A kisfiamon töprengek

A kisfiam furulyatanára mindig áradozik a fiamról. Tegnap azt mondta, Bandi az ő kiskutyája, annyira aranyos. Aztán elkezdett mesélni, hogy a szolfézs tanárnő panaszkodott rá és még két kisfiúra, hogy mennyire rosszak. A furulyatanár pedig elképedt, hogy az nem lehet, Bandi mindig olyan jámbor, töprengő, csendes, talán gondterhelt is, mintha problémákat cipelne a vállán. Itt lezsibbadtam... és azóta is zsibbadok. Tudom, hogy elég nehéz a gyerekeimnek. Aztán megtudtam még, hogy Bandi elmesélte neki, hogy volt térdműtétem (hm, mondjuk ilyet soha nem mondtam... gondolom vagy Bandi rakta össze a fejében, vagy a furulyatanár puzzlezta össze), és ezért a nagymama jött érte. A furulyatanár pedig látta, hogy a nagymama milyen, és kérdezte Bandit, hogy a nagyi kicsit kapitány? Tény, hogy a fiam és anyukám nem nagyon jönnek ki egymással. Oké, a fiam ki-kihúzza a gyufát, értem én, hogy anyám kitépi a haját Banditól. Az is tény, hogy én tejbetök gyerek voltam, soha nem piszkáltam a gyufásdobozt. A testvérem is jó gyerek volt, amikor meg elkanászodott, már 14 éves kollégista volt, de arról mi nem tudtunk. Csak utólag. Szóval anyukámnak szokatlan az én rossz gyerekem. A lányommal nincs gond, ő is jó gyerek. Tegnap óta a fiamon töprengek. Vajon mennyire sérült?

Ma a szüleim (volt) munkahelye szervezte Mikulás-napra kell vinni a gyerekeket, és én ezt jól elfelejtettem. Így igent  mondtam egy másik meghívásra mára. Zsifi filmfesztivál van folyamatban. Meglátta az olasz fiú, hogy lájkoltam az eseményt a fb-on, és megszervezte a moziestet. Aztán tegnap este kiderült, hogy teljesen elfelejtettem a Mikulást. Már nincs pofám lemondani a filmet. Ezért azon rugózom, hogy miként oldjam meg a ki, hány órakor, hol legyen műsort. És persze bűntudatom van. 46 éves vagyok. Ég a pofám. Mert szeretnék elmenni megnézni egy filmet. És ehhez le kell passzolnom a gyerekeimet. Igazából pedig legalább öt filmet szeretnék mindenáron megnézni a tizennyolcból. De nem fogom. A maira elmegyek, mert már nem volna elegáns lemondani. De nincs kedvem menni, mert éppen lent van a hullámvasút. Jó alaposan lent, a furulyatanár jól odacsapott, nem bírok felmászni. Marha jól nézek majd ki, ha bőgös lesz a film... Tiszta ciki picsogni mások előtt. Most, ha sötétben némán könnyezik az ember az még elmegy, de én mostanában, ha rázendítek, akkor nem úgy történik, hogy kigördül egy néma könnycsepp, amit meg lehet magyarázni egy porszemmel. Egy pasas mit kezd velem, ha nem bírom elzárni a csapot? Halál ciki... Francba. Jó, majd valami másra gondolok, és akkor nem bőgök. Tiszta pénzkidobás az ablakon a mozijegy. De most komolyan kérdezem magamtól, nem vagyok képes úgy filmet nézni, hogy ne picsogjak? Tisztára nevetséges.

Ezen felül még van egy karácsonyi meghívásom egy olasz eszem-iszom bulira, az egyik kedves nő hívott meg, akinek fordításokat szoktam készíteni. (Basszuskulcs, így leírva úgy tűnik, mintha olyan állati menő lennék, holott ez egyáltalán nem így van.) Az utóbbi melókat ingyen csináltam, mert annyira kevés volt az anyag, nem volt képem pénzt kérni. Gondolom pontosan ezért tartok itt, mert nem tudok a pénzzel bánni. Na mindegy, azért én elmegyek, kapcsolatot építeni. Ezzel csak azt akartam elmesélni, hogy megint égni fogok, hogy gyerekfelügyelőre van szükségem.

Aztán a sógornőm, aki maholnap elvégzi a pszi szakot*, és aki mostanában egészen sokat foglalkozik velem, amióta ez a mizéria kijött rajtam, ajánlott egy előadást, arra is megyek, megint kell gyerekcsősz. Nagyon kedves tőle, hogy próbál segíteni. A gyógyszerészem is megtalált, ő is próbál segíteni, de nem gyógyszerrel. Ő, mint a sógornőm, a lelket fürkészi. Meg hát van a saját pszim is.

Még mindig rottyon vagyok (a lábam pompásan működik, csak tornánál lehet látni, hogy van elmaradás, de nem vészes), nem tudok kilábalni. Vagy csak fogjam fel, hogy nincs itt semmi néznivaló, és pedálozzak tovább?









* csak tudnám honnan van ennyi energiája... ez már a harmadik diplomája, dolgozik is, nagyon jól teper. Jó, 33 évesen én sem 46 voltam. Hm, úgy érzem, kezd foglalkoztatni a korom. Eddig nem érdekelt, voltam, amennyi voltam, nem töprengtem semennyit. Erre most, hogy közelítek az 50-hez, kezd frusztrálni. Mert ezt egyszerűen nem tudom felfogni. Van, aki simán leidősözik egy ötven körüli embert. Én meg már kikérem magamnak, az ötven körüliek mitől lennének idősek?!?!!?!? Holott...