Túl hosszú

Tegnap elég sokan voltunk kezelhetetlen hülyék a munkahelyen. A szép lány kezdte, már reggel hisztizett egy sort, aztán sorban jöttek a kollégák, én úgy délelőtt 11 felé éreztem, hogy belülről ráz az idegzsába. Lapozzunk. 

Tegnapelőtt is és tegnap is szülői értekezleten ültem. A nagyobbik gyerekem most nyáron fog kicsekkolni az oviból, és két teljesen kezdő óvónőt kapott a csoport körülbelül három hónapja. Az egyikük még csak gyakornok. Ebben az a jó, hogy nagyon lelkesek, igyekeznek. A rossz viszont az, hogy állati zöldfülűek. Úgy gondolom, hogy 22-25 évesek lehetnek. Az, hogy a gyerekekkel hogy viselkednek, azt pontosan nem tudom, mivel nem vagyok jelen az óvodai nevelésbe (azért úgy K nehéz blogot írni, ha a kolléganő folyamatosan referál, hogy kit lát érkezni, milyen autóból ki száll ki stb.). Azt viszont látom, hogy velünk szülőkkel, akik már nem is emlékszünk, hogy milyen volt huszonévesnek lenni, nem tudnak úgy beszélni, mint felnőtt a felnőttel. Szerencsére minden értekezleten ott ül az óvodavezető is, aki kisegíti a két fiatal óvónőt. Mesélek példát: lesz pizsamaparti az oviban, a végzősök így köszönnek el az ovitól. A fiatal óvónők mondták, hogy nem szeretnék, ha a szülők este kilenckor sorozatban érkeznének és csöngetnének, hogy inkább hazavinné a gyereket, mert a gyerek rosszul viseli a "táborozást". Felszólaltam, hogy fordítva ülnek a lovon biz' nem én akarom hazavinni a gyereket és különben is, én honnan tudhatnám, hogy picsog, hiszen nem leszek jelen a bulin. Itt közbelépett az igazgatónő, aki egy nagyon kedves, nyugodt, zen óvónő. Nagyon szeretem őt. 

A kisfiam szülői értekezlete most nem volt balhés. Nem volt ott az olasz mamma. Sajnos egyre jobban kinyitja a bicskát a zsebekben. Mesélek. Jön a meleg, az egyik anyuka írt egy kör e-mailt, hogy venne leégés elleni naptejet a gyerekeknek osztálypénzből, ha egyetértünk. Én egyetértek, az én fiam meglehetősen tejfölszínű. A mamma kikérte magának, de olyan hangnemben, hogy még én is pislogtam, holott mi már-már havernők vagyunk. Hogyaszongya: nehogy a gyerekemre merje kenni bárki is az 50 faktoros naptejet! Azért az már túlzás, hiszen nem élünk a pórusokon (r, igen, de ezt elnézem neki, mert ő nem magyar... viszont akárhogy nézem, a pólus/pórus idegenül sem cseréli fel a jelentését... emlékszem, annak idején, amikor építették a Pólus Centert, minden héten volt egy blokk a híradóban, hogy hol tart a három focipálya méretű bevásárló központ, óriási szenzáció volt. Az első munkahelyem főnökének a felesége, egy -már akkoriban- műcicis, szanaszéjjel szoláriumozott, kacsaszájú felesége is úgy mondta, hogy Pórus Center, én meg fogtam a fejem, mert akkor még ilyen hülye kritikus troll voltam magamban, aki titkon forgatta a szemeit, hogy micsoda hülyék vannak a világon... most azért ezt már próbálom csírájában elfojtani magamban, de na, nem könnyű), sem a szafariban, az én szicíliai-mafia gyerekemnek nincs erre szüksége. Kicsit sok a zárójel, belátom.

