Mi legyek, ha nagy leszek?

Én nem akarok politizálni, mert eszméletlen messze áll tőlem, ezáltal nem is értek hozzá, csak annyit akarok elmondani, hogy Hegedűs Zsuzsát én nagyon csípem. Persze, mondanak csúfságot róla, de én az ilyen karakterekben akarok hinni és hiszek is. Rosszindulatúak mindig is voltak, mindig is lesznek, pisálhatunk mi széllel szembe, ezzel nincs mit tenni. Engem a hülye piha kolléganő nem hagy békén, mindig tapogatózik, hogy kire vetettem ki a szemem a munkahelyen, hiába mondom neki tagoltan, hogy nem-ér-de-kel-nek-a-pasasok!-!-!, erre az a válasza, hogy majd ő talál nekem... gondolom félti a saját pasiját, aki szintén kolléga és akit a piha csaklizott el az eredeti feleségtől (mindenki magából indul ki, mondá a bölcs)... De hogy jön ez ide?!?!? Csak annyi, hogy vannak szarkeverők, akiket az tart életben, hogy fúrnak. De félre az ilyen kreténségekkel! 

Megint nem vagyok leterhelve, ezért rábukkantam erre a cikkre: 

"Mire lesz elég, mondjuk, egy lakatos gyorstalpalói papír? - kérdezi a riporter.

Nem biztos, hogy lakatosokra van szükség. Amikor a nyolcvanas években nyugaton világossá vált, hogy a tizenöt százalék körüli tartós munkanélküliség hagyományos eszközökkel nem csökkenthető, Párizs önkormányzata úgy enyhített a helyzeten, hogy munkanélküli asszonyokat házi segítőnek képzett ki és alkalmazott, akik időseknél takarítanak, főznek, bevásárolni, fodrászhoz, moziba viszik a patronáltjukat, társalognak velük. Mára a rendszert egész Franciaországban bevezették. Ez a világ leghasznosabb dolga: javítja az egyre növekvő idős népesség életminőségét, lehetővé teszi, hogy saját otthonukban maradjanak, s nagyszámú, akár képzetlen munkanélkülinek biztosít állandó tevékenységet. Miközben a szociális kiadásokat is csökkenti.  De ugyanez a megoldás a közintézmények takarításánál is alkalmazható. A tavaszom a minta magyarországi előkészítésre megy el, aztán nyáron a leghátrányosabb régiók nagyvárosaiban - Miskolcon, Salgótarjánban, Ózdon – elindítjuk a programot. Úgy tervezem, a képzés végén EU-s papírt adunk majd ki."

A gyerekeim dédanyjához is pontosan egy ilyen önkormányzati segítő asszony jár takarítani, ráadásul a dédi még az adóbevallásában le is vonhat valamennyit az adójából. 

Most azt vettem a fejembe, hogy önkéntes szeretnék lenni. Talán az Isolde-féle szúnyog csípett meg vagy a Nők Lapja (francba, nem szeretem, de mégis kezembe akad a nagynénimnél, ahol szombatonként átlapozom az ilyen hetilapokat) egyik cikkében vagy Lindától kaptam gellert? Nem tudom. Az viszont baj, hogy a szomszéd bácsira sem tudok kellőképpen ráhangolódni, pedig szüksége van beszélgetni, mert már teljesen egyedül van, magányos, unatkozik, alig várja, hogy a túlvilágra kerüljön a felesége mellé (minden alkalommal elmondja, amikor találkozunk), de a gyerekek miatt már nem tudok rendesen rákoncentrálni és akár egy órán át meghallgatni őt, aki nagyon is szimpatikus bácsi. Bűntudatom van. És én akarok önkénteskedni? Komolytalannak érzem magam. De valahogy megpróbálom. Meg én! 

Hegedűs Zsuzsa elképzelése jó és tesz is érte és sikereket is elér. Legszívesebben beállnék hozzá ipari tanulónak. 

Naiv vagyok?

Mire a fentieket leírtam, el kellett indulnom és ki jött velem szemben? Egy sütiárus lány. A Kelenföldi pályaudvar egyik lépcsőjén egy nagyon, de nagyon szép lány kínálta megvételre a sütijeit (17-nek néztem, igazi acqua e sapone lány). Vettem egyet. A pénzt nem szervezetnek, alapítványnak gyűjti, hanem magának.
Megkóstoltam, finom linzer volt.