A kínai bölcs legyen velem

A Tejivóban Trudit adnak ajándékba az angyalinak tűnő kisgyerekeknek. Nem is rossz, majd oda járunk cukiskodni, hogy ingyen vacsorához jussunk, úgyis utálok főzni a nem működö villanyrezsón (bár Pelgrim, ami akár jól is csenghet, de nincs mit csinálni, egy rakás szar, vehetek újat) meg kiderült, hogy nekem nem is annyi fizetés jár, mint amennyi eddig, mert voltam olyan barom és hittem a HR-es jóltájékozottságában (muhaha), aki nem tette lehetővé, hogy elolvassam, mit írok alá. Nem volt ideje? Nem volt evidens, hogy nem mindenki tök egyforma? Barom voltam, na. A HR-es meg egy folyton menstruáló hülye piha, akitől hozzávetőlegesen 130 ember fél. Hülyén hangzik, tudom. Finomkodhatnék, mondhatnám, hogy 130 ember  körmét rágja, ha a HR-hez kell fordulnia. Hogy inkább kerülnek egyet, mintsem az irodája előtt kelljen elsuhanni. Vagy kúsznak, mint egy katonai hadgyakorlaton. Engem is elküldött már a pékbe, hogy a két lábam nem érte a földet sem, holott a munkájával kapcsolatban kérdeztem. Jah, hogy megzavartam a Candy Crushban? Eszem megáll... Na, vissza a kályhához, akarom mondani tűzhelyhez, annyira tele volt a hócipőm a kevesebb pénz hallatától, hogy felelős szülő lévén, kicsaptam a hámból, és "étteremben vacsoráltunk". Jó magyar vagyok, sírva vígadok. 

Szóval, kevesebb pénz... Ezt a szívást. Mindegy, le sem bagózom. Apropó, úgy néz ki abszolút leszoktam a cigiről. Szerintem nem voltam valami nagy dohányos, mert meg sem kottyant a leszokás. Jó, hát két napig szörnyen húzott, mi több szippantott volna be a dohánybolt, de ellenálltam. Ma már ott tartok, hogy undorodom a füsttől. Már csak a kajával kellene leállnom, bár az is megy, csak nem annyira magától értetődően, mint a cigi. (Köszi IKL!!!)

Apropó kaja. A barátnőm (ha lehet még annak nevezni...) egy oltári nagy nemzetközi projecten vesz részt sokféle klassz országgal. Éppen a költségcsökkentésnél tartottak, azt beszélték meg, honnan lehetne lefaragni, miből lehetne spórolni az életben (mert persze előszőr nem a munkahelyi projectepre vetítik, hanem ábrázolnak, beleképzelik magukat más szituba, szinte játszanak...). A kollégái zöme -német, ausztrál, brazil, magyar, amerikai (USA), angol, olasz  és akik eszembe sem jutnak- az ennivalót az elsők közé sorolták, mire a kínai kolléganőnek tágra nyíltak a szemei és jelezte, nem érti, mit mondanak. Marhaság, mondta, hiszen ennivalóra annyit költ az ember, amennyire szüksége van. Már minek venne meg többet, mást, mint ami kell? - mondta. Ekkor a többieknek maradt tátva a szájuk. Naná, hát amennyi fölösleges zabálnivalót megveszünk mi itt a jóléti társadalomban... A kínai kolléga persze azt is jól látja, hogy meglehetősen el vagyunk hízva. Én mindenképpen. Szóval, remélem, hála a kínai szemléletnek végre észhez térek és lefogyok.