A másik aktuális téma pedig a tetűkérdés. Na az is kicsapta a biztosítékot. Az egyik anyuka megírta, hogy tetves a gyereke, figyeljünk oda. Aztán kiderült, az egész óvodát át kell vizsgálnia a védőnőnek. Mamma már itt fújt, hogy minek az? Kiderült az is, hogy csak az ÁNTSZ igazolása után viheti újra az intézménybe a gyerekét, akik tetvesek voltak. Mamma megint fröcsögött egyet. A többiek meg küldték neki a jogszabályt, olvasgatásra. Lapozzunk.

Természetesen nincs nap vége játszóterezés nélkül. Lehet, hogy utoljára voltunk ezen a játszótéren, mert rohadtul elegem lett. Tegnap a mamma kisfia bottal mért egyet a kisfiamra, és nem máshol, mint a szeme bánta. Szerencsére nem véglegesen, de elég szépen bevérzett. Lett rajta két kis vérpötty, viszont a szeme fehérje (szaknyelven a szaruhártyára tippelek) is tiszta piros, kicsit be is dagadt, kicsit karikás is lett. Konkrétan elöntötte a fos az agyamat, amikor megláttam. Na jó, az én fiamat sem kell félteni, ő is egy büdös rossz kölyök, de én próbálom letörni ezt a szarvát. Például nem engedem, hogy bot legyen a kezében a játszótéren. Hazahozni lehet botot, de lóbálni nem. 

Voltak, akik látták is a jelenetet. Én nem, mert éppen a másikat rendeztem. Amikor vigasztaltam a fiamat, aki nagyon bőgöt, amin nem csodálkozom, mert a szem piszkosul tud fájni, ha megsérül, tapasztaltam már, egyszer csak azt vettem észre, hogy gyűlik körém a játszótér. Mi lettünk a szenzáció. Megint elöntötte a kaka az agyamat, hogy nem intézhetem a vigasztalást négyszemközt a fiammal. Persze, megértem, segíteni akartak. Odajött mamma is, kérdezte mi történt, mondta a fiának, hogy kérjen bocsánatot és kérdezte mi történt. Hát kérem szépen, az úgy történt, hogy az én fiam ugrott bele az ő botjába. Lapozzunk. 

Olyan mérges voltam, hogy fogtam a két gyereket és hazaindultunk. Előtte persze be kellett menni a patikába. A közeli patika már bezárt. A másikban a kínai patikus mindig ingerült, töke tele az emberekkel. Pedig csak egy tetűirtó sampont szerettem volna. Ezért elkutyagoltunk a Horváth Mihály térre, ami már elég szutyok része a nyóckernek, de hogy ott micsoda szuper patika van. Hajaz egy francia gyógyszertárra és a patikusok, két nő, szuper kedvesek, segítőkészek voltak. Szerintem ezentúl én oda fogok járni. Lapozzunk.

A meki (Meki?) előtt találkoztunk szám szerint öt ovis anyukával és a hozzátartozó csemetéikkel. Ez a nyócker nem kicsi, mégis olyan, mintha falun élnénk. Nincs olyan, hogy ne futnánk össze ismerőssel. A játszótéren is csak gyűlnek a havernők, állati könnyű ismerkedni itthon, megint találtam egy vagány, szimpatikus anyukát. Bezzeg Franciaországban vért izzadtam. 

Tegnapelőtt a kislányom csoporttársának anyukája kért meg, hogy hozzam haza az oviból a kislányát, mert neki az iskolában lesz szülői értekezlet (nem egy suliba fognak járni a gyerekeink szeptembertől, sajnos). Naná, hogy elhoztam, őket nagyon szeretem. 

Nem volt egy fia veszekedés sem a gyerekek közt. Levették a cipőjüket, amikor hazaértünk, kezet mostak, beöltöztek maskarába, én közben elkészítettem a vacsorájukat (nem vagyok büszke rá, de halrúd /nem a halpépes, mert az tényleg borzalom/ és pizza volt, hogy mindenki egyen valamit... válogatós banda). 

