napokig nem tudok megszólalni. A pszichez nem jutok el, mert csúnyán kivette a zsebemből a pénzt az óvoda és a nyaralás, és én beszari alak vagyok, a rejtett tartalékaimhoz nem nyúlok semmi esetre sem. Csendben őrlődöm. Aztán megnyugszik és szerelmet vall. Kellemes dolog pingpong labdának lenni. 

Luca lekopott. Nem szomorkodom utána. Meguntam. Azt hiszem, ő is. Lehetetlen lenne még egy randi meg hát meddig lehet ezt húzni? Semeddig. Pont. 

Kolléga néha még fel-fellángol. Lehet, hogy túl finoman szerelem le, mert még mindig nem érti, hogy kár a gőzért, ezen a meccsen nem fog gólt lőni. 

Van egy másik kolléga, az új, aki mindig frivol témákkal bukkan elő, őt mindig lecsapom, mint a taxiórát, bár sajnos mindig elnevetjük magunkat és hát "femme qui rit à moitié au lit" (nem). 

Ma például elmesélte, hogy mi volt a régi munkahelyén, ki, kivel, hogy. Én a magam részéről kizártnak tartom, hogy itt nálunk lebukás nélkül lehetne ilyeneket művelni. Gondolom, hogy az az öt pár, akik valóban a munkahelyünkön melegedtek össze, és már hivatalosan is együtt vannak, nem itt intézték a dolgaikat, hanem a színfalakon kívül. Persze olyan volt, akiket megláttam ölelkezni és akkoriban még a tilosban jártak, de nem hiszem el, hogy itt műveltek volna bármi khm, egyebet is.

Van egy harmadik kolléga, akinek mágnes a tekintete. Jaj! Ő is célozgat, de lehet, hogy csak én értem félre. Úgy értem... félre akarom érteni. Nem tudom eldönteni, hogy most akar valamit, vagy semmi. Valószínűbb, hogy nem, mert ő meglehetősen szép. Szóval szerintem ez csak ilyen haveri hülyítés lehet. Néha le sem szar, néha meg látom, hogy hív. Nem is baj, hogy leszar, állatira nincs szükségem kalamajkára. Mindenesetre a névnapomon, amikor vittem nekik a sütit, csináltunk csoportos szelfit a saját telefonjával úgy, hogy egymás mellett kellett állnunk, estére el is küldte üzenetben. Hm. Franc tudja. A többi kollégám nem szokott ilyet. Aztán én azt a fotót felraktam profilképnek a hülye közösségi oldalra (körbe levágtam mindenkit róla, csak a saját arcom maradt rajta, cuki a közös kép, de mégsem akartam sztároltatni magam tudjátokhol), és ő szólt, hogy nem jó a fotó, mert túl pixeles és kinagyította nekem, hogy lássam saját magam az ő saját telefonján. Erre én makogtam valami irgalmatlan nagy butaságot, lesütött szemekkel. Pedig mondom, mágnesek vannak a szemei helyén. Azért valamire mégis jó 42 évesnek lenni, igazából hiába vagyok zavarban, már nem esek bele a hapsikba, mint annak idején a ló a gödörbe. 

 *Martinet majmolva :)