Pletykarovat

Tegnap megérkezett anyósom. Éjjel 11:15-kor hívott, hogy kukumásérizsöszüiárrivé. Felébresztettem a kislányomat, aki a lelkemre köttötte, hogy meg se próbáljam otthon hagyni őt (nem is szándékoztam), ha nem ébredne fel, locsoljam le egy pohár vízzel (ezt nem tudom, honnan vette).
A kisfiam nagyon mélyen aludt, nem bírtam felébreszteni. A karomban sem bírtam volna kivinni. Így őt otthon hagytam. A kazánt lekapcsoltam. Néha félek, hogy biztos akkor lesz tűz, amikor egy pillanatra otthon hagyom őt, mert kiugrom a boltba. Annyi eszem viszont már nem volt, hogy arra is gondoljak, mi van, ha baleset történik velem. Hiába, hogy én csodálatosan biztonságosan vezetek, de annyi barom van az utakon. Felelőtlenség volt őt otthon hagyni. Oké, raktam egy telefont mellé, de na, attól még hülyeség volt tőlem egyedül hagyni őt. Oké, nem történt semmi, de akkor is.

Tegnap voltak itt az olasz partnerek. Vért izzadtam a tolmácsolás közben, mert az idős főnököm már hamut mond mamusz helyett. Már nincsenek értelmes mondatok. Se alany, se állítmány. Van két töltelékszó, amitől már minden kollégám kitépi a haját, ha meghallja. Nem volt pofám mindet lefordítani. Hiba volt?

Nem etikus, de én titokban elmentem vacsorázni az olasz fickóval. Persze azonnal felajánlotta a szobáját, amikor találkoztunk, mondván esik az eső. Nézz oda, micsoda rafinált taktika... Én meg azonnal hárítottam. Inamba szállt a bátorság? Nem volt kedvem hűbelebalázs variációra szexelni. Tudjátok, ő az, aki minden alkalommal bepróbálkozik, már meséltem róla. De hogy képzelik ezek a hapsik? Az eszem megáll. Helló Bezzeg, figyi már, esik az eső, ne menjünk sehova, feljössz? Beszarás. Én meg mondtam, hogy Helló Antonio, nem vagyunk mi cukorból, nem fogunk elolvadni egy kis esőtől, gyerünk, induljunk a városba. Oké, nem állítom, hogy nem csúsztatok, tudható, hogy nem vagyok egy valódi szűzmária... szóval oké, régen, olykor-olykor belefér(t) a hűbelebalázs, de mostanában már nem vagyok csitri, meg asszem' én már kimentem a divatból (mindenesetre valahol jól esik a nyomulása, miután nyáron olyan ocsmányul lerázott az a két hapsi). Szóval most szépen beültünk az autóba és bementünk a városba.
Igen ám, deeee... el kellett menni a szcientologia központba... mert ő meg akarta nekem venni a könyvet, ami majd megváltoztatja az életemet és minden kurva jó lesz, de olyan jó, hogy ma még el sem tudom képzelni. Szóval sarokba szorított. A jól nevelt énem nem mondta, hogy emészteapicsába, nem meek sehova. Igazából nem sokat tudok erről az egyházról, csak keveset, de nem vagyok jó véleménnyel.
Nem volt kedvem bemenni. De bementem. Picsába. Aztán ő ott jól elrihiröhizett a "haverjaival" (akkor látta őket először, mégis veregették egymás hátát). Én meg tolmácsoltam (volt, aki nem beszélt angolul). Aztán a figura megkérdezte tőlem, mennyi időm van arra, hogy megmutassa a központot. He? Én nem akarom megnézni, köszönöm - mondtam. Erre Antonio finoman megkért, hogy viselkedjek. Mert látta, hogy kekeckedni készülök (rajtam azonnal látszódik). Oké, összeszedtem magam, és civilizáltan viselkedtem. Persze amikor a figura arról beszélt, hogy a szaunájukban kiválóan ki tudják purifikálni az emberből a drogok által okozott lerakódásokat, akkor elkerekedett a szemem. Miről beszélsz te díszmajom a feslett ingujjadban???? Ki vagy öltözve, mint a cirkuszi porondmester, de az ingujjad feslik - mondtam magamban. Igazából pedig leállítottam, mondtam neki, hogy ezen átugorhatunk, mert nem vagyok drogos. Akkor gyorsan azt mondta: a dohányzás, a nem egészséges étkezés (közben ő is dagi volt), a gyógyszerek, akár az aspirin, ezek is mind károsak. Állati. Én közöltem, hogy nekem nem szabad szaunáznom. Erre a figura közölte: "de ez nem olyan szauna". Oké, mehetünk tovább - mondtam.
Megtekinthettem a kápolnát, az oktatási részleget, a mister hubber összest, és szeretetttel várnak - mondta a figura. Hát engem várhatsz, nem meek. Kész.
Mondjatok véleményt követőim, rajongóim (by Cyla). Normális vagy Bezzeg?

Aztán elmentünk egy étterembe, de telt házas volt, így elmentünk egy másikba, ami sokkal jobb választás volt. Igazából én már egy jó ideje vágyódtam ebben az étteremben enni. Erre tessék, véletlenül ott találtam magam.

Aztán szerencsére Antonio bedurcizott, mert látta, hogy hiába minden udvarlás, ebből ma nem lesz aktus, hívatott velem egy taxit, és elment a hotelbe. Se puszi, se pá. Mit gondolt, hogy az élet egy csettintés és megkaphat mindent? Hát nem.

(Eddig a részig kedd óta írom.)

Azóta megtudtam anyósomtól, hogy a gyermekek apja Velizyben lakik. Na, mi a szösz! Igazán cuki húzás... Annak idején nem volt hajlandó Versaillesbe költözni, mert az a sznobizmus netovábbja, és ő egy rendes melós családból származik, hát hogy gondolhattam én, hogy majd egy 100 négyzetméteres különálló, berendezett cselédházba költözünk (ez egy aupair állás lett volna, a barátnőmnél), ő nem alkuszik - mondta apjuk. Így elkezdtük a költözési sorozatot... és a lesüllyedést. Aztán most meg odaköltözött a sugar babyjéhez a luxiba (anyós nem így fogalmazott).
(Itt most hosszú füttyszó, mert vulgáris, nem tűri a monitor.)