Részemről jöhet a 2015.

Ilyenkor már azt sem tudom, milyen nap van. Csütörtököt mondok. (Azóta péntek van, éjfélt ütött az óra, oda a poén.)

23-án (értelemszerűen december) kivittük a gyerekeket vadonás új motorvonattal (ld. plakátokat országszerte) a szüleimhez, hogy mi ketten, az apjukkal, titokban tudjunk készülődni. El is mentünk a híres Culinarisba, ahol 16.000 forintért nem vettünk tengeri herkentyűt tesóm névnapjára. De azért vettünk, csak nem annyit. Aztán futás a Mammutba az olasz boltba óriási Nutellát venni, de az meg elfogyott. Pedig arra kiadtam volna egymillió Forintot is, mivel tesóm minap elküldte nekem ezt a videót... Amelyben kénytelen voltam magamra ismerni, mondhatni már az első 10 másodpercet is rólam forgatták. Ciki, nem ciki, ez a rút valóság.

Pont ilyen voltam 20 évvel ezelőtt...

Az úgy volt, hogy hozzávetőlegesen 10-20 éve vettem neki egy tényleg meglehetősen nagy csupor Nutellát Olaszországban, az egyik munkaút után (arra még emlékszem, hogy felettébb érdekes építőipari kiállítás volt) és állllllllítólag ő abból a Nutellából egy kávéskanálkával sem evett, azonban senki más nem lakott otthon azokban az időkben, csak mi ketten, így arra kell tippelnem, hogy én lehettem az, aki. Igazából egy kicsit sem emlékszem rá, hogy én pusziltam volna be, de mégis igaznak kell lennie, hiszen gyerekkoromban eszméletlen sok Nutellát ettem, bizonyíték erre a megszámlálhatatlan sok Nutellás pohár, ami otthon van a szüleimnél. Vissza a kályhához: óriási Nutella nem volt, hát helyette vettem neki egyéb olasz termékeket, és ha már ott voltunk, az egész család kapott valami "pensierinót" (gondolatot). Úgy láttam, örültek neki. Főleg a panettonénak, amit ma ettünk meg. Elfogyott mind egy szemig.

Aztán amikor hazajöttünk lepakolni a cókmókot, feldíszítettem a karácsonyfát. Nyugodtan alkossatok rólam rossz véleményt, idén megvettem a műfenyőt. Elegem van a valódi, élő fa elherdálásából. Hiába ültetik pont miattam, nem akarok kivágatni minden évben egy fát két hét miatt. Nem akarom kidobni a valódit. A földlabdásat pedig nem tudom hova kiültetni és visszavinni sem.

Környezettudatos akarok lenni, punktum. Különben meg nem is förtelmes a műfenyő, igenis szép (ízlésről meg kár vitatkozni).

Az ajándékok becsomagolása, műtüskék felporszívózása (!) után kiugrottunk vacsorázni... De csak egy pizzaszeletet kívántunk a Király utcai pizzaszeletestől (isteni!) és forralt borozni a Szimplában (egyszerűen nem tudok haladni a korral és váltani). Előtte persze még muszáj voltam görcsölni egyet, hogy vajon anyukámnak elég lesz-e az ajándékmennyisége... Így hát bevonultunk a Váci utcába, mert ott még nyitva voltak a boltok (bőven zázóra után voltunk már). A Zara home túl drága, konyharuhát meg nem akartam, hogy nézett volna ki. Vettem hát érdekes harisnyákat neki a könyv, Müpa, krémek mellé.

Idén kicsit megkevertük a gyerekeket. A szüleimnél együtt díszítettük velük a fát (valódit, hogy az én agyamba is tovább fokozódjon a vihar), de az ajándékokat már titokban pakoltuk alá. Hozzájuk a Jézuska jött, hozzánk a Père Noël, de Macskaszem angyalkát is emlegetett, Bandita pedig Mikulást. Látszólag nem okozott gondot. 

A menü is elég szeszélyes volt, mivel van, aki halat nem eszik, van, aki karácsonyi vegán, van, aki unja a pontyot, van, aki a tradicionális magyar konyhát nem csípi, így aztán volt halászlé, töltött káposzta, lazac, saláta, krumplifurcsaság, rántott hús, mákos, diós, narancsos-mákos, sütőtökös bejgli.

Jaj, tesómék kisfia, aki pár napja fújta el az első gyertyáját az első szülinapi tortáján, annyira aranyos, hogy cukiságmérgezést kaptam. Nem is tudtam, hogy lehet ennyire szeretni valaki másét, mint a sajátaimat.

Ami az ajándékokat illeti, a gyerekek kaptak rengeteget, ami nem nagy baj, mert nincs nekik sok. Kihez képest, kérdezhetnétek. Ismerek néhány gyereket, akik játékboltot nyithatnának. Hozzájuk képest (volt már nálunk olyan kisgyerek, aki kifikázta Macskaszemet, mert nincs külön szobája, játéka pedig alig... Pfff! Holott van nekik játékuk, csak nem mértéktelen mennyiség, tehát nem kell sajnálni őket, csúfolni meg pláne nem... Nem akarok öntömjénezni, de érdekes, az én gyerekeim soha nem csúfolódnak, csak bunyóznak). Akartunk készíteni cipősdobozt, de szó szerint nem találtunk olyan játékot, amit szívesen elajándékoztak volna. Azt az egy babát? Vagy az alvókákat (na jó, azokból túl sok van, miután egy is elég lenne). Összefirkált plüssegeret, kupak nélküli fioctollat és hasonló gagyit ajándékozni nem lett volna pofám. Talán néhány munkagépet lehetett volna, de az még Bandi szíve csücske. Jaj, de nehéz... Majd jövőre rendesen felkészülünk. Na, szóval nálunk könnyű rendet rakni, mert nincs sok játék, nincs mivel kupit csinálni (hülyeséget dumálok, hiszen a semmiből is keletkezhet gigakupi). De majd most lesz, mert kaptak egy-egy Legót. Végre! Azt hiszem, itt volt az ideje. Kaptak faházépítőt is. Favonatot, fasínnel. Műanyag garázst, műanyag tanyát (franc tudja, a fát jobban szeretem, de akkor az előző okostojáskodásnak mi értelme volt??!!?? Igaz, nem tőlem kapták). Továbbá babát, babakocsit, lovat, Barbiekat (tbsz.), tűzoltóautót, most éppen azzal alszik, könyvet, diafilmet.

Ma már vége a Karácsonynak... Szomorú dolog. Sebaj, mindjárt itt az újév, kezdhetjük előröl. Mi mindenesetre elkezdtük tervezni a nyaralást. Pontosabban álmokat szövünk. Ez azért elég jó lendületet ad. Nem adunk sanszot a depressziónak!