2015. november 3., kedd

Közöny

Most jött el a pillanat, hogy már teljes apátiát érzek, amikor jön egy újabb óvodás köremail, hogy adjunk be újabb adag pénzt. Most a Mikulásra. Holott egy csomóan befizettük az éves "tagdíjat". Az ingyenes, állami óvodába. A 10.000 Forintot. (Az egyebekről, zöldség-gyümölcs, az önszorgalom papírról és a többiről már meséltem eleget.)

Nem tudom, hogy ezek után a 10.000 Forintot mi a szarra fizettük be. Értem, az önkormányzat idén már nem ad semmit Miklós szent napjára, ezért nekünk kell óvodai ajándékot venni (ami örökre ott marad) és a gyerekeknek is (amit hazahozhatnak). Persze, kell az új impulzus, ezért kinéztek egy 100 az 1-ben társasjátékot, amiben van "ki nevet a végén" meg "ki nevet a végén". Úgy érzem, fordítva ülünk a lovon. 

Eljutottam arra a pontra, hogy már nem hepciáskodom. Leszarom. Eddig tartott ki az öt év francia forradalmár iskola, amit apjuktól és családjától tanultam. Nincs már erőm ellenállni. Nincs már kedvem széllel szembe pisálni. 

Most menjek vissza Franciaországba egy kis kurázsiért? 

13 megjegyzés:

  1. szia,
    pedig állj ellen :).
    Ha kis ujjadat nyújtod az egész kezed kell nekik.
    Mondjuk megértem az óvónőket, de el tudnak szemtelenedni. :( Nálunk kb 8-9 normális család volt, szinte velünk tartatták el a csoportot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Veszek egy nagy levegőt és megpróbálom.

      Törlés
  2. jaj már :( nehogy fizess! mondd meg, hogy nem fizetsz, ennyi! ne hagyd, hogy hülyémnek nézzenek! és nem kell még csak harcolni meg kiállni sem senki elé - egyszerűen ne fizess - én veled vagyok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De tudod, hogy előre tudom a választ, ez már egy fix forgatókönyv. :((((

      Azt mondják, hogy azért, mert egy (kettő, három) ember nem fizeti be a mikulás-adót, ne az egész csoport igya a levét. Illetve a másik lemez, amit fel szoktak tenni az az, hogy ha nem fizeti be valaki, akkor annak nem jár wc-papír, mikulás csomag. Persze ez utóbbit ennél szofisztikáltabban fogalmazzák meg.

      Törlés
    2. csinálj vmi tök jó csomagot Banditának abból, amit ő szeret, és add oda az óvónőnek, hogy amikor a többit osztják, a Mikuás ezt adja oda neki :D wc papír pedig a törvény által garantáltan jár, az önkormányzatnak kell biztosítania. És kérj tételes havi elszámolást a befizetett pénzek sorsáról - mert ha fizeted, akkor az jár.

      http://eduline.hu/kozoktatas/2015/11/2/Fovarosi_szulok_az_osztalypenz_megalazo_uj__ECTB7I


      senki nem kötelezhető osztálypénz fizetésére! különösen nem erején felül vagy olyan céllal, amivel nem ért egyet (semmiképp sem kötelezhető - csak ezekben az esetekben én tuti nem fizetnék)

      Törlés
    3. Nem én voltam bátor, hanem egy másik anyuka, aki beolvasott a csoportnak, én pedig belekapaszkodtam és toltam a lovát. ;)

      "Támogatom, hogy a csoportpénzből menjen a mikuláscsomag.

      Támogatom, hogy akik nem fizettek, azok is kapjanak!!! Függetlenül attól, hogy futja rá vagy sem (eleve honnan tudhatnánk, hogy egyáltalán ki hogy áll anyagilag? A ruhájáról?).

