2015. augusztus 19., szerda

Francba

Reggel 5.30. Felfáztam. Most visszafelé számolom a perceket, nyisson már ki a patika. Nagyon régen voltam felfázva utoljára, nincs nálam biztonsági ellenszer. Itt Franciaországban ráadásul "infection urinaire-nak" hiívják, húgyúti fertőzés, nincs mit csodálkozni ezen, mert hiába dübörög a gazdaságuk, attól itt is vannak hiányosságok, pl. kezet nem mosnak wc után (amit már meséltem).

Tök kínos lesz így ez a maradék négy nap. Például éjjel, ha valaki pisilni megy, nem húzhaja le a wc-t. Szerintem kifejezetten undirító. Majd reggel lehúzza valaki a sok, brrr, nem is folytatom.

Ma vendégek jönnek. El sem lehet bújni kicsit megmelegíteni a hasam vagy százszor pisilni menni. Tök kínos. Erről pedig rögtön az jut eszembe, hogy naná, hogy a gyerekekkel sem törődnek igazán, nem adnak nekik enni, egyetlen egyszer sem főztek nekik (de megenni, amit én főzök, az megy), nem fürdetik meg őket, nem jatszak velük. Anyósom azt mondta, amikor feldobtam neki a labdát, hogy miért kurva nehéz Franciaországban, hogy majd ő összeyűjti az unokákat a vakációk idején és majd ő felügyel rájuk. Na ilyen cuki felajánlással teli a padlás. Lófasz valósulna meg belőle. Hat év alatt elég jól megtanultam, tudom, hogy nagyon jó a szíve, ígérni tud, aztán meg semmi nem lesz belőle.
Nem is értem, hogy képzelte. Franciaországban minden hat hét óvoda és iskola után két teljes hét vakáció következik. Na most anyós unokái országon belül 6-700 km távolságra vannak egymástól. Valószínűleg anyósnak szüksége lenne egy kis önismereti terápiára. Persze be lehet iratni a gyerekeket napközis táborokba is, már ha jut hely. Azt nem tudom, hogy mennyibe kerülnek, de nyilván bazi drága, mert itt mást sem hallok azóta is, hogy "à la vache, c'est chère", azaz a tehén mindenit, de kurva drága minden és én ettől kiborulok. Amint meghallom, kifutok a világból. Eszméletlenül demoralizál. Basszuskulcs, értem én, hogy világ életében segghülye volt a pénzügyekhez, értem én, hogy a fogyasztói társadalom valódi áldozata, mert mindig vásárolnia kell (pl. porcelánbabákat, hajtogathatós babaházakat, hímezni valót, önfőző rizsfőzőt, kávéfőzőt havonta és sorolhatnám napestig...), de azt nem, hogy mire fel mond olyanokat, aminek semmi valóságalapja nincs. Arra akarok kilyukadni, hogy Magyarországon nekem jó dolgom van, a szüleim örömmel foglalkoznak a gyerekeimmel (enni adnak nekik, rendes kaját, tizsták, cukik), itt ez rohadt nehéz lenne, de persze 50 millióan meg tudják oldani, akkor nyilván én is meg tudnám.


8 megjegyzés:

  1. Szia,

    Van ilyen 1 dozisu gyogyszer, kb 1 nap alatt elmulik! Azt hiszem receptre megy, de tenyleg tokre gyors! A nevet nem tudom sajnos...

    (Ejjeli pisiles a mi csaladunkban/baratainknal is igy.......)

    Tamko NS-e

    VálaszTörlés
  2. Nem lehet lehúzni a wc-t éjjel? Miért? Felébrednek, vagy mi? És aki reggel elsőnek megy, azt a tömény húgyszag, vagy éppen más fogadja? Ez egyszerűen gusztustalan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, felébred a lenti szobában alvó. Állítólag. Borzalom, nem bírom. :(

      Törlés
  3. Már többször voltam felfázva, olyankor megiszok lefekvés előtt egy medveszőlőlevél teát, és reggelre elmúlik, vagy nagyon enyhül.
    Jobbulást neked, ez önmagában is borzasztó, hát ha még nem mehetsz el annyiszor pisilni amennyiszer akarsz..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért én elmegyek pisilni. Egy ideje éjjeli pisilés elkerülhetetlen nálam. Kb. 2 éve tart.

      Törlés
  4. Bezzeg, én is ismerem ezt az egynapos antibiotikumot, amitől kéket pisil az ember!! Remélem, azóta már megkaptad a patikában.

    Ez a le-nem húzás eszméletlen... miért, miért??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Spórolásból. Persze azzal magyarázzák, hogy a wc egy fél emelettel fentebb van, mint a fél emelettel lejjebb lévő hálószoba és aki ott alszik, felébred. Hát elég gusztustalan már éjjel háromkor is.

      Törlés

A robot kikapcsolva.