Waldorf, de nem iskola, hanem saláta

A szoftverhibás telefonomnak köszönhetem, hogy megint felébresztett éjfélkor. Igaz csak 00.40-kor voltam képes kikelni az ágyból és leütni. A baj az, hogy megint kialudtam magam. Nem volt mit tenni, megnézegettem a fb-ot, de már mindenki az igazak álmát aludta, kiolvastam a blogokat, aztán  gondoltam egyet és összeütöttem a holnapi ebédemet, a Waldorf salátát. Egy hete készültem rá, mert Linda pajtásom rápörgetett. Tegnap meg is vettem hozzá a zellert. Alma és dió van itthon mindig, azzal nem volt gond. Vettem majonézt is, mert nincs itthon hozzá gépezet (turmix? Vagy habverő? Kézi botmixergép?). Mindent összeszeleteltem (apukám meg ne lássa, nem julienre), mert reszelő sincs itthon, pedig úgy emlékeztem, mintha hazahoztam volna. Na jó, az én memóriámra nem lehet alapozni... 

A baj az, hogy a vadonás új majonéz kibugyogott a konyhapultra. Éppen szedtem le a szájáról a fóliát, amikor szó szerint kistartolt, pont úgy, mint a pezsgő, amikor felbontják a felrázott üveget (ez a történet erős kiszínezése), vagy inkább, mint láva a vulkánkitöréskor. Megkóstoltam, határozottan citromos, csíp is, de nem undorító. Bezzeg a francia majonéz nem ömik ki kibontáskor, az íze is egészen más, naná, a dijoni mustár sokat dob rajta. Ennek a határideje 2015-ben fog lejárni, júniusban. Vajon ételmérgezést kapok holnap? Megkóstoltam, ha romlott, legalább reggel hányjam össze magam, mint a lakodalmas kutya mutatkozzanak a jelek. 

Receptet Stahl Judittól vettem, csak az enyémbe nem került szőlő és tárkony, de a reszelő ötlete mégis tőle származik, ami meg nincs itthon. Gyatra egy háztartás... Hat egyforma pohár sincs. Mit hat? Három sincs. Pfff. De itt legalább van szőnyeg és függöny. Franciaországban meg azok nem voltak, szóval nyugodtan nyalogassanak a franciák dijoni mustárt, miközben én hasalok és kisvasutat építek a szép fehér (volt valaha) szőnyegemen a gyerekekkel! 

Fél négy elmúlt és én még mindig nem tudok aludni. Holnap reggel nemcsak ételmérgezést fogok kapni, hanem végelgyengülést is.