2014. december 5., péntek

A munkahelyi Mikulások

Reggel, amint futottunk a villamoshoz, saját szemünkkel láttuk a Mikulást, "éppen az óvoda felé gyalogolt". A gyerekek rá is zendítettek, hogy miért nem jön ő is villamossal, gyorsabb lenne (hm, úgy érzem csak a csokira fájt a foguk...). Reggel hét óra előtt nem vág az eszem (pfff, később sem...), így egyedül az jutott eszembe, hogy Mikulásnak nincs bérlete, ezzel leráztam őket. Az külön szerencse, hogy nem tűnt fel nekik, valami nem stimmel, ugyanis ez egy túlságosan nyeszlett Mikulás volt (nagyapám úgy mondaná, hogy gebe... minden unokája gebe volt annak idején, amikor még soványak voltunk... még én is). Milyen jó lehet gyereknek lenni és vakon hinni ilyen mesékben. Persze mi felnőttek sem vagyunk túlságosan különbek, ugyanis ma a munkahelyemen is téma a Mikulás. Milyen érdekes, hogy a felnőttek is vágynak a mesére. A titkárságon a lányok beöltöztek piros pulcsiba és mikuláscsokit, muffint osztogatnak annak, aki arra jár. Bár nem ott ülök velük, de lehet, hogy szimpatikus vagyok számukra, mert nekem is szóltak tegnap, hogy ma pirosban kell jönni, de reggel én ezt elfelejtettem, bár igazából már tegnap is tudtam, hogy szám szerint nulla piros rongy lóg a szekrényemben.  
A valódi munkahelyemen pedig hallottam a túloldalról (miniatűr open office), hogy a cuki 100 éves kollégám arról a reklámról mesél, amiben a gyerek titokban "lelesifilmezi" a Mikulást. Aztán ebből kikerekedett a sztorizgatás. Egy másik kollégám azt mesélte, hogy a tesója, amikor kicsi volt, rákérdezett az anyukánál, hogy miért van a Mikuláson az apjuk cipője. Aztán a harmadik kolléga mesélte, hogy amikor kicsi volt, azt mondta a fehérszakálúnak, hogy pont olyan a hangja, mint Feri bácsinak. Örülök, hogy itt lehetek, köztük és nem Franciaországban, ahol tavaly még a Karácsony is majdnem elmaradt. 








7 megjegyzés:

  1. Nekem is hianyzik a Mikulas, ilyen itt nincs. Azt hiszem csak Elszaszban es Franche-Comté-ban szokas a Saint Nicolas. Nem baj, holnap azert jon a monsieur aki beoltozik ((-: csak reggel el ne felejtsem megtolteni a cipoket!

    VálaszTörlés
  2. Igen, es sikerult meglepni oket, mert nemetul irt a Mikulas egy levelet a sracoknak! Igy elhittek, hogy igazi!

    VálaszTörlés
  3. De egy nagy hulye vagyok! Genfben voltak Mikulas unnepsegek tegnap es szombaton, volt Mikulas aki csokit is osztogatott a gyerekeknek. Az enyemek meg soha nem lattak a Mikulast. Azt a leepult agyamat! Jovore mar keso lesz, ugysem fogjak elhinni :((

    VálaszTörlés
  4. Az illúzió is elég, szerintem!

    Például Jézust sem szoktuk látni, mégis sokan hisznek benne. ;)

    VálaszTörlés
  5. De sokan latjak Jezust is ((-; ! Jo lett volna, mint nekunk anno a suliban talalkozni a Mikivel. Ha mi beoltozunk, akkor felismernek.

    VálaszTörlés
  6. Aha, a gyerekek dorzsoltek. Barmilyen kis jelbol kiszurjak a csalast. :/

    Na azert ti probaljatok meg ki jovore, hatha... ;)

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.