      Teljesen jogszerűtlen feketén-fehéren látni, hogy ki, mennyi csoportpénzt fizetett be (hozzáteszem, az állami, ingyenes intézménybe). Nem véletlen, hogy az óvodapedagógusok nem vállalhatják el a pénzgyűjtő szerepet.

      Egy cikk:

      http://eduline.hu/kozoktatas/2015/11/2/Fovarosi_szulok_az_osztalypenz_megalazo_uj__ECTB7I

      Aláírás"


      ITT IS KÖSZÖNÖM MARTINE A TÁMOGATÁST ÉS A CIKKET! ;)

      Törlés
    4. ezer örömmel... ha gondolod, még a bunkó apukának is beolvasok szöges bakanccsal :D
      (ja, nincs szöges bakancsom... de szívesen beolvasnék neki )

      Törlés
    5. Mindenképpen szólok, ha szükségem lesz továbbképzésre. ;)

      Törlés
  3. Ezt én nem értem. Nálunk is van csoportpénz (2000 ft/félév/ ebből kapnak a gyerekek Mikulás, karácsony, húsvét, gyereknapi hazavivős ajándékot, plusz sajátkezűleg (óvónő vagyok) is készítünk mindegyik alkalomra apróságot nekik. Jó, nem túl nagy dolgokra kell gondolni egyiknél sem, de talán nem is az számít :)
    Ja, nem Budapest, hanem "csak" megyeszékhelyi, állami óvoda.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A miénk ugyan budapesti óvoda, de szutyok kerületben van, nem egy proccos intézmény.
      Apróságot kaptak tavaly is, 150 forintos mini mesekönyvet és valami édességet, semmi különös, 600 Forint volt, csak én azon vagyok kiakadva, hogy akkor mi a francra adtuk be a csoportpénzt év elején, ha nem ilyenekre. Jó, hát a csoportpénzből akarják megvenni a "főajándékot", a társasjátékot.
      Ha apróságot készítenek a gyerekeknek, akkor is mi adjuk rá a pénzt, például szólt az óvónő, hogy vett a hobbiboltban ezt-azt, hopp, már megy is a csoportpénzből. Persze valószínűleg nem mindent mi szülők veszünk, de azért látom a költségvetési táblázatból, hogy bizony mi is veszünk, vásárolunk.
      Érdekes, ez csak a fiam csoportjában van így, a lányoméban nem. Pedig egymás mellett van a két csoport, pár méterrel arrébb.

      Törlés
    2. Sajnos az önkormányzat jó, ha a fenntartást fizeti, ilyen "luxus" dolgokra már nem juttat, mint a gyerekeknek eszközök, anyagok a napi munkához. Viszont a szülők joggal várják, h. a gyerekkel készíts valamit.
      Szóval ez a 22-es csapdája. Mi sem vagyunk úgynevezett menő óvoda, átlagos gyerekek, átlagos szülők. (Az átlagos nem rossz értelemben véve!!) Még valami, nálunk! a szülők igénylik jobban az ajándékot, mert halljuk, h. délután az első kérdés: na, mit hozott a... az oviba? -és ez minden ünnep után így van.

      Törlés
  4. En mar azt se értem miért kell a gyereknek ajándékot kapni az oviban?? Jó, en sokmindent nem értek, a szép ruhát meg a pizsamaban alvást, meg a csoport pénzt úgy egyáltalán, nő de a Mikulás az nem este jön és a cipőbe teszi a szajret? Az oviban mostanában úgysem szabad cukornak és sonak lennie, meg egy nyamvadt szaloncukrot sem engedélyez állam bácsi, akkor meg minek az egész? Énekelgetni lehet csak úgy is a Mikulasnak, szépruha és cirkusz nélkül. Szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ez az! Ezeket én sem értem. A Mikulást sem, de jó, lássák a gyerekek élőben is, nem bánom, csak ez a nagy felfordulás, amit körülveszi, ez kabaré. Ráadásul már november elején...

      Törlés

A robot kikapcsolva.