Az anyuka fél nyolc körül befutott egy Gere Attila borral és egy kiló eperrel. Nem akartam elfogadni, Ő meg direkt nekem hozta. Majd megisszuk egyszer, ha újra lesz filmforgatás a Gutin. Ahová viszont már nem akarom betenni a lábam. Jó játszótér, de ez az állandó zabálás és az a pár verekedős gyerek elég unalmas. A Károlyi kertben nincsenek ilyenek. Csak a Guti 2 percre van a Károlyi kert pedig legalább negyed órára, ha a délutáni gyerekritmust nézem. Lapozzunk.

Marha jó ez a tetűirtó sampon. Rá kell kenni a gyerek fejére, rajta hagyni 10 percen át és lemosni. A hajuk selymessé változott, a kislányom reggel ÖRÖMMEL fésülködött, nem volt nyivákolás, hogy húzom a gubancokat. Lapozzunk.

Más: pénteken volt nagy céges buli. Az egyik kollégám 50. szülinapját ünnepeltük meg. Állati klassz volt. Hm. Most nézem, nem is tudom nagyon elmesélni. Vagy azért, mert már leülepedett bennem, vagy azért, mert nem is történtek olyan elmesélni valók, egyszerűen csak csudaklassz volt. Vajon ha lenne időm blogolgatni, akkor el tudtam volna mesélni? Franc tudja. 

Azért volt jó a buli, mert ez a kollégám egy legenda a munkahelyemen. Ő egy nagyon okos, értelmes ember, hozzá még vicces is, úgy érzem, mindenki szereti. Én különösen, mert annak idején együtt jártunk Rómába a vasúthoz, vannak közös emlékeim. Meg hát ő is mindig olyan szépen mesél rólam a kollégáknak, amitől mindig büszke a májam. Nem akárki meséli, hanem ő és ez azért itt felér egy aranyserleggel, vagy mi. 

Körülbelül harmincan voltunk, és mindenki annyira cuki volt, hogy én nem is tudtam néha, hogy kihez repüljek beszélgetni, mert mindenkivel volt kedvem dumcsizni. Aztán a leg-leg-leg fiú elkezdett táncolni és azt vettük észre, hogy mi nők mind ott legyeskedünk körülötte. Meg is táncoltatott mindenkit és beálltak még páran a fiúk közül is. Sajnos a kocsma (ízléses pub) lefújta a bulit este 11 órakor, mert félt a csendháborítás miatt, holott mi nem voltunk hangosak, csak szerettünk volna táncolni a zenére. Egyszerűen csontra lenémították a hangfalakat, hiába nyomkodtuk a távirányítót, először csak nagyon halk lett a zene, aztán meg egyszerűen nem szólt a TV. Kár, mert ez a buli volt eddig a legjobb a cég életében. Lapozzunk.

Holnap ballagás lesz az oviban. Tudom, néha morgok az ovira, de az például nagyon tetszik, hogy a ballagásra nem mehetnek a szülők. Ez azt jelenti, hogy nincs nagy fakszni, nincs virágba borulás, nincs ajándék mobiltelefon, mert hallottam én ilyet, hogy már az oviban is az dukál ballagásra, nincs lufitenger. A pedagógusok elintézik a dolgot a gyerekekkel, hülye szülők kizárva és kész. Utána lesz a gyereknap, oda már mehetünk mi, szülők is és pontosan olyan évzáró buli lesz, mint amilyen Franciaországban a kermesse. Ügyességi játékokat kell elvégezni, amelyre a gyerekek kapnak egy pontot a pontgyűjtő füzetbe, amit később beválthatnak egy ajándékra. 

Végül pedig tombolázunk a teraszon, ami egy óriási nagy buli volt tavaly is. Tényleg klassz. Ülünk a a csiricsáré szőnyegeken, irgalmatlan sok ajándékot kisorsolnak, fenomenális a hangulat, mert mindenki örül a másik ajándékának is, áhhh, már alig várom a holnapot! 

Vége.