2019. december 5., csütörtök

Iskolai menza

Kedden, amikor a gyerekekért mentem, még ott volt egy csomó kis osztálytárs a klubszobában, fogtam hát magam, és kifaggattam őket, hogy ti sem eszitek meg az ebédet? Rá is zendítettek mindahányan, csak mondták, csak mondták a magukét. Azt is elárulták, hogy aznap az osztályfőnök lefotózta az ebédet, mert annyira kevés volt és gyenge. Több sem kellett, írtam gyorsan az ofőnek, hogy azt hallottam, hogy már senki nem eszi meg az ebédet, sőt, a fotóról is tudok, és hogy írniuk kell a gyerekeknek egy fogalmazást a remek menzáról. Az ofő megerősítette, a hír igaz, a gyerekeknek nem ízlik az iskolai ebéd, sőt, a tanárok közül már csak az igazgató fizeti be, hogy saját bőrén tapasztalja meg, mit esznek a gyerekek. Sőt, ő odament aznap leméretni, hogy valóban annyit kell-e kapniuk, mint ami a tányéron van. Igen, annyit. Az én véleményem, hogy ennyit és ilyet a kórházban kapnak az olyan betegek, akik már "ultradiétán" vannak. Egy kis marék főtt krumpli, egy kis főtt csirkemell. Meg a leves. A leves sem valami gazdag dolog.

Gondoltam egyet, írtam a szülőknek a csoportba, hogy tegyünk valamit. Írjunk petíciót, írjunk Jamie Olivernek, mittomén', mozduljunk meg. Egy aktív anyu van, néhány támogató, egy-két "úgysem fog sikerülni" anyu.

Áh, most jut eszembe, az igazgató megpróbálta bontani a szerződést a menzásokkal, de falakba ütközött. Asszem' úgy érzem, fejétől büzlik a hal.

Az ofőnek is vannak gyerekei, az ő gyerekei iskolájába bejárnak a szülők, menzakommandó. Igen ám, de előre be kell jelenteni, hogy mennek, így hát bafhatják, aznap szép adagok vannak és szép ételek.

Mindenesetre ma finomfőzelék volt kiírva az ebédlőre (szép táblázat, mindenféle sóadattal, cukoradattal, kalóriatartalommal, csak éppen az nincs rajta, hogy mégis ki főz, se egy cégnév, se egy cím, se egy telefonszám), én sem szeretem, a gyerekeim nem is ismerik, ezért este még a cimbalom és az okmányiroda (éljen a IX. kerületi okmányiroda, irtó rendesek, kedvesek, gyorsak) után főztem egy ehető ebédet a gyerekeimnek, ma azt vitték be az iskolába (+ tízórai, uzsonna). Rémesen unom, hogy állandóan éhesek, amikor megyek értük.

Persze mindez titok!

7 megjegyzés:

  1. ez nálunk is állandóan téma. itt az egész kerület ugyanattól a cégtől rendel, borzasztó. Egyszer volt időm utánabogarászni, és persze nem volt nehéz megtalálni az összefonódást. Zsíros egy biznisz ez, persze, hogy az kapja meg, aki jól fekszik a tankerületnél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azóta tudom az egyik anyutól, aki az egyik oviban dolgozik, hogy oda is ez a társaság szállítja az ebédet. A főzelék túlkeményítőzve, a kaja kevés.
      De basszuskulcs, pár éve még nem volt panasz, illetve nem ilyen szintű, a tanárok is azt ették. Vajon mi történhetett? Nem tudom.

      Egyébként teljesen belátom, hogy napi 338 Forintból kizárt dolog, hogy megoldható volna a leves, hús, zöldség. Persze nyilvánvaló, hogy az adónkból is jut oda is valamennyi, de juthatna több is, nem?

      Törlés
  2. szerintem egy módon lehetne tenni valamit, ha SENKI nem fizetné be az ebédet (mac 3 ember, hogy még kiszállítani is full ráfizetés legyen) és MINDENKI csomagolna a gyerekének

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez jó megoldás. Csak lehet, hogy nem sikerülne megszervezni, mert már az első levélváltáskor ott volt pár anyu, aki azt mondta, esélytelen az ehető menza elképzelése. Ettől még igenis meg kell próbálni tenni valamit. Maximum hülyét csinálunk magunkból.

      Törlés
  3. A mi sulinkban a legfobb gond a menzaval, h tul finom & tul sok, ezert konnyen ki lehet tole kerekedni... + A konyhas nenink gyonyoruen talal a gyerekeknek is, es nem sporolja le toluk sem az etelt. Elofordult mar (finom!!) szarvasporkolt is mar az etlapon... Es sonkaval teli bablevesek... ragulevesek gombaval csirkemellkockakkal teli... bulgur, salatak... ropogosra sult csirkecombok... maglyarakasok es turoval toltott zsomlek, mintha nagymamam sutotte volna... es A / B kozul lehet valasztani.
    Mindez egy mezei kis videki iskolaban. Orult szerencsenk vsn, mert ez a kis csaladi ceg az egesz varosban talan csak 4-5 sulinak szallit - az osszes tobbi sziv valami mamutvallalattal, ami se ize se buze gusztustalan kajakat ad menza gyanant...

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.