2015. augusztus 18., kedd

1:1

Még nettó öt napot kell kibírni és mehetünk haza. Az a helyzet, hogy unom a banánt. Azért ma megpróbálom kipihenni magam és nyakamba venni Párizst (esélytelen), mert ez az agglomeráció kikészít. Olyan, mintha falun lennék, sőt rosszabb, itt még kapálni sem lehet. Mit? A betondzsungelt? Bár tegnap a HÉV-ről láttunk két valódi tehenet. Teljesen szürreális volt. Gondolom valami oktatóprogram részei. Nem tudom mi mást képzelhetnék.

Mondhatom, ez az ország egy év alatt is sokat fejlődött, csak úgy dübörög. A benzinkúton monitoron (lapos, érintőképernyős) követhetjük nyomon, hogy mi után mi következik: válasszunk, benzin vagy diesel? Kápé vagy bankkártya? Aztán mutatja a lépéseket, most fizess, most rakd a csövet a lyukba... Egyszerűen nem tudják már mire költeni a pénzüket vagy ennyire debil a társadalom?

A boltban a joghurtos hűtő ajtaja sem ajtó már, hanem az is egy képernyő, ami ráadásul áttetsző. Reklámot vetít. Látom a reklámot és mögötte a joghurtos pohárkákat is.

A budaörsi Auchan és Tesco harmadik világbeli viskók és a kínálatuk ócska szutyok ahhoz képest, ami itt van. Komolyan tiszta hülyeség, hogy ezen csodálkozom, hiszen ebben is éltem, aztán újra és simán megszoktam a magyar valóságot is. Azért mégis elképesztő a különbség. Hiába mondja azt egyik barátnőm (világlátott, nem hülye), hogy már nincs különbség egy francia és egy magyar bolt között, én állítom, hogy van, nemcsak mennyiségi, de minőségi is. Persze az is lehet, hogy rossz helyre járok... Vagy az én naptáram állt meg 1988-nál. Lapoznom kellene.

Anyósom ma megkérdezte, hogy mennyit ér a lakásom. Azt mondtam neki, hogy majd ebéd után kiszámolom, ezzel megszabadultam tőle. Ma megkérdeztem anyóstól, hogy mennyi a nyugdíja. Állandóan panaszkodik, de álllllllllandóan, holott tudom, hogy nem 1000 Euró a havi bevétele. Nem mondta meg. Azt mondta, nem keres rosszul, csak hát... Ezzel megszabadult tőlem. 1:1

A helyzet az, hogy be kell vallanom magamnak, a francia család ezidáig nem kérdezte meg, hogy hogy ment az elmúlt egy év, amióta hazaköltöztem. Persze, felteszik a szokásos "ça va?" (hogy vagy?) lemezt, de igazából kurvára nem érdekli őket a válasz. Még a pszi nagybácsit sem, pedig neki ki akartam önteni a vödröt, de tisztán láttam, hogy magasról leszar. Azért ő megint mondta, hgy majd eljön hozzánk Magyarországra. Nyugodtan mondhatja, tudom, hgy csak üres frázis.
Senkit nem érdekli az elmúlt egy év. Csak ők szeretnek beszélni, szavamba vágnak, és dumálnak tovább. Csak mondják, mondják, mondják és mondják... Válaszolni sem kell. Amikor vasaltam és anyós tiltakozott, azt mondtam, hasznossá akarom tenni magam, mire anyós azt mondta, a jelenlétemmel máris hasznossá váltam. Jah, a füleimre gondolhatott.

8 megjegyzés:

  1. különben azt hinné az ember, hogy csak a fb-on élnek hülyék - de nem, a valóságban is ott vannak... jééé

    az viszont tuti, hogy remek írásokat gyümölcsöz az ott tartózkodásod :)

    VálaszTörlés
  2. szerintem is van kulonbseg a boltok kinalataban, sajnos árban egyre kevesebb....
    ismerem ezt a felszinesseget (engem bazira bosszant helyenkent), szerintem javareszt az egesz nyugati tarsadalom ilyen. esetleg talan a deliek kulonboznek kicsit.....

    VálaszTörlés
  3. Úgy emlékszem, egy Kundera novellában olvastam, hogy az egyik nő rendelkezésre bocsátotta a fülét egy másiknak; ahogy a bejegyzésedet olvastam, valahogy rögtön ez ugrott be, róla. :) Amúgy sajnos egyre gyakoribb jelenség. Néha sajnos még családon belül is. :(

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.